2024. július 6. szombat

júl. 6
9:42
Biden szerint csak a Mindenható Isten veheti rá, hogy visszalépjen (444.hu)
Elég vegyesen fogadták a demokraták az interjút, aminek az lett volna a feladata, hogy megnyugtassa őket az elnök állapotával kapcsolatban.
júl. 6
9:45
Orbán Viktor Üzbegisztán elnökével tárgyalt (Demokrata)
Orbán Viktor és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában.
júl. 6
9:48
"A legédesebb fiú" – Anya és 11 éves fia egyszerre veszett oda a pokoli háztűzben (Ripost)
A családot összetörte a váratlan kettős tragédia.
júl. 6
9:51
Aleksandar Vucic köszönetet mondott Magyarországnak (Demokrata)
A szerb elnök köszönetet mondott Magyarországnak azért, mert nem fél a békéről beszélni.
júl. 6
9:54
Orbán Viktor Üzbegisztán elnökével tárgyalt (Infostart)
2021-óta partnerszintű a két ország kapcsolata.
júl. 6
10:00
Megszólalt a visszalépéséről Joe Biden (Blikk)
Nem szállt ki a ringből Joe Biden. Az amerikai elnök határozottan megerősítette, nincs ami eltántorítsa attól, hogy versenyben maradjon ellenfelével, az egykori elnökkel, Donald Trumppal. Biden ez alkalommal nem hibázott, de még nem tudni meggyőzte-e az ellene lázadó demokratákat.
júl. 6
10:00
A szerb elnök köszönetet mondott Magyarországnak és gratulált Orbán Viktornak (HírTV)
Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni, Szerbia számára az egyetlen járható út az európai út - mondta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este Belgrádban, ahol Magyarország belgrádi nagykövetsége szervezett fogadást a magyar soros EU-elnökség alkalmából.
júl. 6
10:00
Orbán Viktor Üzbegisztán elnökével tárgyalt (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 6
10:03
Fico Orbánt dicsérte a merénylete utáni első nyilvános beszédében (SzMo)
A szlovák miniszterelnök azt mondta, ha egészségi állapota engedte volna, szívesen csatlakozott volna magyar kollégája kijevi és moszkvai "békemissziójához".
júl. 6
10:06
Orosz hagyatéki adatok alapján 120 ezer orosz katona halhatott már meg Ukrajnában (444.hu)
A Meduza számítása szerint az idei orosz offenzíva különösen pusztító lehetett.
júl. 6
10:18
Biden ismét mellélőtt, fekete nőnek nevezte magát (hirado.hu)
A 81 éves amerikai elnök sajtós csapata a múlt heti televíziós vitában történt leszereplés után azon dolgozik, hogy visszanyerje a választók bizalmát, de ha Biden így folytatja, nehéz lesz a fordítás.
júl. 6
10:18
Amíg Orbán Moszkvában tárgyalt Putyinnal, Szijjártóék lemondták a német külügyminiszter budapesti látogatását (444.hu)
Pedig fontos lett volna a németek szerint, épp a moszkvai kiruccanás miatt (is).
júl. 6
10:24
Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos célja az együttműködés javítása a türk államokkal (Infostart)
A külügyminiszter azt mondta, Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza a világ ismételt blokkosodását.
júl. 6
10:30
Fehér Ház: Orbán Viktor moszkvai útja nem segíti elő a békét (444.hu)
Bővül a sora azoknak, akik aggályaikat fejezik ki a magyar miniszterelnök és Putyin találkozója miatt.
júl. 6
10:36
Robert Fico méltatta Orbán Viktor moszkvai útját (Infostart)
A szlovák kormányfő azt mondta, ha egészséges lenne csatlakozott volna.
júl. 6
10:36
Szerb elnök: Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni (ATV)
Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni, Szerbia számára az egyetlen járható út az európai út - mondta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este Belgrádban, ahol Magyarország belgrádi nagykövetsége szervezett fogadást a magyar soros EU-elnökség alkalmából.
júl. 6
10:42
Új szélmalom-lapátokat kapott a párizsi Moulin Rouge (hirado.hu)
A híres kabaré épületét díszítő piros szélmalom lapátjai április 25-re virradóra szakadtak le, ahogy a homlokzaton lévő felirat három első betűje is.
júl. 6
10:54
Joe Biden nem hajlandó visszalépni az elnökjelöltségtől (Infostart)
"Indulok, és újra győzni fogok" – mondta pénteken a hivatalban lévő amerikai elnök.
júl. 6
10:54
Új szélmalom-lapátokat kapott a párizsi Moulin Rouge (HírTV)
Új szélmalom-lapátokat kapott a legendás párizsi Moulin Rouge kabaré. Helyi lakosok és bámészkodók százai figyelték, ahogy pénteken - a többi között kánkán-táncosok előadásával - felavatták a turisztikai látványosságot ékesítő szélmalom négy új lapátját.
júl. 6
11:06
Két embert keresnek a Szávában (Infostart)
Teherhajó és egy csónak ütközött Új-Belgrád közelében.
júl. 6
11:12
Megerősítette Joe Biden, hogy nem lép vissza a jelöltségtől (HírTV)
Nem áll szándékában Joe Bidennek visszalépni a jelöltségtől az elnökjelölti vitán mutatott gyenge szereplése ellenére sem.
júl. 6
11:30
Fontos tárgyaláson van túl Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 6
11:36
Kíváncsiskodó kutya okozott tüzet egy amerikai ház konyhájában (hirado.hu)
Egy konyhapultra felágaskodó kutya okozott tüzet az Egyesült Államokban.
júl. 6
11:39
Orbán a Newsweekben megjelent véleménycikkben szállt bele a NATO-ba (Telex)
Az EU soros elnökségének átvétele után szinte rögtön Putyinhoz utazó magyar miniszterelnök szerint a katonai szövetség célja a béke helyett a vég nélküli háború lett. Írásában mégsem említi Oroszországot.
júl. 6
11:42
Ez a Biden-rádióinterjú sem fogja megnyugtatni a demokratákat (Infostart)
Ismét kínos helyzetbe hozta magát az amerikai elnök.
júl. 6
11:45
Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet (Demokrata)
Folyamatosan egyeztetnek az energetikai együttműködés kiterjesztéséről.
júl. 6
11:54
Orbán Viktor elárulta, hogy milyen kérdéseket tett fel Vlagyimir Putyinnak (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az orosz fővárosba utazott, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyalt. A békemisszióról visszafelé tartó repülőgépel a magyar kormányfővel a svájci Die Weltwoche munkatársa készített interjút.
júl. 6
11:54
Szijjártó Péter: Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet (hirado.hu)
Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
júl. 6
12:00
Maffiavád alatt a volt brazil elnök (Infostart)
Pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel miatt vádemelést javasol a rendőrség Jair Bolsonaro volt brazil elnök ellen a be nem jelentett szaúdi gyémántok ügyében, ami a politikus ellen indított második hivatalos eljárás az utóbbi két évben.
júl. 6
12:00
Szijjártó Péter: Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet (ATV)
Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet - írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a ">Facebook-oldalán.
júl. 6
12:06
Török külügyminiszter: Széles körű békeplatformra van szükség a rendezés érdekében (hirado.hu)
Törökország álláspontja szerint az ukrajnai háború rendezése érdekében országok széles körű részvételén alapuló nemzetközi békeplatformra van szükség.
júl. 6
12:24
Atomfegyverek, rezidens macska: így néz ki az új brit kormányfő első 72 órája (Infostart)
Mivel telik Nagy-Britanniában az elsöprő győzelmet aratott, új miniszterelnök első napja? Sir Keir Starmernek levelet kell írni az atomtengerek kapitányaival, meg kell ismerkednie a rezidencia személyzetével... és az állandó lakóval: Larryvel, a macskával.
júl. 6
12:30
A Hamászhoz közeli források szerint közelebb kerültek a tűzszünehez és a fogolycseréhez (444.hu)
A jövő héten folytatódnak a tárgyalások.
júl. 6
12:33
Megdöbbentek a németek, mert Szijjártó péntek este lemondta a hétfői találkozóját a német külügyminiszterrel (SzMo)
A német külügyminisztérium szerint "Orbán Viktor miniszterelnök meglepő és koordinálatlan moszkvai útja miatt nagyon fontos lett volna egy komoly és őszinte személyes megbeszélés a két külügyminiszter között." A magyar külügy szerint technikai okok vannak a háttérben.
júl. 6
12:39
Szijjártó lemondta a német külügyminiszterrel hétfőre tervezett találkozóját (Telex)
Előre nem látott változás miatt kérte a budapesti látogatás elhalasztását, a KKM szerint ennek kizárólag technikai oka van.
júl. 6
12:54
Politikai földindulást okozott a Vox párt lépése Spanyolországban (HírTV)
A spanyolországi Vox is belép a Patrióták Európáért pártszövetségbe. Santiago Abascal pártja pénteken jelentette be, hogy csatlakozik Orbán Viktor kormányfő kezdeményezéséhez. A részletekről HírTV-t Tóth Brigitta tudósította La Riojából.
júl. 6
13:00
Súlyos hibát követ el, aki figyelmen kívül hagyja Oroszországot a nemzetközi kapcsolatokban (HírTV)
Orosz szakértők szerint Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történt találkozója elindítja a visszaszámlálást az ukrajnai konfliktus lezárásához. A témában kapcsoltuk Somkuti Bálintot, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanárát.
júl. 6
13:06
Négy milliárd dollár fölött kereskedünk a törökökkel (Infostart)
Szijjártó Péter: Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet.
júl. 6
13:06
Nemzetközi békeplatform kialakítását sürgeti Törökország az ukrajnai háború kezelésére (ATV)
Törökország álláspontja szerint az ukrajnai háború rendezése érdekében országok széles körű részvételén alapuló nemzetközi békeplatformra van szükség - jelentette ki szombaton Hakan Fidan török külügyi tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri tanácskozásán az azerbajdzsáni Susa városában.
júl. 6
13:24
Tucker Carlson: Miért Orbán az egyetlen vezető Európában, aki megpróbálja megakadályozni Ukrajna teljes elpusztítását? (Infostart)
Az amerikai újságíró szerint aki szembe száll Orbán Viktor elképzeléseivel, az a gonosznak segít.
júl. 6
13:30
Drónkoalíció alakult Kijev megsegítésére – számolatlanul küldi a fegyvereket Ukrajnába a Nyugat (hirado.hu)
Lettország az úgynevezett drónkoalíció keretében még ebben a hónapban 2500 drónt küld az ukrán hadseregnek.
júl. 6
13:39
Orbán Viktor: a Türk Államok Szervezete létfontosságú pillér (Demokrata)
A féléves magyar uniós elnökségről szólva kiemelte, hogy azt békemissziónak tekinti.
júl. 6
13:42
Szerbia Európa része, és nem is akar máshová tartozni (Infostart)
Bíznak a szerbek a magyar uniós elnökségben.
júl. 6
13:42
Orbán Viktor: A Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének (hirado.hu)
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy az ukrajnai háború következményeként ismét hatalmi blokkokra szakadhat a világ.
júl. 6
13:54
Orbán Viktor: A Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének (HírTV)
A Türk Államok Szervezetét (Tász) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartotta.
júl. 6
13:54
Orbán Viktor: a Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének (ATV)
A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartotta.
júl. 6
14:00
Orbán Viktor: a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pilléreként tekintünk a Türk Államok Szervezetére (Infostart)
A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök az azerbajdzsáni Susában, a szervezet informális csúcstalálkozóján.
júl. 6
14:18
"Nem tudtam abbahagyni a sírást" – Megmentette nagymamája életét egy 7 éves hős fiú (Ripost)
Megható az, amit nagymamája megmentéséért tett egy 12 éves kislány.
júl. 6
14:42
A német AfD parlamenti frakciója üdvözölte Orbán Viktornak a béke érdekében tett erőfeszítéseit (hirado.hu)
"Magyarország mutatja az utat azáltal, hogy a konfliktus közvetlen szereplőivel tárgyal uniós elnöksége első napjától fogva. Ez volt az AfD parlamenti frakciójának alapvető követelése a háború kezdete óta" – hangsúlyozta az AfD szóvivője.
júl. 6
14:42
"Megkérdezték tőlem, hogy bántott-e a vőlegényem" - Súlyos reakciót váltott ki a nőnél a sminkje, hónapokig szenvedett vele (Ripost)
Csak napszemüvegben mert kilépni otthonról.

Keresés