Az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Irakot, miután ismét támadás érte a diplomáciai képviseletet. A figyelmeztetés szerint az iráni konfliktus egyre inkább átterjed a térségre, és komoly veszélyt jelent a civil lakosságra is.
Egy palesztin házaspárt és két kisgyermeküket végezték ki az izraeli erők. A Bani Odeh család épp autóval utazott Tammum városában Ciszjordánia északi részén, amikor tüzet nyitottak rájuk.
A sarkvidéki térség stratégiai jelentősége növekszik, ezért a biztonsági kockázatok kezeléséhez szorosabb együttműködésre van szükség – mondta Mark Carney.
De mi nem félünk sem az ukrán maffiától, sem az ukrán verőlegényektől - jelentette ki a külügyminiszter március 15-i ünnepi beszédében. Zelenszkij szerinte nem alakíthat kormányt Magyarországon.
Macron tanácsadói februárban azért érkeztek Moszkvába, hogy elérjék, európai delegáció is részt vehessen az ukránok és oroszok közötti béketárgyalásokon.
Több mint ezer kenyait csábíthattak Oroszországba jól fizető civil munkák ígéretével, majd később katonai szolgálatra kényszeríthették őket az ukrajnai fronton.
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körben adott eligazítást a március 15-i Békemenet résztvevőinek. A posztolásra, lájkolásra és megosztásra vonatkozó utasítások a közösségi médiás dominanciát célozzák.
Az Egyesült Államok és Kína újabb tárgyalásokba kezdtek, Párizsban közelednének egymáshoz a felek, előkészítve Donald Trump és Hszi Csin-ping március végére tervezett találkozóját.
Egy kóbor német juhászkutya támadt meg egy kutyát sétáltató nőt vasárnap a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az állat előbb megmarta az idős asszonyt, majd a hölgy máltai selyemkutyáját is magával vitte.
Több mint 3 millió szavazatra van szükségük áprilisban – erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth téren. A miniszterelnök Magyar Péter nevét egyszer sem mondta ki. Az ukrán elnöknek pedig azt üzente, hogy olajblokáddal és zsarolással nem tudnak a magyarokra ijeszteni. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az áprilisi választás után nem izgágákra, hanem nyu
Markus Söder bajor miniszterelnök az atomenergia újbóli alkalmazását szorgalmazza Németországban, és modern "mini atomerőművek" építését tervezi Bajorországban – derül ki a Bild am Sonntag című lapnak adott interjújából. A Kereszténydemokrata Unió (CSU) vezetője szerint "eljött egy új korszak ideje a nukleáris energiában".
Egy szemtanú videón is rögzítette a cselekményt: páran befutottak a tömegbe, előrángatták a kék-sárga molinót, majd a tiszásokkal való szóváltás után távoztak.
Noha a múlt vasárnap tartott baden-württembergi választások után még nem csitultak az indulatok, és mind a CDU, de különösen az SPD sebeit nyalogatja, a német választók már a március 22-én a Rajna-vidék-Pfalz tartományban tartandó szavazásra készülnek. Az előzetes felmérések szerint a délnyugati tartományban a konzervatív párt az élen végezhet, ab
Teherán kész vizsgálóbizottságot létrehozni a szomszédos országokkal közösen, hogy megállapítsák, ki a felelős az ott lakónegyedek, illetve civilek ellen intézett támadásokért - jelentette ki Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter vasárnap, tagadva egyúttal, hogy az iráni hadsereg ilyen támadásokat hajtott végre.
Az amerikai elnök szerint az olajpiac felborulása miatt sújtott országok közül többnek is hadihajót kellene vezényelnie a Közel-Keletre a Hormuzi-szoros felszabadítására.
Az iráni hadsereg vasárnap közölte: dróncsapásokat hajtott végre izraeli célpontok, egyebek mellett egy fontos rendőrségi egység és egy műholdas kommunikációs központ ellen. A Forradalmi Gárda bejelentette, hogy az izraeli miniszterelnököt is célpontnak tekinti.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Ukrajna kész együttműködni bármely magyar vezetővel, aki nem támogatja Oroszországot és nem szövetségese Vlagyimir Putyinnak.
A német külügyminiszter szerinte a NATO-nak nem kellene szerepet játszania a szoros hajózhatóságának biztosításában. Közvetítésünk a közel-keleti helyzetről.
Új módszerrel próbálkozik a Trump-kormányzat, hogy visszahozza a Legfelsőbb Bíróság által elvetett nemzetközi büntetővámokat. Több ország, így az uniós tagállamok ellen is vizsgálatokat indítottak az úgynevezett nem fair kereskedelmi gyakorlat ügyében. Egy helyen Magyarországot is említik.