2023. május 22. hétfő

máj. 22
11:57
150 ezer tanár sztrájkol Romániában (444.hu)
A kezdő tanárok jobban keresnek, mint Magyarországon.
máj. 22
11:57
Kisebb sérülésnek hitte, majdnem amputálni kellett a lábát egy sportolónak – ritka fertőzés támadta meg (SzMo)
Szerencsére az orvosok időben a műtét mellett döntöttek, és eltávolították az elhalt részt a fiatal birkózó lábából.
máj. 22
11:59
Bekéreti a magyar nagykövetet az osztrák külügy – tovább dagad a diplomáciai botrány az embercsempészek szabadon bocsátása miatt (SzMo)
A Magyarországon elítélt, de elengedett csempészek miatt szigorúbb ellenőrzést végeznek a magyar-osztrák határon nyugati szomszédunk hatóságai.
máj. 22
12:03
Általános tanársztrájkot hirdettek Romániában (Infostart)
Általános sztrájkot hirdetett Romániában a három legnagyobb tanügyi szakszervezet hétfőn, miután nem tudott megegyezni a kormánnyal a több mint 300 ezer embert foglalkoztató ágazat számára követelt béremelésekről. Az érdekképviseletek szerint mintegy 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan
máj. 22
12:21
Egy újabb orosz harcigép veszhetett a Fekete-tengerbe (Infostart)
A Szu-35Sz vadászbombázó egy dél-ukrajnai települést támadott, amikor a légvédelem állítólag lelőtte.
máj. 22
12:21
Agrárminiszter: Hatalmas lehetőségek kapujában a grúz-magyar agráregyüttműködés (hirado.hu)
Nagy István agrárminiszter és Otar Shamugia, Georgia mezőgazdasági minisztere Tbilisziben folytatott megbeszélést.
máj. 22
12:27
Gond van, bekéreti a magyar nagykövetet az osztrák külügyminiszter (Infostart)
Ráadásul a meglévő ideiglenes határellenőrzésen is szigorítottak az osztrákok.
máj. 22
12:27
Zelenszkij állítja, még tart a harc Bahmutért, Prigozsin szerint az ukrán elnök hazudik (HírTV)
Nem foglalták el Bahmutot az oroszok - állítja Volodimir Zelenszkij és az ukrán hadvezetés. Habár Moszkva a hétvégén bejelentette, hogy lezárta az elhúzódó ostromot, Kijev szerint továbbra is tartják megmaradt pozícióikat a városban.
máj. 22
12:27
Szalay-Bobrovniczky egyszerre ítélte el és dicsérte meg Ukrajna nyugati támogatását (444.hu)
Az Origónak adott interjújában önkéntes századosi tapasztalatait is felemlegette. A miniszter díszelgő volt, szépen tud masírozni és haptákba vágni magát.
máj. 22
12:33
Zelenszkij állítja, még tart a harc Bahmutért, Prigozsin szerint az ukrán elnök hazudik (HírTV)
Nem foglalták el Bahmutot az oroszok - állítja Volodimir Zelenszkij és az ukrán hadvezetés. Habár Moszkva a hétvégén bejelentette, hogy lezárta az elhúzódó ostromot, Kijev szerint továbbra is tartják megmaradt pozícióikat a városban.
máj. 22
12:33
Megdöbbentő felvétel, így tört az Etna vulkán (ATV)
Európa legaktívabb vulkánja vasárnap tört ki.
máj. 22
12:45
Hamu alá temette Szíciliát az Etna (HírTV)
Hatalmas sugárban robbant ki a láva az Etnából. A kitörésre Szicília lakói napok óta készültek: a kisebb földrengések és a vulkánból áradó egyre sűrűbb füst egyértelmű jeleknek bizonyultak.
máj. 22
12:45
Rekordnagyságú, 1,2 milliárd eurós uniós büntetést kapott a Meta (Telex)
A Facebook anyavállalatát 1,2 milliárd euróra büntette az ír adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi szabályok megsértése miatt.
máj. 22
12:51
Bendarzsevszkij Anton: egy csavarral kaphat Ukrajna F-16-os vadászgépeket (Infostart)
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek az ukrajnai Bahmutból, miközben Volodimir Zelenszkij a "vadászgép-koalíció" összehozása után a G7-ektől kapott jelentős támogatást. De mikor érkezhetnek a beígért vadászrepülők?
máj. 22
12:57
Peking bekérette a japán nagykövetet a G7-csúcstalálkozón Kínával kapcsolatban megfogalmazott vádak miatt (hirado.hu)
A kínai fél határozottan elégedetlen, és határozottan ellenzi Japán lépéseit
máj. 22
12:59
„Elég az asszimilációs rögeszméből!” – Houellebecq iszlámról, pornóról, kereszténységről (hirado.hu)
Barbár vadállatok, akik embereket akarnak lefejezni – így vélekedett a szélsőséges iszlamistákról Michel Houellebecq francia író, aki a Le Figarónak nyilatkozott legújabb, „Néhány hónap az életemből” című könyvéről.
máj. 22
13:03
Ijesztően szép videók: kitört az Etna, hamu lepte be Cataniát, ezért leállították a város légi közlekedését (SzMo)
A vulkáni hamu beborította a kifutópályákat a kelet-szicíliai város repterén, míg a parkoló autókat sötét, kavicsos porréteg fedte el.
máj. 22
13:21
Itt vannak a fotók: fekete hamu borította be Szicíliát (Blikk)
Vasárnap szinte egyszerre tört ki három nagy vulkán a Föld három különböző pontján. Az Etna hosszabb szünet után lépett működésbe, Afrika egyik legaktívabb vulkánja is felébredt, a Nyamulagira hömpölygő lávafolyam vörösre festette az égboltot, Mexikóban pedig a Popocatépetl nevű vulkán fél napja ontja magából a hamut.
máj. 22
13:21
Nagyarányú győzelmet arattak a konzervatívok Görögországban (hirado.hu)
A görög parlament 300 fős.
máj. 22
13:21
Nagyarányú győzelmet arattak a konzervatívok Görögországban (Demokrata)
Kiriákosz Micotakisz kormányfő pártja győzött, azonban többség híján egyedül nem tud kormányt alakítani.
máj. 22
13:33
Belehalt az ivós játékba egy kínai influenszer (444.hu)
Vang, vagyis Brother Three Thousand egy kihívás keretében itta magát halálba.
máj. 22
13:45
Amerikai hitelből épülhetnek atomerőművek Romániában (hirado.hu)
Több, kisméretű moduláris atomerőmű épülhet Romániában. A beruházás amerikai pénzből valósulhat meg.
máj. 22
13:45
Sztrájkolnak a tanárok Romániában, 220 ezren nem tartják meg az órákat (Telex)
Nem tudtak megegyezni a kormánnyal a béremelésükről, határozatlan ideig nem dolgoznak. 18 éve nem volt általános sztrájk a román közoktatásban.
máj. 22
13:47
Agyontaposott egy kisbabát egy zsiráf – először mesélt a horrorisztikus történtekről az anya (hirado.hu)
Az anya kisfiával és 16 hónapos kislányával indult sétálni a vadasparkban, amikor egy zsiráf váratlanul feléjük kezdett el rohanni.
máj. 22
13:51
Josep Borrell: Az EU nem kíván teljes mértékben leválni Kínáról (hirado.hu)
Borrell elmondta, hogy az Európai Bizottság a függések csökkentésének érdekében gazdasági biztonságról szóló stratégián dolgozik.
máj. 22
13:51
Súlyos döntést hozott Kína: jön a kitiltás (ATV)
Kína kitiltja az egyik legnagyobb amerikai mikrochipgyártó, a Micron Technology termékeit az országból, mert szerintük nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak – írja a BBC.
máj. 22
13:51
Leváltották az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét (444.hu)
Ali Samháni tíz éven át volt pozícióban, kulcsszerepet játszott a 2015-ös atomalku feltámasztását célzó folyamatokban és része volt a diplomáciai kapcsolatok helyreállításában Szaúd-Arábiával.
máj. 22
13:51
Borrell: Az EU nem kíván teljes mértékben leválni Kínáról (Demokrata)
Inkább a Kínától való túlzott függőségek csökkentésére törekszünk – jelentette ki az uniós főképviselő.
máj. 22
13:53
Zelenszkij felidegesítette a brazil elnököt (hirado.hu)
Bár megbeszélték, végül elmaradt a brazil–ukrán elnöki találkozó.
máj. 22
13:55
Feketére festették a Trevi-kút vizét, környezeti kárt okoztak a klímaaktivisták (hirado.hu)
Roberto Gualtieri, Róma polgármestere felszólította a klímaaktivistákat, hogy hagyjanak fel a művészeti örökségek elleni abszurd­ támadásokkal.
máj. 22
13:57
Nagyarányú győzelmet arattak a konzervatívok Görögországban (HírTV)
Az Új Demokrácia a voksok 40,79 százalékát szerezte meg, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Sziriza a leadott szavazatok alig 20 százalékát.
máj. 22
13:57
Disney mese keseríti meg egy osztrák falu lakóit (hirado.hu)
Az osztrák Hallstatt városa állítólag lezárta híres tóparti kilátóját, miután a települést elözönlötték a nemkívánatos turisták.
máj. 22
14:09
Donyecki vezető: Megkezdődött Bahmut aknamentesítése (hirado.hu)
Azt javasolta az orosz védelmi tárcának, hogy ha hiány lépne fel, a Wagner embereinek pótlására állítson fegyverbe tábornokokat, és szervezzen ezredet belőlük.
máj. 22
14:09
Kegyelmet kapott Raman Prataszevics, az egykori ellenzéki aktivista Belaruszban (444.hu)
Nemrég nyolc évre ítélték.
máj. 22
14:09
Azt állítja a nyolc év börtönre ítélt belarusz ellenzéki újságíró, hogy kegyelmet kapott (Telex)
Raman Prataszevicset két éve egy Ryanair-gép eltérítésével fogták el Belaruszban, május elején ítélték el.
máj. 22
14:15
Megerősítették, hogy indulhatnak korábbi baszk terroristák a spanyol önkormányzati választásokon (HírTV)
Nem jogellenes az ETA-terroristák önkormányzati választásokon való indulása - erre a következtetésre jutott a spanyolországi ügyészség. A jobboldal hiába követelte a jelöltek visszalépését, illetve az őket indító párt betiltását, ezen a hétvégén mintegy 44 volt ETA-tagra szavazhatnak majd a választópolgárok. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította Span
máj. 22
14:15
Több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban ötven év alatt (hirado.hu)
A bejelentett halálesetek 90 százaléka a fejlődő országokban történt.
máj. 22
14:15
Trumpnak tudnia kellett, hogy nem rejtegethet titkos iratokat floridai otthonában (444.hu)
Saját ügyvédje írt neki erről figyelmeztetést tavaly, miután a bíróság beidézte a Fehér Házból elvitt iratokat.
máj. 22
14:15
Általános sztrájk kezdődött a közoktatásban – a dolgozók több mint fele nem vette fel a munkát Romániában (SzMo)
A szomszédos országban azt szeretnék elérni, hogy a tanárok kezdő fizetése érje el a 300 ezer forintnak megfelelő összeget.
máj. 22
14:17
Fokozza biztonsági együttműködését Dél-Korea és az Európai Unió (hirado.hu)
A közleményben elítélték és a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezték Oroszország Ukrajna elleni háborúját.
máj. 22
14:19
Felszámolják a nyomornegyedeket egy Fanciaországhoz tartozó indiai-óceáni szigeten (hirado.hu)
Véget akarunk vetni a Mayotte-i nyomornegyedeknek, a helyzet elviselhetetlen – tette hozzá a prefektus.
máj. 22
14:21
Nem lesz dráma a görögöknél, megerősödve jött ki a választásokból a konzervatív kormánypárt (Infostart)
Több mint 30 párt indult a hétvégi görögországi választásokon, az eredmények szerint a kormányon lévő konzervatív Új Demokrácia pártja szerzett elsöprő fölényt, igaz, a szükséges 50 százalékot nem sikerült elérnie. Az eredményekről és a hogyan továbbról kérdeztük Fokasz Nikosz emeritus professzort.
máj. 22
14:21
Szijjártó az embercsempész-ügyről: Úgy fogom fel, hogy külföldi bűnözőket utasítunk ki az országból (Telex)
Megkérdezték a külügyminisztert, hogy fér össze a külföldi embercsempészek szabadon engedése, országból kiutasítása a migrációellenes politikával.
máj. 22
14:33
Megkezdődött Bahmut aknamentesítése (Demokrata)
Gyenyisz Pusilin donyecki orosz vezető szerint nagyon aprólékos és nehéz munka vár a tűzszerészekre.
máj. 22
14:39
Örmény miniszterelnök: Örményország feltételekkel elismerné, hogy Hegyi-Karabah Azerbajdzsán része (hirado.hu)
Örményország kész elismerni Azerbajdzsán területi integritását, amely magában foglalja Hegyi-Karabahot is, azzal a feltétellel, hogy Baku szavatolja az ottani örmény lakosság biztonságát – jelentette ki hétfői sajtókonferenciáján Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.
máj. 22
14:39
Felmondta hosszú távú gázszerződését Finnország a Gazprommal (Telex)
Már tavaly májusban leállították az oroszok a gázszállításokat, mert a finnek nem voltak hajlandóak rubelben fizetni érte.
máj. 22
14:45
EU Observer: Magyarország blokkolja, hogy feketelistára kerüljenek az orosz disszidenst 25 év fegyházra ítélő tisztviselők (Telex)
Egy nagyobb vita része ez, amiben az OTP is érintett.
máj. 22
14:51
Nagy a baj a zaporizzsjai atomerőműben, bekapcsolták a veszélyhelyzeti áramellátó generátorokat (ATV)
Az erőművet teljesen lekapcsolták a külső áramellátásról.
máj. 22
14:51
Örményország feltételekkel elismerné, hogy Hegyi-Karabah Azerbajdzsán része (444.hu)
Az örmény miniszterelnök azt a feltételt szabja, hogy Baku szavatolja az ottani örmény lakosság biztonságát.
máj. 22
14:57
Szijjártó tisztázást vár egy napokkal ezelőtt megválaszolt kérdésben (Telex)
A külügyminiszter választ vár egy olyan sajtóértesülésre, amit az Európai Bizottság napokkal ezelőtt álhírnek nevezett a Telexnek.

Keresés