2026. január 16. péntek

jan. 16
8:04
Az USA minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként (Demokrata)
Trump elnök a tettek embere, és nem a vég nélküli beszédé, jelentette ki Mike Waltz.
jan. 16
8:06
Donald Trump a Fehér Házban fogadta a venezuelai ellenzéki vezetőt (Demokrata)
Donald Trump elnök támogatja a választások kiírását Venezuelában.
jan. 16
8:12
Megerőszakolta és teherbe ejtette a tízéves kislányt, de csak öt év börtönre ítélték (Blikk)
Egy 29 éves bangladesi származású férfit ítéltek el, aki egy befogadóközpontban erőszakolta meg a 10 esztendős kislányt. A gyermek a bűncselekmény következtében teherbe esett. Hatalmas közéleti vita bontakozott ki Olaszországban a bresciai bírósági döntés miatt. A férfi ugyanis csupán öt évet kapott tettéért.
jan. 16
8:18
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában (Telex)
Bossányi Zsuzsannát, a tavaly nyáron eltűnt nőt engedhették ki, egy magyar állampolgár még börtönben van.
jan. 16
8:24
Rég nem látott ellenállásba ütközött Trump, saját szavazói sem nézik jó szemmel a grönlandi terveit (ATV)
Trump külpolitikája kapcsán kérdezték az amerikaiakat, a republikánusok között is megosztó vélemények születtek.
jan. 16
8:24
Tábor Áron: Sokan attól tartanak, ha Grönlandon történne valami erőszakos cselekmény, az az egész Nato-t megbénítaná (SzMo)
Dánia francia, svéd, német és norvég katonákat hívott Grönlandra hadgyakorlatozni, ami egyértelmű üzenet Amerikának. Trump továbbra is azt mondja, így vagy úgy, de megszerzik a szigetet. Ebben is lehetőséget láthat, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe - mondja a szakértő.
jan. 16
8:26
Személyesen vitte el Donald Trumpnak a Nobel-békedíját a tavaly kitüntetett venezuelai ellenzéki vezető (SzMo)
Az amerikai elnök a közösségi médiában büszkélkedett az ajándékkal, amit meg is tart.
jan. 16
8:30
Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával (Demokrata)
Carney 2017 óta az első kanadai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tett Kínában.
jan. 16
8:36
Újabb börtönbe vetett magyar szabad Venezuelában (Infostart)
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában, akinek kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
jan. 16
8:36
Öt év börtönre ítélték a puccsista dél-koreai elnököt, de ez még csak a kezdet (444.hu)
Egy másik ügyben halálbüntetést kért az ügyészség a mindössze néhány óráig tartó elfuserált államcsíny miatt.
jan. 16
8:42
Siker: kiengedték a Venezuelában fogva tartott magyar nőt a börtönből (Blikk)
A magyar kormánynak köszönhetően kiengedték a Venezuelában raboskodó magyar nőt, Bossányi Zsuzsannát a dél-amerikai börtönből. Kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is. A sikerről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be a közösségi oldalán.
jan. 16
8:48
Rossz embert vert át a szökésben lévő Radnai László – Pénzt csalt ki egy magyar férfitól, aki bosszúból felfedte a "keresztapa" búvóhelyét (Blikk)
Dubajban tartózkodhat a nemzetközi elfogatóparancs alatt álló Radnai László – erre utal a dubaji rendőrségnek benyújtott feljelentés. A beadvány szerint Radnai és egy másik szökésben lévő magyar férfi pénzzel csapott be egy honfitársukat, aki több tízezer eurót utalt nekik az Egyesült Arab Emírségekbe.
jan. 16
8:48
Ez vár Iránra a következő hónapokban - Robert C. Castel lerántja a leplet (HírTV)
A témáról Robert C. Castel beszélt a Napindítóban.
jan. 16
8:48
Trump szerint Zelenszkij az akadály: válaszolt az ukrán elnök (ATV)
Az áramimport fokozását sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti videóüzenetében, mondván, hogy megoldásokat vár kabinetjétől egy napon belül.
jan. 16
8:48
Ukrajna, Brüsszel, hadigazdaság – Orbán ott folytatta a rádiós interjúit, ahol tavaly abbahagyta (444.hu)
Azt mondta, ha a Fidesz nyeri a választást, marad a békegazdaság. Ha a Tisza, jön a hadigazdaság.
jan. 16
8:54
Borzalmas tűzvész tört ki Szöul híres nyomornegyedében – 1200 ember fogott össze, hogy megfékezzék a lángokat (Blikk)
Pénteken óriási tűz pusztított Szöul egyik utolsó megmaradt nyomornegyedében, a dél-szöuli Guryong faluban, ahol ideiglenes házak égtek le, és több tucat lakos kényszerült menekülésre. Bár áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés, a hatóságok továbbra is átkutatják a területet. A tűzoltóság szerint a lángokat körülbelül hat és fél óra alatt sike
jan. 16
9:00
Gázai béketanács felállítását jelentette be az amerikai elnök (Demokrata)
Donald Trump azt írta, az általa vezetett testület tagjainak névsorát később ismertetik.
jan. 16
9:00
Első fokon öt év börtönre ítélték Dél-Korea volt elnökét hatalommal való visszaélés miatt (Telex)
Egy másik eljárásban halálbüntetést kértek rá, abban még nem született döntés.
jan. 16
9:02
Az északi államok végképp meghülyültek (Demokrata)
A korábbiaknál is drasztikusabb lépéseket sürgetnek az orosz energiaexport ellehetetlenítése érdekében.
jan. 16
9:06
Maria Corina Machado Donald Trumpnak adta a Nobel-békedíját (Infostart)
A venezuelai ellenzéki vezető közölte: ezzel a gesztussal akarta elismerni az amerikai elnök "egyedülálló elkötelezettségét a szabadságuk iránt".
jan. 16
9:18
Öt év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt (Demokrata)
Jun Szogjol korábban már bíróság elé állt a többi között lázítás miatt is, amelyért az ügyészség halálbüntetést kért rá.
jan. 16
9:18
"María Machado átadta nekem a Nobel-békedíját az általam végzett munkáért" – fogadta el azt szerényen Trump (Telex)
Hiába nem lehet átruházni a díjat a Norvég Nobel Intézet szerint, ami jár, az jár.
jan. 16
9:30
Putyin akár az atomcsapásig is elmenne, ha bajba kerül – mondja a volt tanácsadója (Infostart)
Ha Oroszország közel kerülne a vereséghez Ukrajnában, nukleáris csapással semmisítené meg Európát – ezt Szergej Karaganov, Vlagyimir Putyin volt elnöki tanácsadója állította az amerikai jobboldali influenszer, Tucker Carlson podcastjában.
jan. 16
9:30
Elképesztő erőszakhullám az iskolákban (Demokrata)
Az elkövetők között megdöbbentően magas a bevándorló hátterű fiatalok aránya.
jan. 16
9:36
Arra kelt az ausztrál nő az éjszaka közepén, hogy egy két és fél méteres piton fekszik a mellkasán (Telex)
A nem mindennapi találkozást sérülés nélkül úszta meg mindenki.
jan. 16
9:42
A német sajtó ledöbbent a magyar árakon (Demokrata)
Németország ismét az uniós rangsor élén végzett.
jan. 16
9:54
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre (Infostart)
Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.
jan. 16
9:54
Házhoz ment a Nobel-békedíj Donald Trump számára (ATV)
Donald Trump a Fehér Házban fogadta csütörtökön María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőt, a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, aki szavai szerint felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek.
jan. 16
9:54
A britek nem tárgyalnának Putyinnal, a franciák és az olaszok igen (444.hu)
London szerint először fokozni kell a nyomást Moszkván, amíg nem mutat valódi szándékot a békekötésre.
jan. 16
9:54
Trump: María átadta nekem a Nobel-békedíj érmet az eddigi munkámért (SzMo)
A tavaly kitüntetett venezuelai ellenzéki vezető személyesen vitte el Donald Trumpnak a Nobel-békedíját. Az amerikai elnök közölte: megtartja a díjat.
jan. 16
10:00
Nem találtak áldozatokat az utrechti robbanás romjai alatt (Demokrata)
Kicsi az esélye annak, hogy bárki még az érintett épületekben tartózkodna.
jan. 16
10:02
Áttörték az oroszok az ukrán védelmi vonalat (Demokrata)
Az orosz egységek nemcsak Vovcsanszk környékén stabilizálták pozícióikat, hanem a Melove és Hatnye közötti frontszakaszon is offenzívába lendültek.
jan. 16
10:24
Ukrajnával jöhet a kétsebességes Európa? Brüsszeli tervek szivárogtak ki (Infostart)
A Financial Times információi szerint az Európai Bizottság állítólag egy olyan dokumentumon kezdett dolgozni, amely a kétsebességes Európa koncepciójára emlékeztető, limitált jogokkal tenné tagországgá Ukrajnát, még azelőtt, hogy az teljesítené a státuszhoz szükséges feltételeket.
jan. 16
10:24
Szijjártó Péter közreműködésével szabadult ki egy magyar nő a venezuelai börtönből (ATV)
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában, akinek kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
jan. 16
10:24
Megvan az ukrán területi engedmények feltétele, de ennek nem fogunk örülni (Demokrata)
Az ukrán vezetés stratégiai szemléletmódja alapvető változáson ment keresztül.
jan. 16
10:36
Gurulás közben felporszívózott egy konténert az Air India egyik gépének hajtóműve a delhi repülőtéren (Telex)
A repülőgép fedélzetén 240 utas tartózkodott, senki nem sérült meg.
jan. 16
10:42
Ezért néz ki úgy a francia elnök, mintha bevágtak volna neki (Demokrata)
Emmanuel Macron kezdetben napszemüvegben mutatkozott, és csak az épületbe érve vette azt le.
jan. 16
10:48
Futópad, szobabicikli: nagyobb börtöncellát kap a volt elnök (Infostart)
Jair Bolsonaro, a puccskísérlet miatt 27 évre ítélt korábbi brazil elnök saját fürdőszobát, konyhát, futópadot, szobabiciklit és udvart is kap.
jan. 16
10:48
Tíz nap a forradalmi Iránban: hazaért a magyar csoport, amely a legnagyobb tüntetések közben járta végig az országot (444.hu)
Gépfegyverekkel lőnek a tüntetőkre, de a rezsim a saját verőlegényeiből csinál mártírt. Sok ezer áldozat lehet, de hogy lehet informálódni a kikapcsolt net idején? Sajó Tamásék a 444-nek mesélték el iráni tapasztalataikat.
jan. 16
11:12
Új gázai időszámítást jelentett be Donald Trump (Infostart)
Gázai béketanács megalakítását jelentette be helyi idő szerint csütörtök este Donald Trump amerikai elnök.
jan. 16
11:24
Megúszták a fekete forgatókönyvet, de így is kiürülnek a szlovák pénztácák (Infostart)
Újra gyorsabb ütemben ürülnek a pénztárcák északi szomszédunknál. A 2024-es nyugodtabb időszak után tavaly ismét magasabb fokozatba kapcsolt az infláció. Bár a pozsonyi kormány ennél is rosszabbra számított, a szolgáltatások és az italok ára sokkolta a fogyasztókat.
jan. 16
11:36
Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú (Demokrata)
A felek megállapodtak, hogy különböző szinteken fenntartják a kapcsolatot.
jan. 16
11:48
Hisztiznek a britek: semmiképpen nem hajlandók tárgyalni Moszkvával (Demokrata)
Szerintük a Moszkvára gyakorolt gazdasági és katonai nyomást kellene fokozni.
jan. 16
12:00
Elképesztő fotókon a robbanás sújtotta Utrecht belvárosa (Infostart)
Nem találtak áldozatokat a romok alatt a hollandiai Utrecht belvárosában a csütörtök délután történt robbanás és az azt követő tűz után – közölte pénteken a helyi katasztrófavédelmi és mentőszolgálat, a Veiligheidsregio Utrecht.
jan. 16
12:00
Befalazták a római pápai bazilikák szent kapuit (Demokrata)
A Ferenc pápa által elindított jubileumi szentévet utódja, XIV. Leó január 6-án zárta le.
jan. 16
12:24
A német állam pénzeli a vörösterrort (Demokrata)
A vezéralakok német állami egyetemeken töltenek be zsíros tanári állásokat.
jan. 16
12:42
Pár méterre tőle csapódott be egy orosz drón, békésen folytatta a hólapátolást a lvivi önkormányzati munkás (Telex)
Az 59 éves nő egy pillanatra megtorpant, majd folytatta a munkát.
jan. 16
12:54
Kanada enyhíti a kínai elektromos autókra kivetett vámjait a két vezető pekingi találkozója után (Telex)
Kína a kanadai repcére vonatkozó vámját csökkenti a megállapodás szerint.
jan. 16
13:24
A Kreml ezt győzelemként könyveli el (Demokrata)
Oroszország 2022 eleje óta nagyrészt diplomáciai elszigeteltségben volt.
jan. 16
13:36
Svájc meglepőt húzna a migráció ügyében, népszavazást is kiírnának róla (Infostart)
A svájciaknak annyira elege van a bevándorlókból, hogy 10 millióban maximálnák a népességüket.

Keresés