Ali életben van – írja Facebook-oldalán a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, amely a törökországi földrengés túlélői után kutatott. Néhány napja adtak arról hírt, hogy minden igyekezetük ellenére Alit nem tudták megmenteni.
A Krím félsziget elleni támadások bátorításával Washington azt bizonyítja, hogy ő provokálja a legjobban a nemzetközi feszültséget – szögezte le vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Jeff Koons, vagyis Cicciolina exférjének ikonikus lufikutyaszobrát törte ripityára a látogató. A 15 centiméteres, világhírű szobor értékét 42 ezer dollárra, azaz körülbelül 15 millió forintra becsülik.
Oroszország Oktatási Minisztériuma úgy döntött, hogy kiterjesztik a hazafias nevelés órát, és a diákok után a szülőknek is kötelező lesz részt venni – írja a Meduza orosz oknyomozó portál.
Emmanuel Macron francia államfő egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország vereségét szeretné, de óvatosságra intette mindazokat, akik ,,mindenekelőtt Oroszország széttaposását" célozzák, ami ,,soha nem lesz Franciaország álláspontja".
A képviselők a hivatalos rendezvényeken nem vesznek részt, de ott lesznek Bécsben, és a partnerekkel arról fognak tárgyalni, hogyan lábalhatna ki az Ebesz a működési válságából, amit az orosz invázió okozott.
Az ellenzéki, oroszbarátnak tartott SOR Párt több ezer híve tüntetett a moldovai főváros, Chisinau utcáin vasárnap délután az ország európai uniós integrációját támogató kormányzat ellen.
Sikeresen, ellenőrzött körülmények között elsüllyesztettek vasárnap egy megsérült teherűrhajót a Csendes-óceánban – jelentette be a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat, amelyet az Interfax orosz hírügynökség idézett.
Brutális sérüléseket okoznak maguknak és barátaiknak az orosz és ukrán fiatalok, hogy elkerüljék a sorozást. Mások bujkálva vagy külföldre menekülve kerülik el a katonai szolgálatot. A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek.
Oroszország részvétele miatt az ukrán parlamenti képviselők bojkottálni fogják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének 22. téli ülését, amelyet február 23-án és 24-én tartanak Bécsben.
Az ouagadougou-i vezetés felmondta a Párizzsal 2018-ban kötött katonai megállapodását, melynek keretében francia katonák harcolhattak a felkelőcsoportok ellen.
A tárca az ATV Híradóval azt közölte: Magyarország mindig is a nyitott kapuk politikáját hangoztatta a NATO-n belül. Mint írják: nem mi leszünk az utolsók a ratifikáció tekintetében.
Amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatot tartottak vasárnap az újabb észak-koreai rakétakilövésre reagálva – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS).
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap azt mondta, Kína azt fontolgatja, hogy fegyvereket szállítson Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz. Blinken arra is figyelmeztette Pekinget, hogy egy ilyesfajta fegyverszállítás komoly következményeket vonhat maga után – írja a Moscow Times.