Donald Tusk szerint a kémcsoport tevékenysége Litvániára, Lettországra és Svédországra is kiterjedhet. Az elmúlt hetekben két másik embert is letartóztattak a lengyel fővárosban orosz összeesküvés gyanúja miatt.
Matthew Miller közleménye szerint az Egyesült Államok az új iráni elnök megválasztásának folyamata során is "támogatni fogja az irániakat az emberi jogokért és alapvető szabadságjogaikért folytatott küzdelmükben".
A 77. Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták az Amerika legmegosztóbb elnökéről, Donald Trumpról szóló filmet. Bella Hadid, a divatipar legkeresettebb modellje lopta el a show-t a vörös szőnyegen.
2019-ben regisztrálták az első koronavírusos eseteket a kínai Vuhanban. Többévnyi félelem és korlátozás után lett vége a kimondottan nehéz időszaknak. Megjelenése óta a koronavírus számos új variánsa feltűnt, de mára az az érzése az embernek, hogy már mindenki elfelejtette, min mentünk keresztül pár évvel ezelőtt. Már félvállról vesszük a koronavír
Fico szlovák kormányfő állapota továbbra is súlyos, de stabil. "A nekrózisok - szövetelhalások - kialakulása azt jelenti, hogy a szövetekben kiterjedt pusztulás ment végbe", és emiatt is nehezen indul be regeneráció.
Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője szerint az európai parlamenti választási kampányban a nagyobb pártcsaládok egymástól eltérő állásponton lesznek a menekültkérdéssel kapcsolatban.
Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, a terület azóta katonai megszállás alatt áll, miközben a zsidó telepek folyamatosan bővülnek.
Eddig több mint 569 tonna segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével a tengeren át - közölte az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM)
Az izraeli hadsereg a nemzetközi jog szabályai szerint harcol, s olyan egyedi humanitárius erőfeszítéseket tesz, melyekhez hasonló korábban nem történt fegyveres konfliktusok során – hangsúlyozta az izraeli miniszter.
Szijjártó Péter fontos előre lépésnek minősítette, hogy Magyarország és Japán együtt fog működni a meglévő blokkok élettartamának meghosszabbítása terén is.
Ha megválasztják EP-képviselőnek, az 5 éves mandátuma alatt megközelítőleg 200 millió forintnyi eurót kereshet. Az olasz jobboldali pártok szerint Salis példája semmilyen szempontból sem pozitív.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze meg akarja tagadni Izrael jogát az önvédelemhez - írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter X-en kedden, miután Karim Khan főügyész előző nap elfogatóparancs kiadását kérte ellene és Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen is.