A Háború Ukrajnában adásának vendégei Kusai Sándor volt pekingi nagykövet és Vukics Ferenc katonai szakértő voltak. Az adásban szó volt többek között arról, hogy adhat-e okot aggodalomra a fokozódó katonai jelenlét a Földközi-tengeren.
Damian Boeselager német politikus szerint Orbán Viktor irányítja Európát azzal, hogy többek között késlelteti a svédek NATO-csatlakozását és az Ukrajnának szánt uniós segély következő utalását, ráadásul még Vlagyimir Putyinnal is találkozott.
A jelenlegi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) kísérletet tenne kabinet összeállítására, amennyiben az államfő megbízná őt kormányalakítással – erősítette meg pénteken Piotr Müller kormányszóvivő.
A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű az együttműködés a német szövetségi kormánnyal – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben, ahol október 23-a kapcsán tartott beszédében kiállt Izrael mellett a Hamásszal szemben és Ukrajna mellett, Oroszországgal szemben.
Visszaszólt Szijjártó Péter, miután az amerikai nagykövet az Orbán-Putyin találkozó után összehívta a NATO-nagyköveteket. A miniszter azzal a 416 tonna uránnal vágott vissza, amelyet az Egyesült Államok az idei esztendő első felében vásárolt Oroszországból.
Petr Pavel azt mondta: Putyinnak csak az a célja, hogy megtörje az európai országok és a demokratikus világ egységét. A budapesti német nagykövet is kemény kritikát fogalmazott meg az Orbán-Putyin találkozóval kapcsolatban.
Az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán bejelentette, hogy "Nevadában földalatti vegyi robbanást hajtottak végre, hogy javítsák az Egyesült Államok képességét a kis hatóerejű nukleáris robbanások észlelésére világszerte".
Már szombattól érvénybe lép a szlovén-magyar határnál az ellenőrzés – derült ki Magyarország ljubljanai nagykövetségének tájékoztatásából. A döntést az indokolja, hogy az egyre fokozódó terrorveszély miatt Szlovénia úgy döntött, felfüggeszti a schengeni egyezményt.
Az Egyesült Államok elnöke csütörtökön a Hamász terrorszervezethez hasonlította Vlagyimir Putyint. A Kreml nevében Dmitrij Peszkov szóvivő reagált pénteken.
Az orosz erők több lakott terület ellen támadást intéztek péntekre virradóan a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, aminek következtében az eddigi információk szerint két helyi lakos sérült meg - közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Facebookon.
A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.
Népirtás miatt folytat jogi eljárást Oroszország az ellen az ukrán származású volt náci katona ellen, akit tévedésből hősként méltattak szeptemberben a kanadai parlamentben.

Összeültek a NATO-tagállamok nagykövetei Budapesten Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin keddi találkozója miatt. David Pressman, amerikai nagykövet aggasztónak nevezte a szövetség szempontjából, ahogy a magyar-orosz kapcsolatok alakulnak, valamint azt is, hogy a magyar kormányfő kerülte a háború kifejezést a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón, amikor a
A Polityka cikke szerint a kormánypárt az új kabinetfőnök és a magyar tanácsadók befolyása miatt dönthetett úgy, hogy az addig domináns kampánytéma helyére a "menekültek kényszerbetelepítéséről" szóló népszavazás került, és a Donald Tusk elleni lejárató kampány is fordítva sülhetett el.
Összeültek a NATO-tagállamok nagykövetei Budapesten Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin keddi találkozója miatt. David Pressman, amerikai nagykövet aggasztónak nevezte a szövetség szempontjából, ahogy a magyar-orosz kapcsolatok alakulnak, valamint azt is, hogy a magyar kormányfő kerülte a háború kifejezést a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón, amikor a
Málta márciustól betiltja a bérelhető elektromos rollereket az országban a gyalogosoknak okozott kellemetlenségek miatt - közölte a máltai közlekedési minisztérium pénteken.
Népirtás miatt folytat jogi eljárást Oroszország az ellen az ukrán származású volt náci katona ellen, akit tévedésből hősként méltattak szeptemberben a kanadai parlamentben.
Rudolh Huliak arról is beszélt, hogy miniszterként első útja Oroszországba vezetne, hogy bocsánatot kérjen Vlagyimir Putyintól az Ukrajnának nyújtott támogatásokért.
A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn-észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal a vizsgálat kapcsán.
Szankciókkal sújtotta pénteken az Egyesült Államok Milorad Dodik boszniai szerb vezető családtagjait és a szélesebb üzleti hálózatát – tudatta közleményben az amerikai pénzügyminisztérium.
Két amerikai túszt - egy anyát és lányát - engedett szabadon pénteken a Hamász fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádjai "humanitárius okokra" hivatkozva.
Két amerikai túszt - egy anyát és lányát - engedett szabadon pénteken a Hamász fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádjai "humanitárius okokra" hivatkozva.
Elengedett két amerikai túszt a Hamász: egy eddig fogságban tartott anya-lánya párost most humanitárius okokra hivatkozva engedett el a palesztin terrorszervezet.