Nagy visszhangot váltott ki a kormányon lévő Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének kijelentése arról, hogy Németországnak vezető hatalommá kell válnia nemzetközi téren. Lars Klingbeil szerint ennek szellemében új irányt kell szabni az ország kül- és biztonságpolitikájának.
A kormánypárti képviselők többek között azt javasolják, hogy a jövőben ne közvetlenül válasszák az európai képviselőket, hanem a nemzeti parlamentek delegálják őket.
Az UNESCO cunamiszakértője szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e szökőár a Földközi-tengeren, hanem az, hogy mikor. A veszélyeztetett településeknek pedig fel kell készülniük a katasztrófára.
Az ukrán fegyveres erők megállították az orosz csapatok előrenyomulását a Donyec--medencei Liszicsanszk város déli peremén, Szeverodoneck irányában változatlanul heves harcok folynak - számolt be a kijevi vezérkar a csütörtök délutáni helyzetjelentésében, írta meg az MTI.
Egyenrangúként kezelik, és összeadják a 2021-es szlovákiai népszámláláson az első és a második nemzetiségre vonatkozó kérdésekre adott válaszokat – a kormány jóváhagyta az erre vonatkozó javaslatot. Ez alapján összesen 456 148-an vallották magukat magyarnak a tavalyi népszámlálás során Szlovákiában. A magyar nemzetiségűek aránya így 8,4 százalék Sz
Denny Tamaki, Okinava kormányzója az amerikai katonai jelenlét csökkentését követelte a Japánhoz tartozó szigeten a második világháború egyik legvéresebb ütközetének 77. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen - közölte az MTI.
Az ukrán fegyveres erők megállították az orosz csapatok előrenyomulását a Donyec--medencében lévő Liszicsanszk város déli peremén – számolt be a kijevi vezérkar a csütörtök délutáni helyzetjelentésében.
Kaja Kallas szerint nem igaz, hogy az orosz hadsereg kimerült, még sok katonájuk van otthon, és nem számolják a veszteségeket, sem a tönkrement fegyvereket.
A nyilvánosan széttrancsírozott járművek bűne az volt, hogy a számukra kijelölt pályák helyett a város utcáin használták őket. A rendőrség csak idén már több mint kétezer ilyen járgányt foglalt le, a város vezetése pedig elhatározta, hogy példát statuál a szabályok betartása érdekében. A néhai motorok dózerolásból megmaradt maradványait a tervek sz
A királyi család életrajzírója szerint Erzsébet királynő már kiosztotta a feladatokat családja között arra az esetre, ha uralkodásának vége lenne – közölte a Blikk.
Németországban kihirdették a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt. A német alkancellár berlini tájékoztatóján azt mondta: a piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de már gázválság van. Az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője a válsághelyzet
A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai képességeit ukrajnai háborújában, amely immár az ötödik hónapjába lép, az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott és csütörtökön megjelentetett interjújában.
A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai képességeit ukrajnai háborújában, amely immár az ötödik hónapjába lép, az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott és csütörtökön megjelentetett interjújában.