Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn felszólította Izraelt, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i támadását követő katonai műveletek során "körültekintően járjon el".
A 44 éves pilóta Joseph D. Emerson a pilótafülkében ült, amikor ámokfutásba kezdett: a szolgálaton kívüli pilóta a levegőben megpróbálta leállítani a hajtóművek üzemanyag-ellátását.
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte az Ukrajnában és a Gázai övezetben zajló háborúkkal kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója érkezett a stúdióba. Adásunk második felében Kiss Rajmundot, a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének vezetőjét és kárpátaljai
Donald Trump elismerően akart nyilatkozni Orbán Viktorról, ám belebakizott a beszédébe, összekeverve a magyar miniszterelnököt Törökország elnökével, Recep Tayyip Erdogannal.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa genfi közleményében "azonnali humanitárius tűzszünetet" sürgetett a Gázai övezetben, és "bátor döntések" meghozatalára szólította fel az izraeli-palesztin konfliktusban érintett vezetőket.
A lengyel választások elemzésétől hamar eljutott Orbán Viktorig a Forbes publicistája, Mike O'Sullivan, aki úgy véli, ki kell alakítani egy olyan mechanizmust, mely segítségével Magyarország kirúgható az Európai Unióból – írja a Mandiner.
Tűzszünetet kellene kötnie Izraelnek a Hamásszal vagy sem? Eddig az Egyesült Államok következetesen az utóbbi álláspontot képviselte, most azonban Joe Biden elnök egy sajtótájékoztatón ijesztően zavaros választ adott – írja a Magyar Nemzet.
Egy Donald Tusk által vezetett lengyel kormány biztosan nem akar olyan Visegrádi Együttműködést, amely szembe megy az Európai Unió fősodrával - mondta az InfoRádiónak Mitrovics Miklós Lengyelország-szakértő.
Az izraeli oktatási minisztérium közölte: eltávolítanak az iskolai tananyagból minden utalást Greta Thunbergre, miután a klímaaktivista a hétvégén a közösségi médiába felületén azt írta: "állj ki Gáza mellett".
Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy amerikai számítógépes szakember, aki rövid ideig a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) dolgozott, abban a vádban, hogy Oroszországnak akart kémkedni – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.
Egy amerikai újságíró szívszorító részleteket árult el az október 7-i izraeli mészárlás részleteiről az egyik terrorista kihallgatásáról készült videó alapján. Sok információt azonban vissza kellett tartania, mert azok "túl szemléletesek" lennének a televízióban.
Konszenzus hiányában a Házbizottságban Kövér László házelnök dönt - ismertették a szokásos eljárást a további parlamenti ülésekre vonatkozóan a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos kérdéseinkre.
A kinevezésre váró szlovák kormány környezetvédelmi miniszterjelöltje megosztja a szlovák közvéleményt. Rudolf Huliak kinevezése mellett hétfő este Pozsonyban az elnöki palota előtt demonstráltak. Az ellene szólók pedig már 50 ezer aláírást összegyűjtöttek. A petíciót 170 tudós is ellátta kézjegyével.
Olaszországban is társadalmi, kulturális, vallási és politikai feszültséget eredményez az izraeli fegyveres konfliktus. Nem csak a zsidó közösségek ellen szólalnak fel a szélsőséges muzulmánok, hanem jobboldali politikusokat is megfenyegettek a radikálisok.
A középiskolás Armita Geravand nem akart fejkendőt viselni a metrón, ami miatt összekülönbözött az erkölcsrendészettel. A 16 éves lányt úgy megverték, hogy agyhalott állapotba került.
Kicseréli a környezetvédelmi tárca élére javasolt jelöltjét, és az eredetileg tervezett Rudolf Huliak helyett Tomás Tarabát jelöli a posztra a kormányalakítással megbízott szlovák hárompárti kormánykoalíció legkisebb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - jelentették be a párt képviselői pozsonyi sajtótájékoztatójukon kedden.
Az izraeli hadvezetés az elmúlt napokban többször is azt kommunikálta az elmúlt napokban, hogy készen állnak arra, hogy megkezdjék a Gáza elleni szárazföldi inváziót. Egy közösségi médiában megosztott felvétel pedig arról tanúskodik, hogy a szükséges csapatösszevonások megtörténtek, sok száz harcjármű pedig csak a parancsra vár.
A Hezbollah a világ legnagyobb nem-állami fegyveres erejével, és akár több tízezer rakétával rendelkezik. Izrael északi határánál a Hamász október 7-i terrortámadásai óta rendszeresek az oda-vissza átlövések. Az izraeli vezetés egy része a második frontot is bevállalná, ha leszámolhatna egy újabb terrorszervezettel, mások szerint a Hezbollah pár in
Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását.
A másfél éve csatlakozásra váró ország fővárosába utazott ma Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki Ulf Kristerson miniszternökkel találkozik. Stockholmból kapcsoltuk tudósítónkat, Bugnyár Zoltánt.
Hamarosan elkezdődhet a tárgyalás Luxembourgban az Európai Bíróságon Ursula von der Leyen vakcina beszerzése ügyében. Az Európai Bizottságot a New York Times perelte be az év elején, mert információik szerint: a bizottság elnöke SMS-ben állapodott a Pfizer elnökével a 35 milliárd dolláros Covid-vakcina beszerzéséről.
Egyre súlyosabb a migrációs krízis Spanyolországban. A Kanári-szigetekre egy nap alatt többmint ezer afrikai migráns érkezett. Az ügyvivő szocialista kormány húszmilliárd forintnak megfelelő összeget különít el a régiónak, hogy el tudja látni az odaérkező embereket.
A fekete medvebocs a polcok között mászkált, majd: először a zöldséges ládáknál, utána a bevásárlókocsik mögé rejtőzött. A riasztott rendőröknek végül sikerült befogni és rendőrautóval szállították el a helyszínről.
A svéd származású fiatal aktivista, Greta Thunberg a közösségi médiában tudatta a világgal, hogy kiáll Gáza mellett, és erre szólította fel a követőit is.
Felkavarta az egész világot a felvétel, ahogy a 85 éves néni kezet rázva, kedvesen köszönt el az addig őt fogságban tartó Hamász-túszejtőtől. Az idős hölgy azzal magyarázta a meglepő búcsút, hogy szerinte nagyon kedvesen bántak velük. Mégis hátborzongató és részletes beszámolót adott arról, hogy mit csináltak velük.
Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn felszólította Izraelt, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i támadását követő katonai műveletek során "körültekintően járjon el".
A fiatal lány arról álmodozott, hogy olyan tetoválása lesz, mint a híres szupermodellnek, Kendall Jennernek. Elképzelése szerint az ajkai belsejére rejtett tetkót csak azt láthatta volna, akinek megmutatja, de végül nem a tervek szerint készült el a megálmodott minta.
Sikerült beazonosítani azt a londoni metróvezetőt, aki a palesztinpárti tüntetések ideje alatt palesztinbarát rigmusokat skandált az utasoknak. A férfit felfüggesztették.