Valamelyik hóbortos muzsikus (a nevét elfelejtettem) nemrégen azt a jóslást kockáztatta meg, hogy az opera műfaja haldoklik. Szerinte olyannyira, hogy hamarosan ki is múlik.
Az egyik legnagyobb magyar írószervezet, a Szépírók Társasága az Élet és Irodalom című hetilapban József Attila szobrának Kossuth térről való elhurcolása miatt közleményben tiltakozott. L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának az elnöke rekord gyorsasággal válaszolt, s a többi között azt kérdezte, a Szépírók miért hallgattak hazánk kiárusításakor, eladósításakor, ami miatt most nincs…
Markó Iván a Revizor című kritikai portál ellen a világhíréért pereskedik. Ott ugyanis közzétettek egy nyílt levelet, amelyben olyasmi állt, hogy Markó messiásnak hiszi magát "a szakmában és országhatárainkon kívül sehol sem jegyzett Fesztivál Balett élén."
Holnap kezdődik a Műhely Alapítvány VII. EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztiválja. A nyitónapon két vetítésen látható Wim Wenders 3D-s filmje, a Pina Bausch - táncoljatok, táncoljatok, különben elvesztek. Az Oscar-díjra nevezett mű a Goethe Intézet támogatásával érkezik Budapestre a Tanztheater Wuppertal két táncosának társaságában.
Újra a negyven évvel ezelőtti, ma már klasszikusnak számító felállásban játszik együtt a Mini együttes; a magyar rockzene történetének egyik meghatározó formációja szombaton egykori törzshelyén, a Budavári Művelődési Házban idézi fel a múltat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.