A kaliforniai Disney World élményparkban döbbenetes dolgot tett egy 60-as éveiben járó nagymama. Az asszony a családjával együtt bepózolt a Goofy-jelmezes előadóval, ám valamilyen oknál fogva ő úgy döntött, hogy megmarkolja a férfi hátsóját.
Az iráni elnökkel együtt utazó külügyminiszter a magyar nagykövethelyettes halála miatt fejezte ki együttérzését. Februárban Szijjártó Pétert is fogadta Teheránban.
Az orosz kormány arról döntött, hogy feloldja a benzinexport átmeneti tilalmát arra hivatkozva, hogy a piac kellően ellátott - közölte az energiaügyi minisztérium, amely azonban nem ismertette, hogy mikortól érvényes a döntés.
A Mexikóvárosban rendezett demonstráción azzal vádolták Andrés Manuel López Obradort, hogy megosztja a mexikóiakat, többen pedig "Mexikóiak vagyunk!" feliratú táblákat tartottak a magasba.
A szenzációsnak induló felfedezésből hamar bírósági ügy lett, és végül a kincsvadászok hiába nem kíméltek időt, energiát és befektetést, az "indiai Titanic" kincse nem maradhat náluk, be kell szolgáltatniuk.
Azok az utasoknak, akiknek jegyük van Tel Avivba vagy egy onnan induló KLM-járatra, és utazásuk július 1. és augusztus 31. közötti időszakra esik, jegyüket átfoglalják, vagy visszakapják annak árát
Az ellátási láncról szóló európai uniós törvényt az Európai Parlament április végén fogadta el heves viták után, végül egy "gyengített" változatra került rá a pecsét, de Németország így sem nem támogatta, tartózkodott a szavazástól.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos országos gyászt rendelt el a helikopter szerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi államfő halála miatt.
Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában - jelentette ki Orbán Viktor videóüzenetében, amelyet a jobboldali spanyol Vox párt politikai nagygyűlésén vetítettek le Madridban vasárnap.
Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a vallási jelképek, például a keresztek középületekben való elhelyezését. A lépés hátterében állítólag a diszkrimináció elleni küzdelem áll – írja a RMX News hírportál.
A vártnál korábban, már május 27-én megnyitják a belföldi, június 2-án pedig a nemzetközi járatok számára a hónapok óta üzemen kívül helyezett régi, kisebb terminált.
Izraelben a nyári forgalomnövekedésre számítva ismét megnyitják a régi, 1-es terminált a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren – jelentette a helyi reptéri hatóság hétfő reggel.
Huszonnégy órán belül a második rendkívüli ülését tartotta az iráni kabinet hétfőn, miután Ebrahim Raiszi államfő helikopterbalesetben életét vesztette.
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.
"A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott" – áll a közleményben, amely szerint Robert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek.
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot kér Yahya Sinwar Hamász-vezér és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával az október 7-i Izrael elleni támadások és az azt követő gázai háború miatt – a CNN-nek adott exkluzív interjúban a bíróság főügyésze, Karim Khan.
"A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott" – áll a közleményben, amely szerint Robert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek.
Kis-Benedek József szerint hibázott Ebrahim Raisi és delegációja, amikor a repülés mellett döntöttek. A biztonságpolitikai szakértő nem tartja valószínűnek, hogy merénylet történt volna.
Friss hírek érkeztek Robert Ficoról, miután hétfő reggel a besztercebányai Roosevelt Egyetemi Kórház rövid közleményt adott ki a szlovák miniszterelnök állapotával kapcsolatban.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos országos gyászt rendelt el a helikopterszerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi államfő halála miatt.
A hivatal szóvivője szerint Laj Csing-tö elnöki beszédében "makacsul ragaszkodott" Tajvan függetlenségéhez, támogatta a szeparatizmust, a Tajvani-szoroson átívelő konfrontációra buzdított, és azt is egyértelművé tette, hogy függetlenségi törekvéseit külföldi támogatással és erőszak alkalmazásával próbálja elérni.