A szlovák ellenzék a 2020-as választásba való orosz beavatkozás gyanúját veti fel a kiszivárgott telefonbeszélgetés miatt. A Slovensko nevű mozgalom szerint ez példa nélküli eset, a Kereszténydemokrata Mozgalom szerint pedig a történtek magyarázatot adnak a jelenlegi szlovák kormány politikájára.
A vád szerint Dayton Webber babzsákdobáló bajnok vezetés közben veszett össze a mellette ülő férfival. Miután lelőtte, másik két utasát kérte meg, hogy segítsenek eltüntetni a holttestet.
Az amerikai elnök szerint a hétvégén megkezdődtek a tűszüneti tárgyalások Washington és Teherán között, és a megbízottak meg tudtak állapodni egy esetleges tűzszünet több pontjában is.
Az elemző szerint hónapokig, akár évekig tartó háború is lehet a Közel-Keleten, ennek következtében pedig szintén évekig tartó áremelkedés várható. Az európai gázpiacon 60 euró/MWh vagy afeletti árakat becsül, ami szerinte könnyen európai recessziót okozhat.
Szokatlanul nagy aktivitás volt 15 perccel azelőtt, hogy az amerikai elnök közölte, tárgyaltak az irániakkal. A bejelentéstől lement az olaj ára, majd amikor Irán közölte, hogy nem is tárgyaltak, újra felment. Ezen néhányan nagyon jól kerestek.
Egy szuverén ország, Magyarország külügyminiszterét, Szijjártó Pétert legalább egy másik ország titkosszolgálata lehallgatta, egy magyar újságíró aktív közreműködésével; mindez ráadásul az ellenzéki Tisza Párt tudtával és érdekében történt - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője az EP-kép
Azt meg nem tartja beavatkozásnak a szlovák belpolitikába, hogy 2020-ban a választások előtt Szijjártó Péter járt ki moszkvai találkozót az akkori szlovák kormányfőnek.
A USS Gonzalez fedélzetén egyebek mellett légi és a felszíni fenyegetések felderítésére alkalmas radarrendszerek vannak, továbbá olyan eszközök, amelyek képesek elhárítani a tengeralattjárók által okozható fenyegetéseket is.
Oroszország éjszakai nagyszabású támadása következtében 11 ukrajnai megyében keletkeztek károk. Eddig négy ember halála vált ismertté, és további több tucatnyian sérültek meg, köztük gyerekek is – közölte az ukrán elnök a Telegramon.
Mohammad Báger Zolgadr, a Forradalmi Gárda nyugalmazott parancsnoka lépett az izraeli csapásban meghalt Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának helyére - közölte kedden az iráni média.
Ukrajnából érkezett és Oroszország felé tartott az a katonai drón, amely hétfőn lezuhant Litvániában – jelentette be kedden Inga Ruginiene litván kormányfő.
Merész vállalást tett az Európai Unió azzal, hogy 2050-re klímasemlegesség elérését tűzte ki célul, de a német gazdasági miniszter, Katherina Reiche egy nemzetközi konferencián "újragondolást" sürgetett
A szlovák kormányfő szerint amennyiben a magyarországi választásokat Orbán Viktor nyeri meg, akkor arra lehet számítani, hogy győzelmét nemzetközi szinten megpróbálják majd megkérdőjelezni.
Ha a magyarországi parlamenti választásokon Magyar Péter győzne, akkor megromolhatnának a Szlovákia és Magyarország közti kapcsolatok - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormány Garamkelecsényen (Hronské Klacany) tartott kihelyezett ülése után kedden.
Feltételezett kémeket állítottak elő Németországban és Spanyolországban, a német szövetségi ügyészség szerint Oroszország számára gyűjtöttek információkat egy személyről, aki drónokat és drónalkatrészeket szállít Ukrajnának.
A londoni rendőrség egyelőre nem kezeli terrorcselekményként, hogy hétfőn ismeretlenek felgyújtották egy zsidó önkéntes szervezet mentőit. A gáztartályok robbanása nyomán betörtek a közeli lakások ablakai. Közösségi vezetők szerint mindez a szigetországban feléledt antiszemitizmus újabb bizonyítéka.
A francia igazságszolgáltatás vizsgálatot indít az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) volt vezetője, a francia Fabrice Leggeri ellen, akit emberiesség elleni bűncselekményekben és kínzásban való bűnrészességgel vádolnak, amiért korábbi feladatai során a gyanú szerint "migránsvadászatokat" irányított.
A katari állami energiavállalat, a QatarEnergy vis maiorra hivatkozva felfüggeszti egyes hosszú távú cseppfolyósított földgáz-szállítási szerződéseit több európai és ázsiai partnerrel, miután iráni rakétatámadás súlyos károkat okozott létesítményeiben.
Megalakulása óta szinte töretlen a radikális jobboldalinak tartott AfD szárnyalása. A két nyugati tartományban márciusban tartott helyi parlament választásokon az ellenzéki párt megduplázta eredményét, de a java az elemzők szerint szeptemberben, a keleti tartományokban tartandó választásokon következhet.
Megtiltották a 18 év alattiaknak a szoláriumhasználatot Szlovákiában. A pozsonyi kormány kedden fogadta el az erről szóló törvénymódosítást. Az indoklás szerint a bőrrák kockázatát növeli a szoláriumozás, ezért hozták a szigorú rendeletet a fiatalok egészségmegőrzése érdekében.
A Bloomberg úgy értesült, hogy akik eddig fizettek az áthaladásért, nem tudatták a nyilvánossággal, mert nem akarják, hogy rendszer legyen a pénzbeszedésből.