Kínában "politikai konfliktusra" számítanak az Egyesült Államokkal, ha Kamala Harris nyeri az elnökválasztást. Közben ellenfele, Donald Trump szerint botrányos, hogy a demokrata jelölt legutóbbi interjúját "újravágták".
Donald Trump a minap egy kaliforniai kampánygyűlésen beszélt arról, hogy aggódik a következő három és fél-négy hónap miatt. Szerinte ugyanis kitörhet a harmadik világháború.
Rossz befektetésnek bizonyult egy svéd, elektromos autók számára akkumulátorokat gyártó cég. A cég részvényei a múlt hétig 85 százalékot vesztettek értékükből. Az ok: Európában visszaesett a kereslet az elektromos autók iránt.
Orbán Viktor a magyar EU-elnökség programjáról tárgyalt a német kancellárral. A találkozó kijózanító lehet Manfred Webernek, aki egy hete az európai parlamenti vitán azt állította, hogy senki sem áll szóba a magyar miniszterelnökkel.
Az Európai Unió nyugat-balkáni bővítéséről tárgyalt Olaf Scholz német kancellár és Orbán Viktor a Berlinben tartott csúcstalálkozón. Az EU-bővítés mellett a hétfő esti Bosznia–Magyarország meccsről is megkérdezték a magyar miniszterelnököt. A berlini csúcsról a kormányfő a Facebook-oldalán is posztolt.
Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa békekövete Moszkvába utazott újabb misszióra – közölte az Ansa olasz hírügynökség vatikáni forrásokra hivatkozva. Zuppi bíboros a következő órákban érkezik meg az orosz fővárosba, a látogatása humanitárius kérdéseket érint. Három nappal ezelőtt, pénteken fogadta Ferenc pápa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Vati
Új autópályát építenek Romániában, ami áthalad Erdélyen is. Hétfőn a második erdélyi szakaszra is kiírta a kormányzat a közbeszerzési eljárást. A pálya Marosvásárhely és a moldovai Ungheni között fut majd. Hétfőn a Gyergyóalfalu és Ditro közötti szakasz kiírását tették közzé. A szakasz kiemelt jelentőségű Székelyföldön, hiszen ez az első a négy heg
Az uniós főképviselő szerint Oroszország béketárgyalásokra kényszerítése nagyon távoli kilátásnak tűnik, és több lépésre van szükség a szankciók kijátszása ellen.
A német kormány március és augusztus között nem hagyott jóvá fegyverexportot Izrael javára, mert Annalena Baerbock külügyminiszter és Robert Habeck gazdaság miniszter feltételeket szabott a szállításhoz Izraelnek – állítja a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Nyilvános vizsgálat kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában annak a brit nőnek a halála ügyében, aki hat éve hunyt el novicsok típusú orosz katonai idegméreg okozta megbetegedés miatt.
Az Európai Unió Tanácsa aktualizálta a levegőminőségi előírások meghatározásáról szóló irányelvet, hogy a szabályok hozzájáruljanak a levegőben található szennyezőanyag-mentesség 2050-ig történő elérésére irányuló uniós cél megvalósításához, valamint a légszennyezés miatti korai halálesetek megelőzéséhez - közölte az uniós tanács hétfőn.
Heves harcokról számolt be az ukrán elnök a fronton és Kurszk megyében. A zaporizzsjai Levadne elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium.
A teniszezőért egyre többen aggódnak, ugyanis folyamatosan furcsa videókat tölt fel magáról az internetre. Noszály Sándor jelenleg Amerikában van, de zavart viselkedése miatt már a rendőrséget is kihívták rá.
Az izraeli hadsereg (IDF) a közösségi médiában tett közzé egy videót, amellyel igazolni szeretné az ENSZ égisze alá tartozó UNIFIL-bázisok közelében és ellen végrehajtott támadásokat.
Németországban is megtörténhet, hogy a jobboldal győz, mégis baloldali kormány alakul, mert mindenki összefog a "populisták" ellen. Ralf Schuler német újságírót kérdeztük.
A Hamász 2023. október 7-i mészárlásának legvéresebb helyszínéről, a Nova fesztiválról mutatott be szemtanúk és terroristák felvételeiből készült dokumentumfilmet a Toldi moziban az izraeli nagykövetség, mert úgy érzik, a világban sokan elfelejtették, ki is a felelős mindazért, ami akkor és azután történt a háborúvá szélesedő konfliktusban.
Az Európai Néppárt szerint ideje távozni a magyar miniszterelnöknek. A párt Facebook-oldalára feltöltött képen Orbán Viktor egy piros háttéren sétál kifelé, mögötte pedig az a felirat olvasható, hogy "Time to go.", vagyis "Ideje távozni."