Ukrajna-szerte megszólaltak reggel a légvédelmi szirénák. Az orosz hadsereg több ukrán város ellen is rakétatámadásokat intézett. Az ukrán hadsereg délen és északon kisebb területeket visszafoglalt az oroszoktól, Donbászban viszont brutális harcok folynak. Közben Volodimir Zelenszkij egy déli frontvonali városba látogatott. Az ATV Híradójának ripor
78 nap a háború borzalmaiból. Ennyi időt töltött Elek Krisztián fotós Ukrajnában, hogy megörökítse azt, ami emberek milliói életét változtatta meg és az egész világra hatással van. Szociális munkás múltja lelkileg valamennyire felkészítette arra, ami majd vár rá, és fotósként is már több krízishelyzetet élt át karrierje alatt.
Fontezreket sajtolnak ki az állásokra jelentkezőkből törvénytelenül, így a brit munkalehetőségre jelentkezők végül kizsákmányoló körülmények közepette dolgozhatnak adósságuk törlesztésén.
A nyugati szankciók nem törték meg, hanem csak tovább erősítik Oroszországot – erről beszélt Vlagyimir Putyin egy gazdasági fórumon. Ezt a véleményt azonban sokan nem osztják: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azt mondta Híradónknak, hogy Oroszországra gazdasági kudarc vár. Közben az Európai Bizottság tagjelölti státuszt adna Ukrajnának, ahov
Kell egy katonai kutya? Keress egy kárpáti farkas hímet meg egy német juhász nőstényt, vagy éppen fordítva, párosítsd őket, s kész a házi, idomítható farkas. Valahogy így jött létre a hivatalos nevén csehszlovák farkaskutyának hívott fajta.
Az Európai Uniónak meg kellene könnyítenie az új tagok csatlakozását - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a dpa-nak adott interjúban, amelyet a német hírügynökség szombaton tett közzé.
Ismét a frontvonalra látogatott szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton, ahol dicséretet mondott a bátor és keményen dolgozó katonáknak az előretolt állások megtartásáért és megígérte, hogy az ország győzni fog.
Vasárnap tartják Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulóját. Az előrejelzések szerint megismétlődhet az első forduló eredménye, amelynek alapján a közelmúltban újabb öt évre elnökké választott Emmanuel Macron mozgalma csak szűk többséggel előzte meg a Jean-Luc Melenchon vezette baloldali tömörüléstt. A nagy kérdés az, hogy megő
Neszmélyi Emil ismét felért a Himalája csúcsára. Első és egyetlen magyarként ő mondhatja el magáról, hogy megmászta a világ legmagasabb hegyének északi és déli oldalát is. A főállású ügyvéd ráadásul majdnem megvakult 8700 méter magasan, végül mentőhelikopterrel hozták le a hegyről.
Áttörési műveletet folytatnak az oroszok Szeverodonyeckben. Gázgyárat és üzemanyagraktárat is támadtak az oroszok. Egész nap frissülő hírfolyam az ukrajnai háborúról.
Közel 200 utas, köztük sok magyar ragadt a brit fővárosban vasárnap hajnalban, miután a Londonból Budapestre tartó gépről először késést jelentettek, majd minden magyarázat nélkül eltörölték járatot.
Az Iszlám Állam terroristaszervezet vasárnap jelentkezett a kabuli szikh templom ellen a hét végén elkövetett, legalább két halálos áldozattal járó merénylet elkövetőjeként.