2023. január 7. szombat

jan. 7
12:42
Kevin McCarthy lett az amerikai képviselőház új elnöke (GazdaságPortál)
Hosszas eljárás után az amerikai képviselőház megválasztotta elnökének Kevin McCarthyt, a Republikánus Párt jelöltjét. A kongresszusnak 15 szavazás után, szombatra virradóan sikerült eredményre jutnia. Az utolsó előtti szavazási fordulóban McCarthy mindössze egyetlen szavazatra volt az abszolút többségtől, ezt követően a ház úgy döntött, még egy sz
jan. 7
12:48
A madéfalvi veszedelemre emlékeztek a székelyföldi településen (hirado.hu)
A Habsburg császári hadsereg vérengzésére emlékeztek szombaton a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 259. évfordulóján.
jan. 7
13:12
Újra Beckham gólok születhetnek az angol bajnokságban (hirado.hu)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Brentford FC bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvette Romeo Beckhamet, a korábbi világklasszis labdarúgó, David Beckham fiát az Inter Miami-tól.
jan. 7
13:12
11 órát várt a mentőre, meghalt a 3 gyermekes édesanya (Ripost)
Egy háromgyermekes brit édesanya 11 órát várt a mentőre. Az életét nem tudták megmenteni.
jan. 7
13:24
Két elítéltet végeztek ki Iránban (hirado.hu)
Iránban kivégeztek két férfit, mivel állítólag részük volt egy félkatonai alakulat egy tagjának megölésében a szeptember óta tartó tüntetések során.
jan. 7
13:30
Sztrájkolnak a légiutas-kísérők, rengeteg járatot törölt a Ryanair (ATV)
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.
jan. 7
13:48
Pressman amerikai nagykövet veszélyes hullámokról beszélt az USA és Magyarország kapcsolataiban (444.hu)
„Kihez fordulunk a nehézségek idején, amikor azokkal állunk szemben, akik ártani akarnak nekünk?”
jan. 7
14:06
Rock and roll ünnep: több száz Elvis -hasonmás vonult fel az utcákon (hirado.hu)
Több ezer rajongó és több száz hasonmás vett részt a harmincadik Elvis-fesztiválon Ausztráliában – hangzott el az M1 Híradóban.
jan. 7
14:06
Rusvai Miklós vészjósló kijelentést tett a koronavírus-járvány kínai terjedésével kapcsolatban (ATV)
A magyar virológus úgy látja, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a távol-keleti országban éppen egy új variáns alakul ki.
jan. 7
14:12
Drága a háború, megszorítások jönnek Oroszországban (Infostart)
Több pénzt szednének be az országban a nyersanyagkitermelő és az állami vállalatoktól, a nem védelemre fordított kiadásokat pedig csökkentenék.
jan. 7
14:12
Kína a kormány koronavírus-járványkezelését bíráló, több mint ezer közösségimédia-fiókot függesztett fel (hirado.hu)
Kína több mint 1100 olyan közösségimédia-fiókot függesztett fel, amelyek bírálták a kormány járványkezelési intézkedéseit.
jan. 7
14:24
Több mint ezer olyan közösségimédia-fiókot töröltek Kínában, amely a járványkezelést bírálta (444.hu)
Bírálták a kormány rendelkezéseit, a szakértőket és az egészségügyi dolgozókat is.
jan. 7
14:30
The Insider: Az orosz kormány hibája, hogy a HIV-fertőzés elterjedt az országban (ATV)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) legfrissebb adatai szerint Oroszország az első helyet foglalja el az európai országok között a HIV-fertőzött állampolgárok tekintetében. Az Insider oknyomozó portál szerint ez nagyrészt az orosz kormány politikájának köszönhető.
jan. 7
14:36
Pillantson be Putyin titkos rezidenciájának terveibe! (Blikk)
A birtokon állítólag magánkórház, sportkomplexum és jégpálya is épült az orosz elnök számára kizárólagos használatra.
jan. 7
14:36
Covid-járvány: Peking nem tűri a kritikát (Infostart)
Kína több mint 1100 olyan közösségimédia-fiókot függesztett fel, amelyek bírálták a kormány járványkezelési intézkedéseit.
jan. 7
14:42
Új republikánus elnöke van az amerikai képviselőháznak (hirado.hu)
Megválasztották az amerikai képviselőház új elnökét: a kaliforniai Kevin McCarthy a Republikánus Párt frakcióvezetőjeként negyedjére indult a házelnöki tisztségért – hangzott el az M1 Híradóban.
jan. 7
14:48
ENSZ: A tálib intézkedések új válságkorszak kezdetét jelentik (hirado.hu)
Az ENSZ szerint a de facto tálib kormány döntését, mellyel kitiltották a nőket a felsőoktatásból és több munkaterületről, az egész afgán társadalom megszenvedi, nem csak a nők.
jan. 7
14:48
A Capitolium ostroma során elhunyt egyik áldozat élettársa beperelte Donald Trumpot (ATV)
A Capitolium ellen folytatott ostromban elhunyt egyik rendőr élettársa beperelte Donald Trumpot.
jan. 7
14:48
15 szavazás után sikerült csak megválasztani az amerikai képviselőház elnökét (SzMo)
A republikánus Kevin McCarthy megválasztását saját párttársai akadályozták. 160 éve nem volt arra példa, hogy ilyen sokáig elhúzódott az eljárás.
jan. 7
14:48
ENSZ: A tálib intézkedések új válságkorszak kezdetét jelentik (Demokrata)
Az ENSZ afganisztáni segélymissziója szerint a tálib vezetés intézkedései új válságkorszakot jeleznek.
jan. 7
15:00
Erőszakhullám Stockholmban: képtelen fenntartani a rendet a helyi rendőrség (hirado.hu)
A karácsony óta eltelt időszakban a gyilkosságok és a robbantások száma megnőtt Svédország fővárosában.
jan. 7
15:24
Több mint 1000 kiadatlan kéziratot lopott el egy olasz férfi, hogy aztán semmit ne kezdjen velük (ATV)
Egy olasz férfi több, mint 1000 kiadatlan kéziratot lopott el. Olyan ismert szerzők is az áldozatául estek, mint Margaret Atwood, Ian McEwan és Sally Rooney. A férfi beismerte a tettét.
jan. 7
15:30
Újabb elítélteket végeztek ki Iránban (ATV)
Iránban kivégeztek két férfit, akiket azzal vádoltak, hogy részük volt egy félkatonai alakulat egy tagjának megölésében a szeptember óta tartó tüntetések során – közölte a Mizan hivatalos iráni igazságügyi honlap.
jan. 7
15:42
Káosz a Ryanairnél: sztrájkolnak a légiutas-kísérők, több mint 150 járatot töröltek (Blikk)
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.
jan. 7
15:42
Ezerháromszáz embercsempészt vett őrizetbe tavaly a görög parti őrség az Évrosz folyónál (hirado.hu)
Athén szerint a török hatóságok választási lehetőséget biztosítanak a bevándorlóknak.
jan. 7
15:54
Háborognak a kínai Tesla-vásárlók, amiért most sokkal olcsóbb a Tesla, mint amikor ők vették (444.hu)
Az elmúlt három hónapban a Tesla kétszeres is csökkentett árat.
jan. 7
16:06
Egy nyilvános ünnepségen pisilte össze magát a dél-szudáni elnök, hat újságírót vettek őrizetbe a kínos esetről készült videó terjesztése miatt (SzMo)
A 71 éves Salva Kiir Mayardit egy autópálya átadásán vett részt még decemberben, itt történt a „baleset”.
jan. 7
16:18
Szociológus: Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit (hirado.hu)
Kiss Tamás úgy vélte, a valóságban nemcsak a 19 milliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat, hanem a korfa is kedvezőtlenebb.
jan. 7
16:18
Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit (Demokrata)
Nem csak a 19 milliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat.
jan. 7
16:24
Összedőlt egy templom, százakat telepítenek ki egy indiai városból a talaj süllyedése miatt (hirado.hu)
Médiajelentések szerint a kitelepítendő családok száma a hatszázat is elérheti.
jan. 7
16:48
Az orosz haderő szerint megsemmisítettek egy újabb ukrán drónt (ATV)
Az orosz légvédelmi erők újabb ukrán dróntámadást hárítottak el, ezúttal a Fekete-tengernek azon részénél, ahol az orosz hadsereg flottája állomásozik – írta Telegram-csatornáján szombat reggel Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója.
jan. 7
16:48
Leszámolás a Vatikánban: száműzi Ferenc pápa XVI. Benedek kedvenc érsekét (Ripost)
Alig néhány nappal XVI. Benedek halála után egykori titkára őszintén beszélt a Szentszékben dúló hatalmi harcokról.
jan. 7
16:48
A Pápán állomásozó C-17-es NATO-gép lelövését javasolta egy orosz blogger, a kommentelők nekimentek (SzMo)
Mikor megírták neki, hogy ez nem megoldás, akkor a repterek bombázásásval állt elő.
jan. 7
16:54
Szociológus: túlzóak a romániai népszámlálás előzetes eredményei (Infostart)
Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás adatait, különösen az elvándorlással vannak problémák.
jan. 7
17:00
Megszűnt a kétpápás időszak: mi jön Benedek után? (ATV)
Ismeretlen vizeken hajózik tovább a katolikus egyház: megszűnt a tíz évig tartó kétpápás időszak, a Ferenc pápát elutasító konzervatív katolikusok kvázi vezető nélkül maradtak, pedzegetett lemondása elől pedig elhárult az akadály.
jan. 7
17:06
Megérkezett az orosz hadijelentés: az orosz haderő tartja magát a tűzszünethez, az ukrán hadsereg támad (hirado.hu)
A tábornok elmondta, hogy az orosz hadsereg viszonozta a tüzet.
jan. 7
17:12
Az oroszok tartják a tűzszünetet, az ukrán hadsereg támad (Demokrata)
Az orosz hadsereg a harci érintkezési vonal teljes hosszában be fogja tartani az egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet – mondta Igor Konasenkov.
jan. 7
17:18
Durván terjed a Hiv Oroszországban, ez lehet az oka (Blikk)
Oroszország igencsak rosszul áll a HIV terjedésének megakadályozásában.
jan. 7
17:18
Harry elárulta, hogy mit súgott a már halott Erzsébet királynő fülébe (ATV)
Harry herceg már csak a királynő halála után érkezett meg annak halálos ágyához, így nem tudott tőle elbúcsúzni, most azonban elárulta, hogy mit suttogott a nagyanyja fülébe a halála után.
jan. 7
17:36
Elsüllyedhet egy indiai szent város (Infostart)
A Himalája lábánál fekvő Dzsosimath-ból százával telepítik ki az embereket.
jan. 7
17:42
Ordas nagy kamu a karácsonyi fegyvernyugvás: az oroszok szerint az ukránok nem tartják be, az ukránok szerint az oroszok lőnek (Blikk)
Az orosz hadsereg szombat éjfélig a harci érintkezési vonal teljes hosszában be fogja tartani az péntek délben egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet, a fegyvernyugvást elutasító ukrán fegyveres erők a támadásaik miatt veszteségeket szenvedtek ‒ jelentette ki a szombati hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője
jan. 7
17:42
Zelenszkij megköszönte Washingtonnak a több milliárd dolláros katonai támogatást (hirado.hu)
A legutóbbi segélycsomag a legnagyobb, amelyet Kijev eddig kapott.
jan. 7
17:48
Elemzők: a szankciós politika rövid-és középtávon is kudarcot vallott (hirado.hu)
Az EU szankciós politikája ellenére a kormány továbbra is megvédi a magyar családokat.
jan. 7
17:48
Több százan váltak földönfutóvá Indiában a talajsüllyedés miatt (ATV)
A Himalája indiai részén fekvő Dzsosimath városban leállítottak minden építkezést, és százakat telepítenek ki, miután talajsüllyedés miatt összedőlt egy templom, és több mint hatszáz házon jelentek meg repedések.
jan. 7
17:48
Kiverte a biztosítékot: egy anya még mindig szoptatja 5 éves fiát (Ripost)
A nő azt mondja, majd abbahagyják, ha a fia úgy akarja.
jan. 7
17:54
Zelenszkij köszönetet mondott Washingtonnak (Demokrata)
Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét.
jan. 7
18:00
Volodimir Zelenszkij: pont ilyen fegyverekre van szükségünk (Infostart)
Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett M2 Bradley lövészpáncélosok is szerepelnek.
jan. 7
18:00
Orosz katonai szóvivő: Az ukrán hadsereg megszegi a tűzszünetet (ATV)
Egy orosz katonai szóvivő szerint az orosz hadsereg tartja magát a tűzszünethez, az ukránok azonban nem.
jan. 7
18:06
Őrizetbe vettek hat újságírót Dél-Szudánban a bepisilő elnökről készült videó miatt (444.hu)
Egy sajtószabadságért küzdő szervezet szerint a kormány ezzel bünteti a kedvezőtlen tudósításokat.
jan. 7
18:12
Migrénre és fáradságra panaszkodott, szorongással kezelték, néhány hét múlva halott volt a 22 éves fiú (SzMo)
A manchesteri fiatal édesanyja az orvosokat is hibáztatja, amiért tanácstalanok voltak Johnny kezelésekor.

Keresés