2026. március 19. csütörtök

márc. 19
8:03
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében (Infostart)
A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tová
márc. 19
8:09
Csaknem nyolcezer célpontot talált el az Egyesült Államok Iránban (Demokrata)
Az Irán által jelentett állandó fenyegetés egy közvetlen fenyegetéssé erősödött.
márc. 19
8:15
Az iráni válság háttérbe szorította az ukrajnai háborút? (HírTV)
A témáról Hidegkuti Konstantin beszélt a Napindítóban.
márc. 19
8:15
Évekig refluxnak hitte, végül kiderült a sokkoló diagnózis (Ripost)
Évekig nem vette komolyan a tüneteit
márc. 19
8:15
Az amerikai védelmi miniszter szerint akkor érhet véget az iráni háború, ha Trump úgy dönt, elérték a biztonsághoz szükséges célokat (Telex)
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter arról beszélt, hogy az iráni hadművelet "nem egy végtelen háború". Hírfolyamunk a közel-keleti helyzetről.
márc. 19
8:21
London polgármestere szerint elkerülhetetlen, hogy visszalépjenek az Európai Unióba, nagy károkat okoz a Brexit (SzMo)
Sadiq Khan azt nyilatkozta, a Brexit gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben is hátrányos Londonnak és a londoniaknak is. A volt konzervatív miniszterelnök, Sir John Major is úgy fogalmazott, hogy a kilépés nem váltotta be számos ígéretét.
márc. 19
8:21
Pótjáratok indításával újraindult a forgalom a berlini repülőtéren (Demokrata)
A sztrájk miatt mintegy 445 járat és körülbelül 57 ezer utas volt érintett.
márc. 19
8:27
"Orbánnak meg kell értenie, hogy folyamatosan feszegeti annak határait, amit a többi tagállam hajlandó eltűrni" (444.hu)
A Politico szerint az uniós vezetők megosztottak abban, mekkora reflektorfényt kapjon a Orbán a ma induló EU-csúcson.
márc. 19
8:45
Olaj, háború és energiaárak – Ezek lesznek az Eu-csúcs legélesebb vitapontjai (Blikk)
Tárgyalóasztalhoz ül az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön. A megbeszélések egyik legfontosabb témája Magyarország vétója lesz, amely megakadályozta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel jóváhagyását. Ezen kívül fókuszba kerül a Közel-Keleten egyre súlyosbodó háború és az európai energiaárak hosszabb távú problémája is.
márc. 19
8:45
A következő négy év kormányzásának fő kérdése a biztonság (Demokrata)
A támadás alatt álló iráni városokból menekül a lakosság, emelte ki Bakondi György.
márc. 19
8:51
Szerb katonák védik a Magyarországra tartó orosz gázvezetéket (Infostart)
Rakétarendszerek és különleges egységek őrzik azt a szerb kompresszorállomást, amelynek leállása azonnal megbénítaná Magyarország orosz gázellátását. Március óta háborús szintű védelmet kapott a zabari létesítmény.
márc. 19
8:51
Nehéz feladat elé állítja a Trump-barát európai szélsőjobbot az iráni háború (444.hu)
A helyzet kezd ahhoz hasonlítani, mint amikor a Szovjetunió a hidegháború idején nagy reményeket fűzött Európa kommunista pártjaihoz, amíg 1956 és 1968 le nem rombolta ezek támogatottságát.
márc. 19
9:03
Újabb magyar áldozata van a háborúnak Ukrajnában (HírTV)
A témáról Dunda György beszélt a Napindítóban.
márc. 19
9:15
Fico nem támogatja az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait (Infostart)
Robert Fico nem támogatja az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcsértekezletének Ukrajnával kapcsolatos határozatait. A szlovák miniszterelnök ezt szerdán a parlament európai ügyekért felelős bizottságának ülésén jelentette ki. Fico szerint az EU elvi alapon elutasította, hogy a zárónyilatkozatban szó essen a Barátság kőolajvezeték helyzetéről, pe
márc. 19
9:21
Donald Trump nem tudott az izraeli támadásról (Infostart)
Izrael az Egyesült Államok és Katar tudta nélkül hajtotta végre az iráni Parsz gázmező elleni támadást – közölte Donald Trump amerikai elnök szerdán a késői órákban, egyúttal jelezve: további ilyen akciók nem várhatók, amennyiben Irán nem eszkalálja a helyzetet.
márc. 19
9:27
Ukrán–magyar bűnszervezet tagjaira csapott le a készenléti rendőrség – Fotókon az akció (Blikk)
Ukrán és magyar rendőrök közös nyomozása számolt fel egy banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoportot még 2024 nyarán. Akkor összesen 41 embert fogtak el, most pedig további 6 személyt.
márc. 19
9:27
A londoni polgármester szerint az Egyesült Királyság és London sorsa az Európai Unióban van (444.hu)
Sadiq Khan népszavazás nélkül csatlakozna újra az EU-hoz.
márc. 19
9:45
Ultimátum – Kezd elfogyi a környék türelme Iránnal szemben (Infostart)
Az arab országok türelme nem végtelen, eljött az idő, hogy Irán végre meghallja, amit a szomszédos muszlim államok mondanak neki – a szaúdi külügy szerint.
márc. 19
10:03
Friedrich Merz: nem lehetünk tekintettel a magyar választásokra, az ukrajnai hadikölcsönt ki kell fizetni (Infostart)
Friedrich Merz német kancellár a szövetségi parlament alsóházában (Bundestag) szerdán kijelentette, hogy az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt sürgősen ki kell fizetni, a kifizetésnél nem szabad tekintettel lenni az egyetlen blokkoló országra, megnevezése nélkül utalva Magyarországra.
márc. 19
10:03
Orbán a miniszterelnök-jelölti vitáról: Csak szuverén emberekkel vitatkozok (Telex)
A miniszterelnök az EU-csúcsra érkezve nevetségesnek tartotta a felvetést, hogy vizsgálja a Budapesti Fidelitas elnökének szerepét a Nemzeti Meneten feltűnt ukrán zászlónál.
márc. 19
10:21
Trump szerint Amerikának nincs köze az iráni gázmező megtámadásához (ATV)
Izrael az Egyesült Államok és Katar tudta nélkül hajtotta végre az iráni Parsz gázmező elleni támadást - közölte Donald Trump amerikai elnök szerdán a késői órákban, egyúttal jelezve: további ilyen akciók nem várhatók, amennyiben Irán nem eszkalálja a helyzetet.
márc. 19
10:27
Feszült hangulat várható az uniós csúcson, melyen a háborús kölcsön és az olajblokád lesz a fő téma (HírTV)
A helyszínről Bugnyár Zoltán tudósította a HírTV-.t.
márc. 19
10:33
Gulyás Gergely: Én a buszoztatás szót nem szeretem (Telex)
De szerinte nem baj, ha a pártok elvisznek embereket busszal pártrendezvényekre. Orbán Viktor csütörtökön az uniós csúcson szerepel, Gulyás szerint Magyarország addig nem fogad el Ukrajnát támogató döntéseket, amíg nem jön olaj a Barátság vezetéken.
márc. 19
10:51
Ketyeg az óra: Trump brutális megtorlással fenyegette Iránt (Demokrata)
Trump azt írja, hogy az Egyesült Államok semmit sem tudott az izraeli támadásról, és eszkalációval fenyeget, ha Irán ismét megtámadja Katart.
márc. 19
11:03
Orbán Viktor az Eu-csúcson: "Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal" (Blikk)
"Nem spekulálunk, ha majd megjött az olaj, akkor megoldódik a helyzet. Addig nem" – nyilatkozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a csütörtöki EU-csúcs előtt tartott sajtótájékoztatóján, amikor arról kérdezték, mi lenne az ára annak, hogy feladja vétóját az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitellel kapcsolatban.
márc. 19
11:15
A "vén csataló" Orbán Viktor szerint az is siker lenne, ha hazajut az EU csúcsról (444.hu)
Az EU-csúcs előtti sajtótájékoztatón Orbán arról is beszélt: nem foglalkozik azzal, hogy minden jel szerint Fidesz-közeli akció volt az ukrán zászló kifeszítése a Tisza március 15-i menetén.
márc. 19
11:21
Sötét jövő – A fél világot megkerülik a repülőn érkező chipek az iráni konfliktus miatt (Infostart)
Így emelkednek egekbe az ipari árak.
márc. 19
11:21
Katar kiutasította az iráni diplomatákat, kilőttek az európai gázárak az energetikai létesítményeit ért támadások miatt (444.hu)
Egy nap alatt több mint 30 százalékkal nőtt a gázár, miután Irán az Öböl menti infrastruktúrát vette célba válaszul az izraeli csapásokra. A szaúdiak figyelmeztettek: véges a türelem.
márc. 19
11:27
Még nagyobb energiakáoszt teremthet Irán gázmezőinek megtámadása (Telex)
A kőolaj világpiaci és a földgáz európai tőzsdei ára is megugrott szerdán, miután Irán felsorolta azokat az energetikai létesítményeket, amiket mostantól célpontnak tekint az izraeli támadás nyomán.
márc. 19
11:39
EU-s szakértők érkeztek a Barátság vezeték miatt Ukrajnába (Infostart)
Hamarosan kiderülhet, mikor indulhat meg az olajszállítmány a Barátság kőolajvezetéken keresztül, miután az Európai Unió által küldött szakértők megérkeztek Ukrajnába, hogy megvizsgálják a január 27-e óta nem működő vezetéket.
márc. 19
11:45
Izrael először támadott iráni hadihajókat a Kaszpi-tengeren (444.hu)
A térséget Oroszország is használja tengeri szállítmányozásra, valamint fegyvercsempészetre.
márc. 19
11:45
286 nap: azt hitte soha nem tér haza az űrben rekedt űrhajós (Ripost)
8 napra terveztek, 286 lett belőle.
márc. 19
12:15
Újabb elvesztegetett év fenyegeti a német gazdaságot – adatok (Infostart)
A gazdaság képletesen szólva egyfajta mumus a tavaly májusban hivatalba lépett Merz-kormány számára. A kancellár és az általa vezetett koalíció támogatottsága folyamatosan csökken, a kormány továbbra is adós a gazdaság fellendítésére tett ígéreteinek legalább fokozatos beváltásával. Körvonalazódik közben az is, hogy az iráni háború hogyan ronthat a
márc. 19
12:15
Azt hitte, hogy 11 éves lányának gyomorrontása van, de az igazság sokkal rosszabb volt (Ripost)
Szörnyű kínokat kellett átélnie a 11 éves gyermeknek.
márc. 19
12:27
Fokozódtak a Török Áramlat elleni gázvezeték elleni ukrán támadások (Demokrata)
Újabb támadások érték a Gazprom infrastruktúrájának létesítményeit.
márc. 19
12:39
EU-csúcs – egyre romló helyzetben próbálkoznak az európai versenyképesség erősítésével (Infostart)
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Tanács tagjainak ülése, napirendjén az energiaárak kérdése, az EU gazdasági versenyképességének javítása és az egységes piac erősítése, az ukrajnai és a közel-keleti helyzet, a következő többéves pénzügyi keret, a biztonság és a védelem témái, valamint a migráció szerepel.
márc. 19
12:39
Dánia januárban tényleges amerikai támadásra készült: vérkészítményeket szállítottak Grönlandra, és felkészültek a leszállópályák felrobbantására (444.hu)
A stratégia lényege az volt, hogy több nemzet katonai jelenlétével növeljék egy esetleges amerikai beavatkozás politikai és katonai költségét, ezzel elrettentve Washingtont.
márc. 19
12:45
Iráni rakétazápor zúdult a Perzsa-öbölre, négyéves csúcsra lőtt ki az olajár (SzMo)
Teherán visszavágott, és a világ legfontosabb energiaútvonalait vette célba. Donald Trump is beszállt a konfliktusba, azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja Irán legfontosabb gázlétesítményét.
márc. 19
12:51
Elemző: az elmúlt 24 óra eseményei az egekbe lökték az olaj árát, és esnek a tőzsdék (Infostart)
Nagy eséssel indult a nap az ázsiai tőzsdéken, Európában is eséseket láthattunk. Eközben a kőolaj és a földgáz ára is jelentősen emelkedik, a Brent típusú olaj ára 60 százalékkal nőtt az iráni háború kitörése óta – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Kaszab Balázs.
márc. 19
13:03
Az EP napirendre tűzte a Beneš-dekrétumok ügyét a Tisza kezdeményezésére (ATV)
A Tisza Párt kezdeményezésére az Európai Parlament újra napirendre vette a Benes-dekrétumok mai alkalmazásának kérdését - közölte a párt európai parlamenti delegációja szerdai sajtóközleményében.
márc. 19
13:03
Orbán "Európa és Ukrajna ellen kampányol" – uniós vezetők kritizálták az ukrán hitelről tett "ígérete megszegését" (Telex)
Volt, aki árulásról beszélt az EU-csúcsra érkezve, amiért a miniszterelnök blokkolt egy korábbi egyhangú alkut Ukrajna hiteléről a Barátság kőolajvezeték körüli vitában.
márc. 19
13:15
Gazprom: fokozódtak a Török Áramlat elleni ukrán támadások (Infostart)
Fokozódtak a Török Áramlat és a Kék Áramlat gázvezetékek elleni ukrán támadások – közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
márc. 19
13:27
"Megszoktuk, hogy polipot eszünk, nincs miatta lelkifurdalásunk" (444.hu)
Galiciában a polip hagyományos étel, ugyanakkor a tudomány jelen állása szerint az állat rendkívül intelligens.
márc. 19
13:45
Ezért imádja 15 ezer kambodzsai Szijjártó Pétert a Facebookon - ide dugta az orrát Újbudán (Blikk)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem akármilyen látogatást tett csütörtökön. Egy olyan illatszerekkel foglalkozó hazai cég vezetőit látogatta meg, akik néhány év alatt szinte a semmiből küzdötték fel magukat a nemzetközi piacok élvonalába. A miniszter egyebek mellett arról is beszélt velük, hogy lehet 15 ezer követője Kambodzsából.
márc. 19
14:03
"Ha ő ezt kérné, akkor megfontolnánk" – válaszolta Gulyás Gergely arra, hogy Magyarország adna-e katonai segítséget Trumpnak a Hormuzi-szoros felszabadításában (SzMo)
Gulyás Gergely a Kormányinfón beszélt egy esetleges amerikai katonai kérés megfontolásáról a Hormuzi-szoros ügyében. A magyar álláspont eltér több európai NATO-tagétól, akik már elzárkóztak a részvételtől.
márc. 19
14:03
Olaszországban megkezdődött az üzemanyagárak hatósági ellenőrzése (Demokrata)
A római kormány intézkedéseket vezetett be az árnövekedés megfékezésére.
márc. 19
14:09
Példátlanul gyorsan terjed egy veszélyes betegség az Egyesült Királyságban (Infostart)
Robbanásszerűen terjedő agyhártyagyulladás-járvány miatt országos szintre emelték a készültséget az Egyesült Királyságban. A hatóságok eddig húsz Meningitis B esetet vizsgálnak Kent megyében, a fertőzés már két fiatal halálát okozta. Egy "szuperterjesztő" esemény lehetett a kiindulópont.
márc. 19
14:09
Szerbia meghosszabbította a kőolaj és az üzemanyagok exportjára vonatkozó tilalmat (Demokrata)
Az intézkedés minden szállítási módra vonatkozik, közölte a szerb energiaügyi miniszter.
márc. 19
14:15
Bombázzuk szét az energiapiacot, végül is mi baj lehet? (Telex)
Miután Izrael megtámadta a legfontosabb gázmezőjét, az amerikai elnök szerint már legyőzött Irán újabb csapásokat mért szomszédai energetikai létesítményeire, ismét felhajtva az olaj és a gáz árát.
márc. 19
14:21
Teherán kíméletlen megtorlásba kezdett a letarolt gázmezőért (Infostart)
Irán a korábbi napokhoz képest intenzívebben támadta csütörtökön rakétákkal és drónokkal a Perzsa-öböl arab országainak energetikai létesítményeit: lángba borított katari LNG-létesítményeket és két kuvaiti olajfinomítót, megtorlásul arra az izraeli támadásra, amely Irán fő földgázmezőjét érte az előző nap.

Keresés