Lisa Kudrow és Matthew Perry nemcsak a Jóbarátok című sorozatban, hanem a való életben is életre szóló barátságot kötöttek. A tragikusan fiatalon, 54 éves korában elhunyt színész kedvencét egykori jó barátja, Lisa fontolgatja, hogy örökbe fogadja.
Az ügyet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá.
A brit királyi család egyik kivételes tulajdonának számít a Sandringham birtok. Minden évben itt töltötték a karácsonyt, de nem csak ez adja egyediségét. A cselédek állítják, hogy szellemek róják a kastély folyosóit, akadnak olyan részek, ahová senki sem merészkedik egyedül. A néhai Erzsébet királynő még az egyház segítségét is kérte.
Földet ért Afganisztánban az Európai Unió első repülőgépe, amely segélyt szállított az ország nyugati részét a hónap elején sújtó földrengés károsultjainak támogatására - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
Hozzátette: férje – ha életben van is – nem tudja, hogy szerettei biztonságban vannak, mert utolsó információja az, hogy terroristák hatoltak be a falujukba.
Az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz légvédelmi rendszert hétfőre virradóra az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félsziget nyugati részén - erősítette meg az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának stratégiai kommunikációs központja a Telegram közösségi oldalon.
A tavaly elfogadott vonatkozó törvény értelmében Rubiales – amennyiben bűnösnek találják – pénzbüntetésre vagy akár egytől négy évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Szerbiának és Koszovónak késznek kell mutatkoznia arra, hogy rendezze a viszonyát, és csökkentse a kialakult feszültségeket - hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Pristinában.
Közölte: 2027-ben lesz 100 éves évfordulója annak, hogy Klebelsberg Kuno, a magyar oktatás- és művelődéspolitika irányítója megalapította a Római Magyar Akadémiát.
Egy skizofrén férfi két szöget vert a heréibe, ugyanis a hangok ezt parancsolták neki. A tunéziai orvosok is megdöbbentek az eseten, akik még sosem találkoztak korábban hasonlóval.
Az ukrán elnök feleségének, Elenának a Jalta melletti ingatlanát az oroszok még tavasszal államosították. A nyílt árverésre a mai napon október 30-án, hétfőn került sor.
Shani Louk izraeli-német kettős állampolgár halála a Hamász barbárságáról tanúskodik, és a túszul ejtett nő halálért felelősségre kell vonni az iszlamista palesztin szervezetet - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár hétfőn a nigériai Lagosban.
Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (Vmsz) elnöke - közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a Vmsz köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn a közösségi médiában.
A közelmúltban szenderült jobblétre a világ legidősebb kutyája. Bobi Portugáliában élte le kalandos életét, és családja megosztotta kutyaévekben rendkívül hosszú élete titkát. Viszont nem mindenki hisz a szép történetben.
Hatmilliárd euróval (2 295,6 milliárd forint) támogatná az Európai Unió a nyugat-balkáni országokat annak érdekében, hogy végre tudják hajtani az európai integrációhoz szükséges reformokat - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Szkopjéban.
A Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadása és az ezt követő izraeli válaszcscsapások óta Ausztrában is több palesztinbarát, a Hamászt támogató tüntetésre került sor. A tüntetők Bécsben, és több más városban izraeli zászlókat égettek Ez indította Karl Nehammer osztrák kancellárt arra, hogy a vonatkozó tövény szigorítását ke
Kínai tudósok bejelentették, hogy sikeresen tesztelték a hiperszonikus járművek borítására kifejlesztett hőálló anyagot, amelyről korábban azt hitték, hogy lehetetlen létrehozni.
Megerősítették a rendőri jelenlétet a New York államban működő Cornell Egyetemen hétfőn, miután a hétvégén életveszélyes fenyegetések érték az amerikai egyetem zsidó diákjainak közösségét.
A Magyarországgal közös határán Szlovákia hétfő este nagy katonai erőket vonultat fel. A hírt Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matus Sutaj Estok belügyminiszter jelentették be.
A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet hétfőn videót tett közzé három túszul ejtett nőről, Izrael pedig bejelentette, hogy kiszabadított egy katonalányt.
A nyugati különleges szolgálatok ügynökei ösztönözték Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a mahacskalai antiszemita zavargásokat a közösségi hálózatokon keresztül, egyebek között Ukrajna területéről.