A Lufthansa mintegy ezer járatának törlésére számít kedden és szerdán a légiutas-kísérők kétnapos sztrájkja miatt, aminek következtében összességében nagyjából 120 ezer embernek kell átterveznie utazását - közölte hétfőn a német légitársaság.
Az olasz és svájci Alpokban olyan durva havazás volt, hogy egyes helyeken, például az északnyugat-olaszországi Valle d'Aosta régióban már az egy métert is elérte a lehullott friss hó mennyisége. Volt, ahol 2 méteres hófal keletkezett.
Oroszország nem győzhet Ukrajnában, mivel az orosz imperializmus egész Európát veszélyezteti – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn, Ferenc pápa minap közzétett, az ukrajnai háború kapcsán "a fehér zászló bátorságát" említő nyilatkozatát kommentálva.
Új hét, új sztrájkok Németországban. Immár hatodszor ebben az évben ismét sztrájkot kezdenek a mozdonyvezetők, és folytatódik a Lufthansa légitársaság alkalmazottainak munkabeszüntetése is. Ugyancsak hétfőre sztrájkot hirdettek több németországi kórház orvosai.
Az ügy sokkolta a patriarkális közép-ázsiai országot, és az ott tabunak számító családon belüli erőszak kérdése a média figyelmének középpontjába került.
A közép-afrikai országban 5 katona és legalább 17 lázadó vesztette életét egy katonai konvoj elleni rajtaütésben. A múlt héten végeztek a legnépszerűbb ellenzéki vezetővel.
Kolozsvár 286 ezer lakosával Románia második legnagyobb városa, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a magyar közösség létszáma mintegy 33 ezer fő, nagyjából 50 ezer személy nem vallott nemzetiségéről.
Az EU 16 országgal, köztük Argentínával, Japánnal, Dél-Koreával, Svájccal, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal kötött adatvédelmi megfelelőségi megállapodást.
Heteken belül az összes angliai éttermében bevezeti a lánc az újdonságokat. Ha a felfrissített receptek beválnak, idővel talán Magyarországon is találkozhatunk velük.
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, a királyi család közzétette az első hivatalos fotót Katalinról, mióta januárban megműtötték. A kép állítólag anyák napja alkalmából készült, amit vasárnap ünnepeltek az Egyesült Királyságban. Az idilli családi fotó körül azonban hamar nagy botrány keletkezett, tovább mélyítve a ,,Katespiracy"-t, vagyis a