Elon Musk legutolsó Twitter üzenetében azt írta, hogy „enyhe” díjat számíthatnak majd fel a kereskedelmi és kormányzati felhasználóknak a milliárdos vállalkozó bevételnövelési törekvésének részeként.
Az EU hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolajbehozatalt, az év végére pedig a finomított olajtermékek importját is - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. Az Európai Unió hatodik szankciós csomagja azokra a katonatisztekre is kitér, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában,
A németországi sörfőzdék szerint az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly, és a költségekkel együtt a sör ára is az egekbe szökhet.
Komolyan kell venni mostantól a légitámadásokat – erre szólított fel Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője. Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta, nem lehet tudni, mi lesz az oroszok következő lépése, hol lesz újra rakétatámadás.
Egyesek szerint csak az orosz győzelemmel érhet véget az ukrajnai háború, mások szerint viszont a harcok lezárásához az kell, hogy Putyin lemondjon vagy meghaljon. De olyan is akad, aki szerint évekig is elhúzódhat az offenzíva.
Felgyorsult a kőolaj árának emelkedése a nemzetközi piacokon azután, hogy az Európai Bizottság az orosz kőolajimport fokozatos betiltását javasolta. A forint erősödött arra az értesülésre, hogy másokkal ellentétben Magyarország és Szlovákia 2023 végéig folytathatja az orosz kőolajimportot.
A napokban látott napvilágot egy felvétel, amelyen az látható, ahogy egy férfi odacsalogat, majd belerúg egy macskát a tengerbe. A videó komoly felháborodást váltott ki szerte a világon.
Az Európai Bizottság az Oroszországból származó kőolaj importjának fokozatos tilalmára tesz javaslatot Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerint. Nem véletlen, hogy rögtön megkezdődtek a találgatások arról, hogy az olajembargó megfékezheti-e Putyint, vagy az orosz tankerek egyszerűen csak más kontinenst vesznek célba.
Egy orosz tisztviselő szerint az európai vezetők „kissé megőrültek”, és szerinte ugyanazt az olajat fogják megvenni az európaiak, csak egy harmadik félen keresztül.
A Gazprom tulajdonában lévő Krasznaja Poljana síközpont igazgatójának halálát hivatalosan egyelőre balesetnek tekintik, de az eset körülményeit a nyomozók vizsgálják.
Oroszország ukrajnai inváziójának kudarcáról beszélt a brit fegyveres erők egyik vezetője. Szerinte az orosz hírszerzés hihetetlen hibáinak köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin, orosz elnöknek nem sikerült elérnie az offenzíva kezdeti célját.
A Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász terrorszervezet tárgyalódelegációja Moszkvába indult, hogy találkozzon az orosz külügyminisztérium vezetőivel - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Több brazil lap is azt állította, hogy a São Pauló-i magyar konzulátuson dolgozik konzuli asszisztensként az a nő, akit brazil utasok rasszistának nevezte.
A kísérlettel a bebörtönzöttek körében az olvasást akarják népszerűsíteni, és egyúttal azoknak is reményt akarnak nyújtani, akiknek ügyében még nem született ítélet.
A Kreml szerdán tagadta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök május 9-én – a Szovjetunió náci Németország fölötti győzelmének évfordulóján – hivatalosan hadat üzenne Ukrajnának, és országos mozgósításba kezdene – írja a Reuters.
Végleges az amerikai hatóságok döntése Bukta Béla ügyében: nemrég megadták a politikai menedékjogot neki - tudta meg a Blikk. A férfit itthon éveken át tartó eljárás után mentették fel a kémkedés vádja alól. Bukta szerint – és ebben egyetértettek vele az USA-ban – az eljárás során megsértették a jogait. Sőt – mint állítja –, ez a mai napig is megta
A Kreml azonnali hatállyal megtiltotta, hogy Kisida Fumio japán kormányfő és további 62 japán állampolgár belépjen Oroszország területére. Az intézkedés az ukrajnai háború miatt hozott japán szankciókra adott válasz - írja az MTI.
A brüsszeli testület által előterjesztett javaslatok számos újabb korlátozást tartalmaznak, de a csomag teljes egészében nem fogadható el a kormány számára.