Az amerikai demokrata párton belül is egyre hangosabbak azok a hangok, hogy vissza kellene lépnie a novemberi elnökválasztástól Joe Biden hivatalban lévő elnöknek. Fekete Rajmund Amerika-szakértőt, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatóját kérdeztük.
Lengyelország fegyveres erőinek vezérkari főnöke szerdán kijelentette, hogy az ország katonáinak fel kell készülniük egy teljes körű konfliktusra, ezért Varsó növeli a csapatai számát az orosz és fehérorosz határnál – számol be a Reuters.
Súlyos ellentmondások övezik az ukrajnai háború kérdését a NATO részéről, különösen azért, mert míg a szövetségesek élesen elutasítják a párbeszédet Oroszországgal, Izraelt a fél világ arra próbálja rábírni, hogy kezdjen tárgyalásokat egy terrorszervezettel a gázai konfliktus rendezése érdekében – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Pét
A Nato ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában, az észak-atlanti szövetség washingtoni jubileumi csúcstalálkozóját kommentálva.
Szijjártó Péter a CNN stúdiójában járt, ahol beszélt az orosz-ukrán háborúról, Orbán Viktor kijevi és moszkvai útjáról és Donald Trumpról is. A külügyminiszter nem tagadta, hogy a magyar miniszterelnök Trump győzelmét szeretné.
Silvio Berlusconi néhai olasz kormányfő nevét viseli csütörtöktől Milánó legjelentősebb repülőtere – jelentette be az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium.
A Tisza Párt humanitárius segélyét adta át csütörtökön Magyar Péter, a párt alelnöke abban a kijevi gyermekkórházban, amelyet hétfőn ért rakétacsapás - számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a politikus Facebook-oldalán közzétett videófelvétel alapján.
A Nato továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait – jelentette ki a honvédelmi miniszter, a Nato állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után, Washingtonban.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Újabb döbbenetes késésről számoltak be az utasok. Ezúttal 17 órán át várakoztak Dubajban a Wizz Air Budapestre tartó járatainak érintettjei. A gépnek szerdán kellett volna elindulni Magyarországra, ám csak másnap délután szállt fel az Egyesült Arab Emírségek repteréről.
Minimális többséggel, de megszavazhatja az Európai Parlament Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökének. Ennek érdekében egész héten egyeztetett a frakciókkal. A mérleg nyelve az Európai Konzervatívok és Reformerek lehetnek. Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.
A modern kori történelem legmagasabb nyomás alatt megtartott sajtótájékoztatója – így jellemezte a CNN amerikai hírtelevízió Joe Biden csütörtök délutáni megszólalását.
Elfoglalták az orosz fegyveres erők a donyecki régióban lévő Voszhod települést, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomultak Ukrajnában az elmúlt nap folyamán – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Kiszáradás fenyegeti Szicíliában az egyetlen természetes tavat, amely régóta létfontosságú pihenőhelyként szolgál az Afrika és Európa között vándorló madarak számára. Az amerikai Las Vegasban pedig ismét megdőlt a melegrekord, ahol 48,8 Celsius-fokot mértek.
Megakadályozott az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ortodox templom elleni terrortámadást Majkop városában, az Oroszországhoz tartozó Adigeföldön.
Megakadályozott az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ortodox templom elleni terrortámadást Majkop városában, az Oroszországhoz tartozó Adigeföldön.
A közlés szerint az oroszországi Engelsz katonai reptéren állomásozó nehézbombázó alakulat egyik pilótája hétfőn felvette a kapcsolatot chaten keresztül az ukrán katonai hírszerzéssel.
Az Ohmatdit kijevi gyermekkórház elleni csapás után egy orosz pilóta felvette a kapcsolatot az ukrán katonai hírszerzéssel, és olyan adatokat adott át, amelyek lehetővé tették Oroszország nehézbombázó légi hadosztálya több mint harminc parancsnokának azonosítását - közölték a hírszerzésnél az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Egy bányász meghalt, többen szenvedtek könnyű, egy pedig súlyos sérüléseket, miután csütörtök reggel erős földrengés történt a Rydultowy sziléziai városban működő kőszénbányában – közölte a Polska Grupa Górnicza (PGG), a legnagyobb lengyel szénkitermelő vállalat.
Románia is kétoldalú biztonsági megállapodást kötött Ukrajnával, amelyet a jubileumi NATO-csúcs helyszínén, Washingtonban írt alá csütörtökön Klaus Johannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A világ egyik legbefolyásosabb tévés műsorvezetője azt állította több százezer nézőjének, hogy a magyar miniszterelnök a börtönbe záratta politikai ellenfeleit.
Aggasztó a Nato és Oroszország közötti közvetlen konfliktus kilátása – vélte csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök, akinek szavait az Anadolu török hírügynökség idézte.
Joe Biden, amerikai elnök újabb katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára, amikor a NATO csúcstalálkozója keretében találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel csütörtökön.