2024. január 5. péntek

jan. 5
0:36
Drámai videó jelent meg egy ukrajnai csatáról - figyelem, megrázó felvétel! (Infostart)
A legmozgalmasabb akció filmeket is meghazudtoló felvételen döbbenetes jelenetek láthatók.
jan. 5
0:40
Belga gépek veszik célba Dániát (Infostart)
Belgium március és szeptember között két darab kétüléses F–16-os vadászgépet és mintegy ötven légvédelmi szakembert küld Dániába, hogy részt vegyenek az ukrán pilóták, repülőgép-technikusok és bevetéstervezők kiképzésében – jelentette be a belga védelmi minisztérium.
jan. 5
0:44
Rakétacsapás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát (Infostart)
Egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek, miután az orosz hadsereg egy vélhetően H-59-es rakétával csapást mért az Ukrajna középső részében lévő Kirovohrad megye székhelyére, Kropivnickijre – közölte Andrij Rajkovics, a régió kormányzója csütörtökön a Telegram közösségi oldalon.
jan. 5
0:48
Fehér Ház: az oroszok észak-koreai ballisztikus rakétát is bevetettek Ukrajnában (Infostart)
Az Egyesült Államok információi szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszországnak és ezeket már be is vetették Ukrajnában.
jan. 5
4:54
Vigyázat, márciustól brutális büntetést kapnak a gyorshajtók a szomszédban (Infostart)
A hamarosan életbelépő, szigorúbb szabályozás értelmében az extrém gyorshajtóknak nagyon súlyos következményekkel kell számolniuk Ausztriában.
jan. 5
6:12
Közel-Kelet-szakértő: a húszik támadásai miatt drágulni fog az olaj és a gáz (Infostart)
A jemeni húszi lázadók egyre több kereskedelmi hajót támadnak meg a Vörös-tengeren, ami hosszú távon a globális ellátási láncot is fenyegeti – mondta Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet-szakértője.
jan. 5
6:18
Százéves korában meghalt Glynis Johns, a Mary Poppins színésznője (Telex)
Menedzsere szerint Glynis halálával Hollywood aranykora is véget ért.
jan. 5
6:30
Reagált a NASA az "elveszett aszterodia" októberi becsapódására: van egy rossz és egy jó hírük (ATV)
Több magyar portál is beszámolt arról, hogy "megkerült egy elveszett aszteroida", ami 2024. októberében becsapódhat bolygónkba. A NASA közleményt adott ki a hírrel kapcsolatban, ami egyszerre rémisztő és megnyugtató. A NASA Földközeli objektumokat vizsgáló központja 89 lehetséges ütközést azonosított, köztük egyet valóban 2024. október 5-én. A jó h
jan. 5
7:24
Az izraeli védelmi miniszter nem akar zsidó telepeket Gázában a háború után (444.hu)
Pedig a kormány szélsőjobboldali tagjai ezt követelik.
jan. 5
7:42
Egy 2018-as egyezményt sértve lődöz most Észak-Korea (Infostart)
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
jan. 5
7:48
Megelevenedtek Hitchcock horrorfilmjének jelenetei: félelmetes madársereg foglalt el egy parkolót (Blikk)
Ijesztő jelenet játszódott le az Egyesült Államokban, Texas állam Cypress nevű településén. Egy parkolóban több száz madár szállt le, amelyeket még az autósok dudálása sem tudta megijeszteni.
jan. 5
7:48
A brit rendőrfőnökök szervezetének vezetője szerint a rendőrség intézményesen rasszista (Telex)
Az Országos Rendőrfőnöki Tanács vezetője intézményi átalakításokat sürgetett.
jan. 5
7:50
Para: több mint kétszáz rab szökött meg egy börtönből, miután karácsonyra hazaengedték őket (Blikk)
A bűncselekményeket a törvény hatályba lépése előtt követték el.
jan. 5
7:54
Itt az áttörés: megvan a szuperbaktériumok ellenszere (Infostart)
Az új antibiotikum olyan baktériumokat is elpusztít, amelyek a leginkább veszélyeztetik az emberi életet. Hatását azzal éri el, hogy kiiktatja a kórokozó "membrán-védelmét".
jan. 5
7:54
Európa északi részén a havazás, délebben áradás pusztít (HírTV)
Térdre kényszerítette a svédeket a tél. Ezer autóst kellett kimenteni a hó fogságából, voltak akik egész napra a járművükbe rekedtek. Az egyik észak-svédországi meteorológiai állomáson mínusz 43,6 fokot mértek.
jan. 5
8:18
Több ezer Covid-beteg halálát okozhatta a gyógyszer, amit Trump csodaszernek kiáltott ki (444.hu)
Hat országban vizsgálták a hidroxiklorokin hatását.
jan. 5
8:18
Nyilvánosságra hozták Epstein bírósági perének újabb dokumentumait (Telex)
A szerdán és csütörtökön nyilvánosságra hozott bírósági iratok egyaránt tartalmaznak utalásokat András brit hercegre és Bill Clinton volt amerikai elnökre.
jan. 5
8:30
Jó darabig eltarthat még az ukrán pilóták kiképzése az F–16-osokra (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint 2024 végére végezhetnek a kiképzéssel az első ukrán pilóták az F–16-os vadászgépekhez. – írja a Kyiv Independent. Bemondta Washington: eddigre állnak készen az ukrán F-16-osok pilótái, egy ideig fellélegezhetnek az oroszok
jan. 5
8:30
Aggasztó üzemzavar történt az atomerőműben, az ukránok késlekedve kezdték el a javítást (ATV)
Az ENSZ szakértői bent vannak a zaporizzsjai atomerőműben, de Európa legnagyobb atomerőművének bizonyos területeihez nem férnek hozzá. Erről Aszódi Attila, a BME dékánja beszélt az ATV Start című műsorában.
jan. 5
8:30
Több mint ezer diák emlékezett meg Prágában az ámokfutás áldozatairól (Demokrata)
A felvonulás a Károly Egyetem bölcsészkarának épülete előtt ért véget.
jan. 5
8:36
Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai határ közelében (Demokrata)
Észak-Korea 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé.
jan. 5
8:42
Az EU külügyi vezetője Libanonba utazik, hogy enyhítse az Izrael és a Hezbollah közötti feszültséget (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
jan. 5
8:48
Kiengedték a börtönből Oscar Pistoriust (Telex)
Az egykori paralimpiai sportoló 2013-ban ölte meg a barátnőjét. Szigorú feltételek mellett helyezték szabadlábra.
jan. 5
8:54
Nyilvános az Epstein-akták második kötete (HírTV)
A legfrissebb állítások szerint Bill Clinton, egykori amerikai elnök arra kérte a Vanity Fair-t, hogy ne jelentessen meg cikkeket "jóbarátjáról" – számolt be róla a Mandiner.
jan. 5
8:54
Putyin állampolgársággal jutalmazza a bevándorlókat, ha elmennek háborúzni Ukrajnába (444.hu)
Ha leszolgálnak egy évet, a családjuk is orosz állampolgár lehet.
jan. 5
8:54
Az USA katonai logisztikai támogatást nyújt a földrengés sújtotta Japánnak (Demokrata)
Számos ország fejezte ki együttérzését és ajánlotta fel segítségét, köztük Kína is.
jan. 5
9:12
Majdnem szülésig dolgoztatják a prostituáltakat Németországban (HírTV)
Wolfgang Fink, a baden-württembergi bűnügyi hivatal munkatársa szerint Európán belül Németországban a legelterjedtebb a prostitúció. A kelet-európai, afrikai vagy balkáni nőket verik, éheztetik, minden nap dolgoztatják – még akkor is, ha terhesek vagy menstruálnak. Vannak olyan városok Németországban, ahol amatőr bábák végzik el naponta az abortus
jan. 5
9:12
Döbbenetes dolog derült ki a prágai tömeggyilkosról: Kölcsönt vett fel, hogy megrendezhesse az egyetemi mészárlást (ATV)
A felvett pénzből vásárolta meg a fegyvereit a férfi.
jan. 5
9:30
Atomerőművita újratöltve: Németország húsz év után több áramot vásárol, mint amennyit exportál (Infostart)
Kilenc hónap telt el azóta, hogy Németországban bezárták az utolsó, még működő atomerőműveket, és a koalíciós kormány a Zöldek Pártjának nyomására végérvényesen lemondott az atomenergiáról. Az ellenzék szerint ez az oka annak, hogy a kormány 2002 óta először több villamos energiát importál, mint amennyit exportál.
jan. 5
9:30
Újabb szomorú hír jött Hollywoodból: Elhunyt a Mary Poppins színésznője (ATV)
A színésznő 100 éves korában hunyt el csütörtökön Los Angelesben.
jan. 5
9:48
Putyin aláírta: állampolgárságot kaphatnak azok a bevándorlók, akik elmennek háborúzni Ukrajnába (Blikk)
Az orosz elnök a hadsereg veszteségeit alacsonyabb politikai költséggel szeretné pótolni.
jan. 5
9:48
Giorgia Meloni a G7 további támogatásáról biztosította Ukrajnát (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij megköszönte Giorgia Meloninak a támogatást.
jan. 5
9:54
Ez a tizenéves kislány lehet Kim Dzsongun örököse (Blikk)
Kiderült, ki lehet Kim Dzsong Un utódja. Észak-Korea vezetőjének a lánya tűnik a legesélyesebbnek a szerepre. Kim Dzsue még csak 10 év körüli lehet, és a diktátor második gyermeke.
jan. 5
10:36
Kiderülhetett, ki lesz Kim Dzsong Un örököse (Infostart)
Az észak-koreai vezető mindig is titkolózó volt a családjával kapcsolatban, az is utólag derült csak ki, hogy ki lett a felesége.
jan. 5
10:36
Trumpot azzal vádolják, hogy elnöksége alatt vállalkozásai dollármilliókat fogadtak el külföldről (Telex)
Az Egyesült Államok demokrata képviselője szerint a volt elnök megsértette az alkotmányt.
jan. 5
10:42
Nem engednek a lengyelek. Tüntetést hirdetett meg Morawiecki (HírTV)
A volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki tiltakozásra hívja a lengyeleket egy hét múlva a Szejm elé – írja a Do Rzeczy helyi lap.
jan. 5
11:06
A mai temetés kapcsán szállt bele Orbánba a legnagyobb kritikusa: "Bizarr dolog, hogy meghívták őt" (Blikk)
Orbán Viktor is Párizsba utazott pénteken Jacques Delors temetésére. Az Európai Bizottság egykori elnöke december végén hunyt el. A német Zöldek párt európai parlamenti képviselője, Daniel Freund szerint a magyar miniszterelnök meghívása rossz ötlet volt.
jan. 5
11:12
Az olasz kormányfő a G7 vezetőjeként tett ígéretet Ukrajnának (Infostart)
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök arról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 csoport továbbra is támogatja Ukrajnát.
jan. 5
11:18
Olaf Scholz védelmi minisztere már a partvonalnál várja a kancellárcserét? (Infostart)
A német kancellár – olasz sajtóértesülések szerint – idő előtt elhagyhatja posztját, a németek több mint háromnegyede elégedetlen a munkájával. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint nem jellemző az időközi német kancellárcsere, de elvi lehetőség van rá, ráadásul már két erős ellenfele is van a "jelzőlámpa-koalíciónak".
jan. 5
11:18
A karóráján visszatükröződő napfény mentett meg egy új-zélandi férfit, aki 23 órán keresztül hánykolódott a tengeren (Telex)
Horgászok vették észre a tükröződést a vízben.
jan. 5
11:48
Ez mire volt jó? Kim Dzsong Un egy katonai egyezmény megkezdésével kezdte az évet (ATV)
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
jan. 5
12:06
Ukránoktól vásároltak volna rakétákat dzsihadisták (HírTV)
Ukrajnából vásárolt rakétákkal terveztek merényletet terroristák Bécsben és Kölnben – közölte az Exxpress.
jan. 5
12:12
Hihetetlen dolgot művelt Rod Stewart, milliós jattot hagyott egy walesi szállodában az énekes (ATV)
A brit szupersztár befektetési tanácsot is adott a borravaló mellé a szálloda személyzetének.
jan. 5
12:18
Több ország is segít az ukrán pilóták kiképzésében (HírTV)
Két F–16-os vadászgépet és légvédelmi szakembereket küld Belgium Dániába, március és szeptember között. Brüsszel így vesz részt az ukrán pilóták kiképzésében.
jan. 5
12:18
Az amerikai hírszerzés szerint az oroszok már észak-koreai rakétákkal is lőtték Ukrajnát (444.hu)
De Iránnal is tárgyalnak rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták beszerzéséről.
jan. 5
12:24
Telefonon egyeztetett az olasz kormányfő és az ukrán elnök (HírTV)
Továbbra is támogatja Ukrajnát a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7-csoport – közölte az olasz kormányfő.
jan. 5
12:42
Az Iszlám Állam két merénylője robbantott Iránban (HírTV)
Az Iszlám Állam vállalta magára az iráni Kermán temetőben elkövetett terrortámadás elkövetését. A terrorszervezet merényletében több mint százan meghaltak.
jan. 5
12:42
Teljesen kiakadt Orbán Viktor legfőbb kritikusa azon, hogy a miniszterelnök részt vesz Jacques Delors temetésén (SzMo)
Orbán az Európa Unió megalkotójáról szóló megemlékezésre utazik Párizsba. Ezt bizarrnak nevezte Daniel Freund, a Zöldek európai parlamenti képviselője, aki szerint "kevesen görgettek az EU elé annyi akadályt az elmúlt években, mint Orbán"
jan. 5
12:48
Tüzérségi gyakorlatot indított Phenjan a dél-koreai tengeri határ közelében (HírTV)
Az észak-koreai hadsereg 200 lövést adott le a vitatott tengeri határtérség felé. A vízbe csapódó lövedékek nem okoztak károkat. Ezzel megsértette azt a 2018-as katonai egyezményt, amely tiltja az ilyen jellegű gyakorlatokat.
jan. 5
12:54
Diákok emlékeztek meg a prágai vérengzés áldozatairól (HírTV)
Több mint ezer diák emlékezett a prágai Károly Egyetem bölcsészkarán elkövetett vérengzés áldozataira a cseh fővárosban.

Keresés