A tízéves indiai kisfiút, aki még múlt pénteken, játék közben zuhant bele egy 18 méter mély fúrt kútba Cshattíszgarhban, Indiában. Szerdán sikeresen kimentették.
Válaszlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnök annak a 44 európai parlamenti képviselőnek, akik a napokban közös levelet intéztek hozzá az ukrajnai háború kapcsán; a kormányfő válaszában kiállt a béke és Ukrajna megsegítése mellett, ugyanakkor elutasította Magyarország sértegetését, egyházi vezetők kitiltását és a józan ésszel szembemenő szankciós j
Az Emberi Jogok Európai Bírósága letiltotta a brit kormány első „kitoloncolójáratát”. Az eset nemcsak az Európa-ellenes érzelmeket korbácsolta fel, de felmerült az is: egy orosz bíró döntése is közrejátszott a londoni kormány számára kínos lépésben.
Lord Geidt, a brit miniszterelnök etikai tanácsadója ugyan nem jelölte meg pontosan távozása okát, azonban kijelentette, hogy szerinte is jogos kérdés, hogy a miniszterelnök megsértette-e a miniszterekre vonatkozó kódexet a Partygate-botrány kezelésével.
A Putyin rezsimjének hátat fordító milliomosok mellett az ukrán gazdagok is költözésbe fogtak, aminek köszönhetően újrarajzolódik a világ legtehetősebb embereinek térképe.
„Vagy összefog a nemzetközi közösség, hogy lépéseket tegyen ennek az emberi tragédiának a kezelése, a konfliktusok felszámolása és a tartós megoldások megtalálása érdekében, vagy ez a szörnyű trend folytatódni fog” – jelentette ki az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Filippo Grandi.
Kivéve a repülőket. A Covid-19 egyik európai gócpontjaként ismert Lombardiában viszont szerda volt az első nap 2022-ben, amikor egy beteg sem halt meg.
A streamelő óriás Netflix 10 év után először veszített hatalmas számú – 200 000 – előfizetőt, mivel az oldal visszaszorítja a szabályokat megszegő felhasználókat.
Az ukrán fővárosba érkezett Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő - közölte csütörtök reggel a francia elnöki hivatal.
Az egykor liberálisnak tartott orosz exelnökből az ukrajnai háború kihozta a legvéresebb szájú demagógot, ám nem esélytelen, hogy a végén ő legyen az egyre inkább pokolra kívánt Vlagyimir Putyin utóda. Már ha a rezsim egyáltalán képes lesz fennmaradni.
Az ukrajnai háborúról és Moldova európai integrációjáról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével, Natalia Gavrilitával.
A védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége – jelentette ki Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója.
Nem várta a meg a szokásos időrendjét, rendkívüli kamatemelést hajtott végre az MNB a piacon irányadónak számító egyhetes betéti kamatában, ami így már 7,25 százalék. A hírre valamelyest – 395-ös euróárfolyamig – erősödött a forint.
Az ukrajnai háborúról és Moldova európai integrációjáról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével, Natalia Gavrilitával.