A rendőrség hétfő este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki teherautójával kétszer nekiütközött a Fehér Ház körüli biztonsági útakadályoknak a washingtoni Lafayette téren - közölte az amerikai titkosszolgálat szóvivője.
Iszlamista fegyveresek kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén, a támadásban legalább négy rendőr és két biztonsági őr életét vesztette – írta meg a Reuters és az Index a helyi rendőrségre hivatkozva.
Mindössze percekkel az egyhetes tűzszünet helyi idő szerint hétfő esti hatályba lépését követően újabb légitámadásokról és összecsapásokról érkeztek jelentések a Szudán fővárosától, Kartúmtól északra, illetve keletre eső térségből.
Folytatódik a határ menti Grajvoroni járást megtisztító művelet az ukrán diverzáns- és felderítő csoport behatolása után - közölte Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója kedden a Telegram-csatornáján.
Iszlamisták támadtak a Mol egyik pakisztáni földgáz- és kőolajkitermelő üzemére kedden az ázsiai ország északnyugati részén, megölve négy rendőrt és két biztonsági őrt - közölték a helyi hatóságok.
A román környezetvédelmi miniszter április elején jelentette be, hogy 426 medve kilövését készül engedélyezni megelőzési kvóta címen. Emellett további 60 egyed kilövését közvetlen veszély esetén hagyná jóvá.
Újabb német nyomozati eredmények szerint megerősödött az a feltételezés, hogy Ukrajna érintett lehet az Északi Áramlat gázvezetéket ért tavaly szeptemberi rejtélyes robbantások elkövetésében.
A belgorodi régióban kialakult helyzet pánikot keltett és következetlenséget váltott ki az orosz információs térben – írja legfrissebb jelentésében az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW), amit az Index szemlézett.
A Times Radionak nyilatkozott kedd reggel az ukrán védelmi minisztérium egyik tanácsadója, Jurij Sak, a téma pedig természetesen a belgorodi helyzet volt. Sak jelezte, hogy ideje volt már, hogy a Kreml-ellenes erők aktivizálják magukat Oroszországon belüle, továbbá nagyon bíznak benne az ukrán vezetésben, hogy nem ez volt az utolsó ilyen megmozdulá
A magyar miniszterelnök szerint az ukránok nem nyerhetnek a harcmezőn. A svédekkel borzalmas a politikai kapcsolat. Csetbot-üzemmódba kapcsolt a katari gazdasági fórumon.
Nagy-Britannia után Németországnak is támogatnia kell az orosz támadással szemben védekező Ukrajnát nagy hatótávolságú rakétákkal - sürgette egy keddi interjúban a szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető külügyi szakpolitikusa.
A területet őrző biztonsági erők - pakisztáni katonák és szerződéses biztonsági őrök - 6 tagja életét vesztette, Mol alkalmazott azonban nem volt jelen a támadás helyszínén.
A háború eszkalációja helyett tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, mert az ukrajnai háborúban minden nap sok ember hal meg – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a katari gazdasági fórumon kedden.
Az amerikai demokraták beleszólnak az emberek életébe, de "mi nem szeretjük ezt" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Dohában, a katari nemzetközi gazdasági fórumon.
Nem Zelenszkij és az ukrajnai háború, hanem Kína volt a hirosimai G7-csúcs központi témája, ahol Európa és Amerika megpróbálta kisakkozni, hogyan kellene viszonyulni Pekinghez, és a „globális Dél” országait is arról győzködték, hogy válasszák a Nyugatot. Hszi Csin-ping közben posztszovjet diktátorokat fogadott, és amerikai csipipari céget is szankc
Két szaúd-arábiai és két amerikai űrhajós indult útnak helyi idő szerint vasárnap a Nemzetközi Űrállomásra a houstoni Axiom Space magánvállalat szervezésében. Ez a második, teljesen magánjellegű misszió az ISS-re.
A miniszterelnök arra a felvetésre válaszolt, hogy Ukrajnában korlátozzák az OTP Bank működését. Katarban tárgyalt a kormányfő olaj- és gáz-beszerzésről, valamint a Bloomberg vezetőjével beszélgetett egy gazdasági fórumon.
A felmérések szerint a hallgatókkal érkező hozzátartozók miatt többszörösére nőtt a bevándorlók száma. Ez azonban gátolja a brit kormány bevándorláscsökkentő politikáját.