Mindez azután történt, hogy a kormány leállította a katari tulajdonú tévécsatorna helyi tevékenységét, mivel szerintük az veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
Bevette az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Ocseretine települést, miközben négy frontszakaszon foglalt el kedvezőbb állásokat, és 15 ukrán rohamot és ellenrohamot vert vissza - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A kormányzati elképzelések szerint három éven belül az ország északkeleti határát szögesdróttal ellátott, négy méter magas betonfallal biztosítanák az illegális bevándorlás megfékezése végett. Az erre vonatkozó tervek már évtizedek óta megvannak.
Irán meg akarja erősíteni Afganisztánnal közös határát, erre a célra az idei költségvetésben hozzávetőleg 2,7 millió eurónak megfelelő összeget (mintegy egymilliárd forint) különítettek el - ismertette vasárnap az IRNA iráni hírügynökség.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
A kínai pártfőtitkár-államfő öt év után először jön Európa nyugatibb részére, ahol a kereskedelmi háborút kioltaná, az ukrajnai háborút a szőnyeg alá söpörné, cserébe vasutat és autógyárat hozhat lojális partnereinek.
Áradások és földcsuszamlások pusztítanak Indonéziában, legalább 14-en meghaltak. Több házat elsodort a sártenger, de jelentősen megrongálódtak az utak és egy híd is. Gumicsónakokkal próbálják menteni a bajbajutottakat.
Másfél millió nézőt várnak Madonna esti brazíliai koncertjére. A riói tengerparton állították fel a színpadot, és ingyen lehet megnézni a világhírű amerikai énekesnő show-ját. A metropolisz már napok óta Madonna-lázban ég.
Drámai felvételek Brazíliából. Helikopterrel mentettek meg az árvíz elől egy csecsemőt a hadsereg tagjai. A dél-amerikai országban már napok óta tartanak a pusztító áradások. A legfrissebb jelentések szerint már legalább 57-en meghaltak. Csaknem 70 embert nem találnak.
Több tízezres tömeg tüntetett Izraelben azonnali gázai tűzszünetet és a miniszterelnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint Benjamin Netanjahu szándékosan elhúzza a Hamász elleni háborút, hogy minél tovább hatalmon maradhasson és így feláldozza a Gázában fogva tartott izraeli túszok életét. A kormány viszont eltökéltnek tűnik a háború folytat
A két politikus még 2013-ban nyaralt együtt, és mélyítette emlékezetes pillanatokkal évtizedes barátságát. Ilyen volt az is, amikor a szexpartijairól is ismert olasz egy fa mögött hányt, miután a jelenleg háborús bűnök elkövetése miatt kőrözött orosz egy frissen kivágott szívvel kedveskedett neki.
A csatorna jeruzsálemi munkatársai így is könnyebben megúszták, mint Shireen Abu Akleh kollégájuk, akit 2022 májusában munka közben lőttek fejbe izraeli katonák Ciszjordániában, illetve több kollégájuk, akik október 7. óta vesztették életüket az IDF által.
A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos "útlevél-portfóliókat" gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének reményében hirdette meg a zöldpárti német közlekedési miniszter a "közlekedési fordulatot". Volker Wissing szerint kívánatos lenne, ha mind többen az autó helyett a tömegközlekedési eszközök használatára térnének át, egy friss felmérés szerint azonban a fordulat még várat magára.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
A hadművelet előkészítéseként szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal szólították távozásra az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket.
Végre valamilyen eredeti vízióval kellene előállnia – erre sürgetik a Konzervatív Párt egyes politikusai a brit kormányfőt a toryk sokkoló önkormányzati választási veresége után. Egyes hírek szerint Rishi Sunak már nem szeretne nyáron parlamenti választást, hanem a gazdaság felpörgetésével akar plusz szavazatokat szerezni.
Semjén Zsolt megszólalt, miután olyan híreket lehetett hallani, miszerint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a hadköteles ukránok EU-tagországokból történő kiadatásáról tárgyal.
"Kim Dzsongün azon választása, hogy hűségeskü-ceremóniát tartson a negyvenedik születésnapján, miközben megkezdte tizenharmadik hatalomban töltött évét, egyfajta politikai magabiztosság felé tett lépést jelez."
Vlagyimir Putyin az úgynevezett taktikai nukleáris fegyverek használatának tesztelésére irányuló gyakorlatok végrehajtására utasította a védelmi minisztériumát.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először – közölte egy dél-koreai kutatóintézet hétfőn.
Öt hét van hátra a június 9-i európai parlamenti választásokig, a németek pedig karakteres ítéletet mondtak a pártok tevékenységéről - mindenekelőtt a költségvetés és a migráció témakörében.
Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor "nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani" – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián.