A tárcavezető azt mondta: ismertették a delegációval az európai uniós források felhasználásának rendjét és alapvető szempontjait, majd a bizottság tagjai tettek fel kérdéseket.
Két kolumbiai férfit annyira meggyőzött, amit hallottak Salvadorról, hogy ott akartak szerencsét próbálni. Három hónap börtön után árnyalódott a véleményük.
Frontálisan ütközött két mozgásban lévő mozdony Románia déli részén, a Giurgiu megyei Toporu és Chiriacu közötti vasútvonalon szerda hajnalban, mindkét mozdonyvezető megsérült, egyikük alkohol befolyása alatt állt - közölte az Agerpres hírügynökség.
Moszkvában korábban arról beszéltek, hogy hiperszonikus rakétával sikerült megsemmisíteni egy amerikai MIM-104 Patriot üteget az ukrán fővárosnál, Ukrajna pedig azt állította, ők szedtek le 6 Kinzsalt. Az amerikaiak most arról szóltak: van sérülés a Patriot rendszeren.
A területfejlesztési miniszter szerint tárgyszerű volt a megbeszélése az EP költségvetési ellenőrző bizottságával, de nem hiszi, hogy túl jó lenne majd a küldöttség véleménye.
Lendületesen zajlik a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gondozásában a Bákó megyei, csángóföldi magyar oktatási hálózat fejlesztése – állapította meg Szili Katalin kétnapos csángóföldi látogatása tapasztalatait összegezve.
Ukrajna támogatása a fő napirendi téma az Európa Tanács Reykjavikban zajó csúcstalálkozóján. Egybehangzó értesülések szerint késő este a találkozón a brit és a holland miniszterelnök azzal a tervvel állt elő, hogy nemzetközi összefogás keretében biztosítsák a háború sújtotta ország vadászgépekkel történő ellátását.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető megtekintett egy felbocsátásra előkészített katonai kémműholdat az ország űrkutatási intézményében – jelentette az észak-koreai állami média szerdán.
Amerikai illetékesek elismerték, hogy „megsérült”, de nem semmisült meg a Washington által adományozott egyik Patriot rakétarendszer a Kijev elleni legutóbbi orosz támadásban.
A hétvégi Forma–1-es Emilia-Romagna Nagydíj elhalasztását indítványozta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, infrastruktúra-fejlesztési miniszter.
Ezt Kirilo Budanov vezérőrnagy válaszolta a kérdésre, hogy pályáznak-e olyan orosz propagandisták „bőrére”, mint Margarita Szimonjan vagy Vlagyimir Szolovjov.
Az Európa Tanács a szerdán befejeződő, kétnapos reykjavíki csúcstalálkozóján jegyzéket hozott létre az orosz agresszió során Ukrajnát ért veszteségek és károk nyilvántartására – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló szervezet szerdán.
Minden egyes szavazat útját nyomon követik, ígéri az ellenzék, amely az elnökválasztás második fordulójára készül, amikor eldőlhet, hogy húsz év után leváltják-e Erdoğan elnököt.
Az amerikaiak várható élettartama 2015 óta csökken, amit az egészségbiztosítás hiányosságai mellett az opioidtúladagolások robbanásszerű növekedése és a fiatalok és középkorúak növekvő halálozása okoz. Orvosok szerint az egészségtelen életmód, politológusok szerint a demokrácia, közgazdászok szerint az ipar leépülése áll a háttérben.
Az Európai Bizottság javaslatot mutatott be az Európai Unió 1968-ban létrehozott vámuniójának reformjára: az intézkedések leegyszerűsítenék a vámeljárásokat a gazdasági szereplők számára, mérsékelnék a vámeljárások nehézkességeit, a hagyományos vám-árunyilatkozatokat pedig az importfelügyelet adatvezérelt megközelítésével váltanák fel - tájékoztato
Nem egyezik a Híd-platform nézete a Szövetség felvidéki magyar pártéval a parlamenti jelöltlista összetételéről. A Szövetségbe tartozó MKP-platform ragaszkodik ahhoz, hogy Gyimesi György helyet kapjon a jelöltlistán. A Híd szerint a megosztó politikát folytató Gyimesi György veszélybe sodorja a Szövetség értékrendjét, ezért a Híd nem maradhat a pár
Vendégünk volt a stúdióban Vukics Ferenc katonai szakértő, Skypon pedig kapcsoltuk Stier Gábort, a Moszkvatér.com főszerkesztőjét. Műsorvezető: Ferkó Dániel.
Novák Katalin üdvözölte, hogy egyre több vezető támogatja a tisztességes és igazságos békét, amely szavai szerint minden állampolgárunk egyetemes vágya.