Többek között a fentiekkel kommentálta Orbán Viktor a csütörtöki EU csúcson történteket. Összeállításunkban a miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóját teljes terjedelmében adjuk közre.
A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Egyre többször tűnik fel az észak-koreai diktátor mellett tinédzser lánya is, akivel kapcsolatban rebesgetik, hogy ő lehet majd Kim Dzsongun utódja. Ezúttal egy harckocsit vezetve fotózták le apja és több magas rangú katonatiszt társaságában.
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
"Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen" – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonság
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
Friedrich Merz szerint a magyar miniszterelnök viselkedésének komoly következményei lehetnek. Például csökkenthetik a Magyarországnak jutó uniós forrásokat, vagy még szigorúbb feltételekhez köthetik azok kifizetését.
Élő elnök nem szerepelhet fizetőeszközön a szövetségi szabályok szerint. Az érméről döntő bizottság tagjait tavaly cserélte le Trump a saját támogatóira.
Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten – közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Az akciót egy anticionista csoport vállalta magára, de több jel is utal rá, hogy a gyújtogatók valódi motivációja más volt. A kormány terrortámadásként kezeli az ügyet.
Az ukrán erők FPV-drónnal lelőttek egy orosz Ka-52-es helikoptert a Donyeck megyei Pokrovszknál – közölték az ukrán pilóta nélküli rendszerek erői pénteken a Facebookon.
Pardubicében egy dróntechnológiai cégnél ütött ki tűz, amit a hatóságok szándékos gyújtogatásnak tartanak. A kormányfő este 6 órára összehívta az Állambiztonsági Tanácsot.
A világon egyedülálló tudása van Ukrajnának ezen a téren, most a közel-keleti országoknak és az USÁ-nak értékesítenék a technológiát és a tapasztalatot.
Chuck Norris nem hord órát. Ő dönti el, mennyi az idő. - Ez az egyik olyan vicc, amely a személyéhez köthető. Ő ugyanis az erő szimbólumává vált, nemcsak a harcművészetben, de emberileg is nagyot alkotott. Most, 86 évesen lejárt a földi ideje, de a legenda örökké él.
Egy rendkívüli evakuációs járat érkezett Athénba a Közel-Keletről, fedélzetén nemcsak utasokkal, hanem háziállatokkal is. A térségben kialakult feszültség és a lezárt légterek miatt sokan napokig rekedtek bizonytalanságban – végül azonban lehetőség nyílt a hazatérésre.
Paolo Zampolli a New York Times szerint arra használta fel befolyását, hogy a folyamatban lévő gyerekelhelyezési perben előnyre tegyen szert volt élettársával szemben, akit ki is utasítottak az USA-ból.
Alig tért haza brüsszeli útjáról, máris folytatja országjárását Orbán Viktor. A miniszterelnök péntek este Szentendrén, a Fő téren találkozik a támogatóival.
Bár Till Attila a napokban már a hatodik elismerését zsebelte be a Televíziós Újságírók Díját átadó gálán, a műsorvezető polcán különös módon mégis csak öt trófea díszeleg. A tévés a díjátadó után elárulta, hogy az egyik korábbi kitüntetése egy logisztikai baki miatt már hónapok óta ismeretlen helyen, valahol Európa és Ázsia között bolyong. Tilla u
Pikáns, mégis kifinomult ruhában érkezett Mihályfi Luca az idei GLAMOUR Women of the Year gálára. A fiatal sztár az év énekesnője kategória jelöltjeként vett részt a ragos társasági eseményen érkezett egy csodaszép Kiss Márk ruhában, és előbb bezsebelte az elismeréseket a valóban egyedi szettért, amit viselt, majd az este megkoronázásaként átvette