Dánia lazít a határátkelők szigorú ellenőrzésén, május 12-től már ritkábban ellenőrzik a határon átkelő ingázókat és turistákat - közölte a dán igazságügyi minisztérium pénteken.
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.
A politikus hét eleji őrizetbe vételét, amely zavargásokat váltott ki az országban, a legfelsőbb bíróság csütörtökön érvénytelennek és törvénytelennek minősítette.
Egeresi Zoltán Törökország-kutatót, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársát kérdeztük "a mérleg nyelve" visszalépésének hatásairól, illetve arról, hogy áll a verseny Recep Tayyip Erdogan jelenlegi államfő és Kemal Kılıçdaroğlu hatpárti ellenzéki kihívója között.
Az egyik lehetséges helyszín a németországi Heide városa, ahol a helyi közgyűlés éppen a héten adott zöld utat az üzemberuházás tervének, elhárítva ezzel az egyik legnagyobb bürokratikus akadályt a projekt kivitelezése elől.
A hagyományos családteremtést nevezte a nemzeti jövő építése alapkövének Giorgia Meloni miniszterelnök, aki Ferenc pápával közösen szólalt fel a születésszámnak szentelt konferencián Rómában csütörtökön.
A külföldről érkező éles kritikákat követően a kétkamarás svájci parlament enyhítene a svájci fegyverek harmadik országokba történő átadásának jelenlegi szigorú tilalmán.
A szöuli önkormányzat a tervek szerint még idén bemutatja a részletes UAM terveit, amely a főváros légi mobilitási stratégiájának közép- és hosszú távú céljait is ismerteti majd.
Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében.
Azzal, hogy a volt elnök nem volt hajlandó nyilatkozni arról, akarja-e, hogy Zelenszkij ukrán elnök megnyerje a háborút Oroszországgal szemben, fokozta azt a kilátást, hogy Ukrajna sorsa jövőre az amerikai választók kezében lesz.
A hatalmas árfolyamkilengések sokakat csábítanak a kriptotőzsdékre, de ezeket a folyamatokat nehéz előre látni és így nagy hasznot húzni belőlük. Néhányan azért megpróbálták - perek tucatjai indultak.
Világszerte nő az iskolai fegyveres erőszak. Már nemcsak Amerikában gyakoriak az iskolai lövöldözések, hanem Európában is. Híradónkban kapcsoltuk Pöltl Ákos családbiztonsági szakértőt.
Franciaország került ki győztesen a holland és német konkurens ajánlatokkal szemben a tajvani ProLogium első külföldi autóakkumulátorgyára helyszíneként Emmanuel Macron elnök közbenjárásának, a felkínált támogatásoknak és a versenyképes energiaáraknak köszönhetően – jelentette be pénteken a tajvani vállalat.
A kartelek kiszolgáltatott, szörnyű állapotban lévő embereket gyűjtenek össze a határ menti városokból, hogy rajtuk kísérletezzék ki annak a kábítószernek a megfelelő dózisait, amelyet később az Egyesült Államokba csempésznek. Victor Clark, az Emberi Jogok Kétnemzetiségű Központjának igazgatója szerint Tijuana és Mexicali az utóbbi időben a fentani
A tavalyi magyar választást testközelből figyelő Edgar Şar török politikai elemzővel beszélgettünk a vasárnapi választás előtt Isztambulban. Szerinte a török és a magyar politikai helyzet sok mindenben hasonlít, de azért rengeteg a különbség is, például hogy ott nincs Gyurcsány. A török ellenzék jobb helyzetből indul, mint a magyar, és jobban is po