"A kormány összegyűlt, munkára!" – ezzel a szűkszavú beköszöntővel nyitotta meg péntek délben Emmanuel Macron az általa frissen kinevezett Gabriel Attal miniszterelnök új kormányának első ülését a párizsi Elysée-palotában. Az új kormány tablója nem is kíván meg túl sok kommentárt, hiszen már pusztán személyi összetételében annyi meglepetéssel szolg
Az örmény és az azerbajdzsáni hatóságoknak a béketárgyalások során az emberi jogok védelmére kell összpontosítaniuk Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint.
Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha hivatalosan brit katonákat vezényelnének Ukrajnába – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Rishi Sunak brit miniszterelnök ukrajnai látogatását kommentálva pénteken a Telegram-csatornáján.
Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha hivatalosan brit katonákat vezényelnének Ukrajnába - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Rishi Sunak brit miniszterelnök ukrajnai látogatását kommentálva a Telegram-csatornáján.
Bűncselekmény elkövetésének gyanújával az államügyészséghez fordul az ellenzéki lengyel Jog és Igazságosság párt két képviselője a szejm elnökének, Szymon Holowniának a kijelentése miatt, miszerint megszűnt a PiS két elítélt és bebörtönzött képviselőjének, Mariusz Kaminskinak és Maciej Wasiknak a parlamenti mandátuma.
Tőkés László magyarellenes uszításként értékelte azt, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök "revizionista" és "toxikus kezdeményezésnek" bélyegezte a magyar autonómiatervezeteket.
A kitörés miatt helyi idő szerint péntek délelőtt 10 órától átmenetileg leállították az indonéziai Kelet-Jáva szigetén működő malangai Abdulrachman Saleh repülőtér működését - közölte a jakartai közlekedési minisztérium pénteken.
A családja már búcsút vett tőle, mire három hónappal később kiderült, hogy még él. Az orvosszakértői hivatal állítólag elismerte tévedését, és felvették a kapcsolatot Tylerrel és családjával.
Komoly áradásokat okoztak az elmúlt hetekben a heves esőzések az Egyesült Államok keleti partvidékét, és most újabb téli viharok miatt adtak ki figyelmeztetést.
Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha hivatalosan brit katonákat vezényelnének Ukrajnába - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Rishi Sunak brit miniszterelnök ukrajnai látogatását kommentálva pénteken a Telegram-csatornáján.
Az ukrán hadvezetés 56 harci bevetésről számolt be, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az észt parlament előtt azt mondta: le akarja győzni Oroszországot. Közben a Mandiner arról írt, hogy Ukrajna elérhette a katonai mozgósítás határait.
Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha brit katonákat vezényelnének Ukrajnába – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese.
Húszi lázadók jemeni katonai célpontjait bombázta a brit és az amerikai légierő. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint nem maradhatott büntetlenül, hogy az Irán által támogatott lázadók hónapok óta egyre intenzívebben támadták a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalának számító Vörös-tengeren áthaladó nemzetközi áru
Eldobált ételmaradékok, halmokban álló pizzásdobozok, tartósan leparkolt autókban élő, népes migránscsaládok: így néz ki az Ellis-sziget New York kellős közepén.
Hamarosan szó szerint lecsap az ítéletidő az Egyesült Államokra: New Yorkra árvíz, Chicagra pedig hatalmas havazás vár. A vihar a légiközlekedésben is zavart okoz és több államra brutális áramkimaradás vár.
Több szlovák városban tüntettek a kormány lépései ellen, elsősorban a Különleges Ügyészi Hivatal tervezett megszüntetése miatt. pozsonyban a fagyos idő ellenére is több mint húszezren demonstráltak.
A 2012 óta kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság pénteki hivatalos és végleges eredményei szerint.
A brit és amerikai légicsapásokat a húszi célpontok ellen arra válaszul hajtották végre, hogy a síita lázadók támadták a Vörös-tengeren közlekedő hajókat.
"Oroszország egy emberközpontú társadalom" – mondta még december 16-án egy videóinterjúban Marija Voroncova, Vlagyimir Putyin orosz elnök legidősebb lánya. A 38 éves endokrinológus végzettségű Voroncova Promomed nevű orosz gyógyszercég Youtube-csatornájának nyilatkozott.
A 2012 óta kormányzó Szerb Haladó Párt szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság pénteki hivatalos és végleges eredményei szerint.
Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraelieknek - jelentette be péntek este az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Öt napja tart a német gazdák kormányellenes tiltakozása a mezőgazdasági támogatások tervezett csökkentése miatt, és a jelek azt mutatják, hogy sikeres lehet az akció.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Európában jelen lévő kínai elektromos autógyárral, köztük a BYD-vel szemben is, amely nemrég jelentett be egy szegedi gigaberuházást.