A Mirror cikke szerint a most 88 éves Gillian Mackenzie édesanyja még 1998-ban vesztette életét hirtelen az angliai Gosport War Memorial kórházban: a nő azóta azért küzdött, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben, ezt azonban csak most teljesítette a rendőrség. A vizsgálat során azonban megdöbbentő dolgokra derült fény.
Műsorunk vendégei Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász voltak, merthogy feljelentették Zelenszkíjt terrorfenyegetés miatt, miután közölte, hogy felrobbantaná a Barátság kőolajvezetéket.
Továbbra is evakuálják a lakosokat a víz alatt levő épületekből az áradás sújtotta Emilia-Romagna területén, melyet katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítottak csütörtökön.
A hatóságok szerint a támadások „megtorlások” voltak, miután két héttel ezelőtt megöltek egy gazdát a földjén, majd a gazda rokonai megöltek egy pásztort. Arrafelé rendszeresek a konfliktusok a föld- és vízkészletek miatt.
Dezinformációnak tartja az ukrán ellentámadásról szóló kijelentéseket Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki ezt a véleményét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (ODKB) Parlamenti Közgyűlésének Tanácsában, a szervezet csütörtöki ülésén fejtette ki Minszkben.
Két hét után bukkanhattak rá arra a 4 gyermekre, akik túléltek egy repülőgép-szerencsétlenséget Kolumbiában. A 13, 9 és 4 éves gyerekekkel volt egy 11 hónapos csecsemő is az Amazonas esőerdőben.
Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
A kormányfő szerint tisztázni kell, hogy az európai békekeret továbbra is az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket.
Boris Johnson és Emmanuel Macron csúnyán összevesztek négyszemközt, sőt, majdnem verekedés lett a vége. A francia elnököt Putyin talpnyalójának nevezte az egykori brit kormányfő.
Harry herceg és Meghan Markle szóvivőjük szerint „majdnem katasztrofális autós üldözésbe” keveredtek New York utcáin, sokan azonban kételkednek ebben. A részletek csak lassan csepegnek arról, mi is történt valójában.
A brit pénzügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint valamivel meghaladta a 160 millió fontot II. Erzsébet királynő búcsúztatási szertartásainak költsége.
Montana lett az első tagállam az Egyesült Államokban, ahol döntöttek arról, hogy teljes egészében betiltják a kínai fejlesztésű TikTok videómegosztó alkalmazás használatát. A 2024. január 1-jétől érvényes tilalomról szóló jogszabályt helyi idő szerint szerdán írta alá Greg Gianforte, az állam republikánus kormányzója.
Az az EU 3,5 milliárd euróval növelné a Békekeret ukrajnai fegyvervásárlásokra szánt összegét, Brüsszelben már olyan információk szivárogtak ki, hogy bejöhet a Szijjártó Péter által kilátásba helyezett vétó - uniós diplomaták közvetítenének Budapest és Kijev között.
Egy indiai és egy kínai hegymászó is meghalt csütörtökön a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, a tavaszi szezonban így már nyolcan vesztették életüket - közölték a nepáli hatóságok csütörtökön.