A kisebbik konzervatív párt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke bejelentette, hogy a kancellári tisztség betöltésére többé nem elérhető. A terepet átengedi a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének, Friedrich Merznek.
Több százezer embert várnak szombaton III. Károly koronázási ceremóniájára Londonban. Vannak olyan fanatikusok, akik már most letáboroztak a Westminster-apátság közelében.
A 14 éves fiú listát írt a célpontjairól, és az iskola alaprajzát is felskiccelte. Az oktatási miniszter a filmeket, a játékokat és úgy általában a nyugati értékeket tette felelőssé.
Oroszország azzal vádolja Ukrajnát, hogy dróncsapást kísérelt meg a Kreml ellen. A cél szerintük Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolása lett volna.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk: a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a gyanú szerint édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka még ismeretlen.
Az igazságügyi miniszter az uniós forrásokra, Vera Jourová gyakorlati lépésekre vár és csak a többi „szupermérföldkővel” együtt értékelné a ma megszavazott csomagot.
Olaf Scholz kancellár csaknem másfél éve tartó hivatali ideje egyik legnagyobb sikerének nevezte. Május első napján startolt az úgynevezett Deutschlandticket, azaz a havi 49 eurót kóstáló, az általános drágulást némeileg ellensúlyozni hivatott kedvezményes utazás a helyi és térségi közösségi közlekedésben, beleértve – másodosztályon – vasutat is.
Egy miniszter szerint a filmek, a számítógépes játékok és a „nyugati értékek” terjedése a felelős a támadásért. Mások szerint viszont a délszláv háborúk után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál.
Az orosz erők csapást mértek Herszon város egyetlen működő hipermarketjére, sérültek és áldozatok is vannak. Egy hírszerző tiszt a Krím ukrán felszabadításáról és az oroszok tevékenységéről beszélt.
Háromnapos gyászt hirdetett a szerb kormány, mert egy hetedikes tanuló szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolája biztonsági őrét, valamint további hat diákot és egy tanárt megsebesített Belgrádban.
Ukrajna NATO-csatlakozását sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, az északi országok Helsinkiben tartott csúcsértekezletén, hozzátéve, hogy az ukrán erők nemsokára ellentámadást indítanak az orosz csapatok ellen.
Ukrajna a múlt éjjel dróntámadást kísérelt meg a Kreml ellen Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolása érdekében, de a két drónt az orosz védelem semlegesítette - közölte szerda délután az orosz elnöki hivatal.
Két drón csapódott be a Kreml épületénél szerda hajnalban – közölte az orosz elnöki hivatal sajtószolgálata. Az oroszok szerint az ukránok állnak az akció mögött, de Ukrajna egyelőre nem vállalta a felelősséget - írja az Index.hu.
A 46 éves Szergej Merkulov túlélt hat hónapot az ukrajnai háborúban a Wagner zsoldosaként, hazatérése után azonban megölte egy eltévedt rakéta, amely az oroszországi Brjanszki terület felett repült át – írja a New Voice of Ukraine.
Hónapok óta tervezhette a leszámolást a 14 éves szerb iskolai lövöldöző, aki a legfrissebb hírek szerint eddig 8 ember életét oltotta ki szörnyű akciójával.
Két idős férfi vesztette életét a mindenekelőtt Bologna és Ravenna térségét sújtó esőzésben és áradásban, amely miatt 450 embert kellett kitelepíteni szerdán.
Az orosz erők csapást mértek szerdán a dél-ukrajnai Herszon város egyetlen működő hipermarketjére: a támadás következtében három ember meghalt, öten sérüléseket szenvedtek – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma több tucat amerikai gyorsétteremben akciózott, amelynek során két, tíz év körüli gyereket talált egy McDonald'sban dolgozni hajnali kettő óra körül.
Ukrajnának nincs információja a Kreml elleni állítólagos éjszakai támadásokról – jelentette ki szerdán Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára az Ukrainszka Pravda hírportálnak nyilatkozva.