2023. augusztus 8. kedd

aug. 8
10:27
Jókora bírságot kapott a nyakába a Meta (Infostart)
Napi egymillió koronás, azaz több mint 34 millió forintnak megfelelő bírságot szabott ki a norvég adatvédelmi hatóság (Datatilsynet) a Facebook anyavállalatára, a Metára adatvédelmi jogsértések miatt, amelyet augusztus 14-től kell megfizetnie – közölte a norvég adatvédelmi hatóság.
aug. 8
10:36
Több mint száz ló kapott napszúrást Japánban (ATV)
Japánban 111 ló szenvedett napszúrást, kettő el is pusztult egy évente megrendezett hagyományőrző fesztiválon, melyen szamurájnak öltözött lovasok elevenítenek fel csatajeleneteket – közölték kedden a szervezők.
aug. 8
10:42
Adományt visz Szlovéniába az Ökumenikus Segélyszervezet (Demokrata)
Az árvízkárosult szlovén települések lakosain segít az Ökumenikus Segélyszervezet.
aug. 8
10:51
Jó hír a Barátság kőolajvezetékről (Infostart)
Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt - közölte kedden a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
aug. 8
10:54
Haitin több ezren tiltakoztak a bandák uralma és az erőszak ellen (ATV)
Több ezren vonultak az utcára helyi idő szerint hétfőn Port-au-Prince-ben, Haiti fővárosában, hogy az elharapódzó erőszak és a fegyveres bandák uralma ellen tiltakozzanak.
aug. 8
11:00
Itt a fordulat? 10 hónap után újra 20 százalék alatt van az infláció (SzMo)
Az élelmiszerek többsége már olcsóbb volt, mint egy hónappal korábban. Az üzemanyag, a nyaralás és a háztartási energia viszont tovább drágult.
aug. 8
11:03
Ukrajna szintet akar lépni a háborúban (Infostart)
Új, nagy hatótávolságú rakétákat kért az Egyesült Államoktól az ukrán külügyminiszter.
aug. 8
11:24
Fidesz: a Booking fizesse ki a magyar szállásadókat (Demokrata)
A Booking szállásközvetítő cég június óta nem utalja tovább a beszedett pénzeket.
aug. 8
11:27
Hetekig bezárva tartotta kezelésre nem is szoruló pácienseit a "börtönőr" pszichiáter – Közel száz áldozata van (Blikk)
Közel százan perelik az amerikai pszichiátert, aki hetekig tartotta bezárva pácienseit a kórtermekben, hogy pénzt csaljon ki a magán-egészségbiztosítóiktól. A vád szerint 800 000 dollárt keresett azokon a "betegeken", akik valójában nem is szorultak kezelésre.
aug. 8
11:36
Két héttel a katonai puccs után új miniszterelnöke van Nigernek (HírTV)
Nigerben a junta az ország egyik korábbi pénzügyminiszterét nevezte ki a miniszterelnöki tárca élére - jelentette be hétfő éjjel a puccsisták szóvivője, Amadou Abdramane ezredes.
aug. 8
11:42
A magyar kormány is vétózta, hogy a "halkirály" felkerüljön az EU-s szankciós listára (Telex)
A magyar diplomácia mellett Izland is arra használta a lobbierejét, hogy megóvják a Lukasenkóval közeli kapcsolatban álló belarusz Alexander Mosenszkijt.
aug. 8
11:54
Felháborodtak az emberek a menyasszonyt látván: ilyen ízlésficamos arát sem találni gyakran (Ripost)
Az emberek nem voltak elragadtatva ettől az ötlettől.
aug. 8
11:57
Új miniszterelnököt nevezett ki a nigeri junta (Infostart)
Nigerben a junta az ország egyik korábbi pénzügyminiszterét nevezte ki a miniszterelnöki tárca élére – jelentette be hétfő éjjel a puccsisták szóvivője, Amadou Abdramane ezredes.
aug. 8
12:00
Trump szerint korlátozni akarják a szólásszabadságát azzal, hogy nem hozhatja nyilvánosságra a vádirat részleteit (444.hu)
Ügyvédei szerint a bírónak szűkebb körű végzést kellene hoznia, ami csak az érzékenynek minősített anyagok nyilvánosságra hozatalát tiltaná meg.
aug. 8
12:06
Mateusz Morawiecki: Manfred Weber beleavatkozik a lengyel választásokba (Demokrata)
Manfred Weber a "jogállamellenes" lengyel kormánypárt "legyőzéséről" beszélt.
aug. 8
12:36
Hosszú évek küzdelme után 57 évesen meghalt Sandra Bullock szerelme (ATV)
Évekig tartó betegeskedés után, 57 éves korában elhunyt Bryan Randall fotós, Sandra Bullock színésznő párja – írta meg a Telex.
aug. 8
13:00
Áradások és erdőtüzek is pusztítanak Európában (HírTV)
Míg Európa északi és középső részén az árvíz pusztít, addig a déli félteket ismét extrém meleg sújtja.
aug. 8
13:06
Szabadon engedték Németországban a hat szexuális bűncselekményt elkövető afgán migránst (HírTV)
Hat szexuális bűncselekményt követett el, mégis szabadlábon távozhatott a bíróságról egy 23 éves afgán férfi Németországban. Az eset országszerte felháborodást okozott.
aug. 8
13:24
Hatalmas bírságot szabott ki Norvégia a Metára (ATV)
Napi egymillió koronás, azaz több mint 34 millió forintnak megfelelő bírságot szabott ki a norvég adatvédelmi hatóság (Datatilsynet) a Facebook anyavállalatára, a Metára adatvédelmi jogsértések miatt, amelyet augusztus 14-től kell megfizetnie – közölte a norvég adatvédelmi hatóság.
aug. 8
13:57
Ideiglenesen több járatát is törli ősszel a Wizz Air (Blikk)
A Pratt & Whitney gyorsított eljárásban ellenőrzi bizonyos GTF hajtóműveit, mely vizsgálat érinti a Wizz Air egyes repülőgépeit is. A kötelező ellenőrzés miatt így a légitársaság kénytelen volt változásokat eszközölni a menetrendjében, így egyes járatait törölni kényszerül a szeptember–októberi időszakban.
aug. 8
14:36
Elérhetetlenek egyes turisztikai célpontok Szlovéniában (Demokrata)
Elérhetetlenné váltak egyes szlovéniai turisztikai célpontok a súlyos árvizek miatt.
aug. 8
14:45
Belengette lemondását Románia miniszterelnöke (Infostart)
"Ha a liberálisok nem értik a helyzetet és azt, hogy mi forog kockán, akkor visszaadom a mandátumom, és jöjjenek a választások" - nyilatkozta, egy feltételt szabva a lemondásához.
aug. 8
14:48
Antony Blinken: A Wagner csoport kihasználja a nigeri instabilitást (444.hu)
Jevgenyij Prigozsin közben sürgeti a juntát, hogy hívják be a Wagnert, mondván: „Mindig a jók, az igazságosság és azok oldalán állunk, akik szuverenitásukért és népük jogaiért küzdenek.”
aug. 8
14:54
Új miniszterelnököt neveztek ki a nigeri puccs mögött álló katonák (Telex)
Az új kormányfő 2010-ig pénzügyminiszter is volt, az akkori elnököt is puccsal váltották le.
aug. 8
14:57
Figyelmeztette a magyar turistákat is Szlovénia (Infostart)
Elérhetetlenné váltak egyes szlovéniai turisztikai célpontok a súlyos árvizek miatt, ezért a Szlovén Turisztikai Hivatal azt javasolja, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti cél weboldalát, a közösségi média csatornáit, beszéljen a szállásadójával.
aug. 8
15:00
Háború Ukrajnában: Zelenszkij nagy hatótávolságú rakétákra adott le rendelést az USA-nak (HírTV)
Vukics Ferenc alezredes, katonai szakértő; Csizmadia Tamás jogász, elemző és Kusai Sándor volt pekingi nagykövet elemezték az Ukrajnában zajló háború fejleményeit.
aug. 8
15:06
Az oroszok szerint közel kétszáz terrortámadást akadályoztak meg (Demokrata)
Tavaly február óta 188 terrorcselekményt akadályoztak meg Oroszországban.
aug. 8
15:12
Otthonmaradásra szólítják fel az északi országok lakóit (Demokrata)
Továbbra is heves esőzések sújtják Skandináviát és a Baltikum mindhárom országát.
aug. 8
15:27
Óriási siker az árfigyelő: újabb változások lesznek a rendszerben, a termékköröket is bővíthetik (Blikk)
A júniusban mért 29,3 százalékról 23,1 százalékra mérséklődött az élelmiszerinfláció júliusban az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A több mint 6 százalékpontos csökkenéshez a kormányzati intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is hozzájárult – közölte a GVH kedden.
aug. 8
15:45
Vázolta céljait a feltörekvő AfD társelnöke (Infostart)
Gyökeresen új családpolitikát sürgetett a szakképzett munkaerő hiányának leküzdése érdekében a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke. Beszélt arról is, hogy pártja ellenzékiből kormánypárttá akar válni.
aug. 8
15:54
"Hogyan lehet ezt elmondani egy 12 éves gyereknek?": Fülgyulladásnak tűnt, belehalt a betegségbe a kisfiú (Ripost)
A szülőket sokkolták a történtek.
aug. 8
16:00
Vlagyimir Putyin döntött (Demokrata)
Az orosz elnök felfüggesztette a barátságtalan országokkal kötött adóegyezmények egyes rendelkezéseit.
aug. 8
16:18
Putyin felfüggesztette a barátságtalan országokkal kötött egyes adóegyezményeket (444.hu)
Amíg „a külföldi államok meg nem szüntetik az Oroszországi Föderáció jogos gazdasági és egyéb érdekeinek, állampolgárai és jogi személyei jogainak megsértését”.
aug. 8
16:18
Még szabadlábon (Demokrata)
Az amerikai elnök fia, Hunter Biden feje felett továbbra is ott lebeg a letöltendő börtönbüntetés lehetőségének sötét felhője.
aug. 8
16:24
Az orosz és kínai hadihajók után Washington is hadihajókat vezényelt Alaszka partjaihoz (ATV)
Az Egyesült Államok több hadihajót és egy megfigyelő repülőt vezényelt Alaszka partjaihoz, ahol az elmúlt napokban az orosz és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott – közölte az amerikai haderő.
aug. 8
16:45
Rendeletet adott ki Vlagyimir Putyin, ennek nem örülhetnek Nyugaton (Infostart)
Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan államokkal - az Egyesült Államokkal, az EU-tagállamokkal, Kanadával, Japánnal és más országokkal - kötött adóegyezmények egyes rendelkezéseinek felfüggesztését.
aug. 8
16:48
Novák Katalin aláírta Sándor Fegyir befogadólevelét (444.hu)
Az új ukrán nagykövet hónapok óta várt erre.
aug. 8
16:48
Zaporizzsja és Herszon megyét is orosz támadások érték (Demokrata)
A támadásoknak több helyi lakos is áldozatául esett – közölték kedden a régiók kormányzói.
aug. 8
16:54
Két napig küzdött az életben maradásért egy fiatal horgász, miután felborult a csónakja a nyílt tengeren (ATV)
A fiatal férfi leégett a napon, kiszáradt és megcsípték a medúzák.
aug. 8
17:12
Fokozódik a háború, átkeltek az ukránok a Dnyeperen és elfoglaltak egy települést (ATV)
A hírt az ukrán és az orosz források is megerősítették kedden.
aug. 8
17:15
Ilyen meleg még tényleg sose volt: döbbenetes rekord dőlt meg júliusban (Blikk)
Az idei július 0,33 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az eddig mért legmelegebb hónap, amit 2019-ben mértek.
aug. 8
17:24
Oroszországba emigrált a volt osztrák külügyminiszter (444.hu)
A szélsőjobboldali Karin Kneissl 2017 és 2019 között volt miniszter, 2018-ban az esküvőjén Putyinnal táncolt, 2020-tól három évig pedig a Rosznyefty igazgatótanácsának tagja volt.
aug. 8
17:24
Gyilkos penész okozhatta a fiatal férfi halálát: borzasztó állapotok uralkodnak a családi házban (Ripost)
Felkavaró dolgok derültek ki a tragédiáról.
aug. 8
17:51
Ezt mégis hogy? Egy családi ház második emeletébe csapódott egy autó – megdöbbentő fotók (Blikk)
Igazi akciófilmbe illő jeleneteknek lehettek a szemtanúi az amerikai Pennlsylvaniában: egy autó a levegőbe emelkedve az egyik családi ház második emeleti hálószobájába csapódott.
aug. 8
17:54
Senki sem akar Oroszországban háborút – mondta Dmitrij Gluhovszkij, majd 8 évnyi börtönbüntetést szabtak ki rá (444.hu)
A Metro-trilógiával világhírűvé vált író bő évtizede bírálja a rendszert, hiába szerette volna Putyin, hogy legyen a tanácsadója. Nem Gluhovszkij az egyetlen orosz szerző, aki emigrációra kényszerült, és vissza sem térhet a hazájába, amíg meg nem bukik a rezsim.
aug. 8
17:54
Összetörtek a szülők, egyik pillanatban még boldogan játszott, majd az életéért küzdött a hétéves gyermekük (ATV)
Allergiás reakció okozhatta a kisfiú halálát.
aug. 8
17:54
Bizarr baleset: egy családi ház emeleti hálószobájában landolt egy autó (SzMo)
A kocsi valószínűleg nekiütközött egy kis áteresznek a felhajtó mellett, ami felemelte a levegőbe. Így kötött ki a pennsylvaniai ház tetején.
aug. 8
18:18
Október 15-én tartják a lengyel parlamenti választásokat (Demokrata)
A PiS-nek az utóbbi hetek felmérései szerint 33-38 százalékos támogatottsága van.
aug. 8
18:30
A tudósok régóta figyelmeztettek, hogy maradjunk alatta, de a Föld júliusban elérte a 1,5 fokos felmelegedési küszöböt (444.hu)
Az eddigi legmelegebb hónapban kb. 1,5 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az 1800-as évek végén véget ért iparosodás előtti korszakban.
aug. 8
18:45
Demens egy népirtás pénzelésével gyanúsított "kortalan" férfi (Infostart)
Dühösen és csalódottan reagáltak az 1994-es ruandai népirtás túlélőinek szervezetei a hágai székhelyű nemzetközi törvényszék fellebbviteli kamarájának azon döntésére, amely szerint idős kora és demenciája miatt nem állítható bíróság elé az agg Félicien Kabuga, a népirtás feltételezett finanszírozója.

Keresés