Az Európai Unió jelenlegi migrációs szabályozásáról és a kontinenst sújtó illegális migráció törvényi kezelésének lehetőségeiről kérdeztük Marc Bossuyt, az Antwerpeni Egyetem nemzetközi jogi professor emeritusát, aki Belgium első független migrációügyi biztosa volt 1987 és 1997 között.
A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a szombati koronázási ceremónián 2200 meghívott vendég lesz jelen 203 ország képviseletében, köztük hozzávetőleg száz államfő.
„Floridában úgy gondoljuk, hogy csak az a helyes, hogyha a legsúlyosabb bűncselekményeket a lehető legszigorúbb módon büntetjük” – fogalmazott Ron DeSantis Florida állam republikánus kormányzója egy új bűnügyi törvénycsomaggal kapcsolatban, melyet a politikus hétfőn írt alá.
A hidegháborút követően Norvégia egyre kevesebbet fordított védelmi célokra, ám az Ukrajnában zajló háború rámutatott az erős hadsereg szükségességére.
A Nemzeti Információs Központ szerint a sajtóból is megtudhatták az amerikaiak azokat az információkat, amik a kiszivárgott hírszerzési jelentésekben szerepelnek Magyarországról.
A közlés szerint az újabb segélycsomag egyebek közt aknakereső és páncélozott mentőjárműveket, lőszert, légvédelmi eszközöket tartalmaz, és azt a célt szolgálja, hogy elősegítse a tervezett ukrán ellenoffenzíva sikerét.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta a szociáldemokrata politikust, hogy miniszteri kinevezése előtt, 2010 és 2013 között, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe.
A TASZSZ beszámolója szerint Jacek Sladewski ideiglenes ügyvivő mintegy 20 perces megbeszélést követően távozott a minisztériumból, a sajtónak nem nyilatkozott.
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan azzal a céllal, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket - közölte a brüsszeli testület kedden.
A Reuters és AP hírügynökségeknek nyilatkozó illetékesek mindazonáltal hangsúlyozták, hogy a Joe Biden amerikai elnök kormánya által tett igénylést még nem hagyták jóvá.
A Biden családnak nemcsak ezért fájhat a feje: vizsgálat folyik azokkal a kétes eredetű adományokkal kapcsolatban, amelyeket Kínából és Ukrajnából kaphattak a családtagok.