Ukrán rakétatámadást vert vissza az orosz haderő Szevasztopolnál – közölte Moszkva. A légvédelem 10 lövedéket semmisített meg. Mindeközben a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról számolt be, hogy a Föderáció a harcok során már észak-koreai ballisztikus rakétákat is bevetett Ukrajnában.
Lesújtó diagnózist közöltek a szülőkkel a 20 hetes kontroll során, ők azonban nem adták fel. Kislányuk mostanra ötéves, és részt vett az iskolai sportnapon is.
A fiatal lányokat futtató és nemzetközi elittel barátságban lévő néhai Jeffrey Epstein egyszer azzal dicsekedett, hogy ki tudja siklatni Donald Trump és Hillary Clinton elnökségi kampányát. Egy amerikai bíró által szerdán kiadott anyagok szerint András hercegtől kezdve Bill Clintonig kompromitáló információi voltak.
Már nem a kritikus, hanem a hadi infrastruktúrát lövi Oroszország Ukrajnában; Resperger István alezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy 2026-ig reális lehet-e az oroszoknak a deklarált területszerzési cél elérése, mi lehet Ukrajna reál
Az Európai Néppárt elnöke levelet írt az Európai Parlament elnökének, amely szerint ki kellene vizsgálni a bizottság döntését, hogy feloldja a magyar források egy részét.
Jacques Delors valóban kibékítette Franciaországot Európával és Európát a saját jövőjével – jelentette ki a francia államfő az Európai Bizottság volt francia elnökének állami búcsúztatásán Párizsban. A megemlékezésen Orbán Viktor is részt vett.
Acélhálóval előzik meg az öngyilkosságokat a Golden Gate hídon, 2700 méteres szakaszon építették ki a fizikai akadályt. Évente átlagosan harmincan ugranak le San Francisco legismertebb hídjáról.
Libanonba utazik pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hogy az izraeli határon kialakult helyzetről és az izraeli–palesztin konfliktus kiszélesedésének elkerüléséről tárgyaljon – közölte az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Brüsszelben.
Az elmúlt évek hadiipari beruházásai mellett még újabbak is várhatók, amelyek nyomán 2027-re Magyarország lesz az egyik legnagyobb 155 milliméteres tüzérségi löveggyártó a NATO-n belül.
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken, az illetékesek komoly környezetvédelmi károktól tartanak.
Szaúd-Arábia az Egyesült Arab Emírségekkel együtt gazdasági előnyöket remélhet a csatlakozástól, elsősorban a Távol-Kelet irányából – mondta Csicsmann László.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta az államfőről szóló törvény átfogó kiigazítását tartalmazó új jogszabályt, amely egyebek mellett többletjogokat és kiváltságokat tartalmaz az elnök és családja számára, még Lukasenka államfői tisztének megszűnése utáni időszakra is.
Alanis Morissette, kanadai-amerikai Grammy-díjas énekes a Finding Your Roots című tévéműsor vendége volt, a köztudottan magyar származású Morissette felmenő tragikus sorsáról kapott új híreket a műsorban.
Elnökjelöltként jegyezte be Leonyid Szluckijt, Oroszország Liberális Demokrata Pártjának elnökét, a moszkvai parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnökét és Vlagyiszlav Davankovot, az alsóház alelnökét, az Új Emberek párt képviselőjét pénteken az orosz Központi Választási Bizottság.
Az izraeli hadsereg "teljes erőbedobással" folytatta az elmúlt napban a Gázai övezeti palesztin iszlamista fegyveresek elleni hadműveleteit elsősorban az övezet déli részén, Hán-Júniszban - közölte egy katonai szóvivő pénteken, Joáv Galant védelmi miniszter pedig bemutatta a kormánynak az övezet háború utáni rendezésére vonatkozó saját tervét.
Elhunyt David Soul, amerikai színész, akinek a legismertebb szerepe Hutch volt Paul Michael Glaser mellett az eredeti, 1975 és 1979 futó Starsky és Hutch tévésorozatban.
Norvégiában élő kollégánk testközelből tapasztalta meg az extrém észak-európai időjárást, aminek csak egy része volt a tűzijáték hóviharban. Mennyire hatékony a közigazgatás a helyzet kezelésében, és hogyan segítenek egymásnak az emberek? És mit lehet tenni, ha az ember már a hólapáthoz sem fér hozzá a sok hótól?
Rendkívüli tiltakozó akció főszereplője lett Robert Habeck gazdasági miniszter. Feldühödött gazdák ugyanis megakadályozták a minisztert abban, hogy szabadságáról hazatérve az őt szállító kompot elhagyva partra szálljon egy schleswig-holsteini kikötőben. Az eset politikai felzúdulást váltott ki, a tiltakozó akciót nemcsak a kormány ítélte el, de az