Lezajlottak az első meghallgatások a Donald Trump elleni szombati merénylet ügyében. Kiderült az is, a mesterlövészek már 20 perccel a lövések előtt észlelték a merénylőt.
A volt elnök szerint alelnöke győzelmi esélyei jelentősen csökkentek. Azt ugyanakkor visszautasította, hogy ő lenne az egyetlen, aki le tudná beszélni Bident az indulásról.
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Az új brit munkáspárti kormányt azzal vádolják, hogy fokozatosan "vissza akarja csinálni" a brexitet. A külügyminiszter azonban azt állítja, nagyon távol vannak még a kereskedelmi egyezmény újratárgyalásától is.
Az Európai Parlament elnöke, a NATO-főtitkár, az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, valamint a Benelux-országok vezetői is gratuláltak Ursula von der Leyennek, akit az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban újraválasztott az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. Van, aki nem annyira örül.
A szentszéki államtitkárságot vezető Pietro Parolin bíboros Ferenc pápa képviseletében részt vesz a berdicsivi karmelita kolostor ünnepén, melynek keretében az ukrajnai egyházi és politikai vezetőkkel is találkozik péntektől.
A francia képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az elnöki táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-et csütörtök este, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal.