2015. június 18. csütörtök

jún. 18
5:57
Ma kezdődik a ramadán az iszlám országokban (Infostart)
Csütörtökön, június 18-án megkezdődik az iszlám hívők szokásos éves böjti időszaka, a ramadán. Ez a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos, és a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődik.
jún. 18
5:59
New Music Fridays: péntekenként jönnek az új zenék (Infostart)
Július 10-től világszerte ugyanazon a napon, pénteken jelennek meg az új zenék a New Music Fridays kezdeményezés részeként.
jún. 18
9:33
Megválasztották a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatóját (Infostart)
Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig.
jún. 18
9:33
Éjszakai pincetúra a Somlón (Metropol)
Negyvenegy hivatalos helyszínnel, élő- és elektronikus zenével, kulturális és túraprogramokkal, valamint somlói borokkal várja a látogatókat Somlói éjszakai pincetúra szombaton.
jún. 18
10:09
Szokatlan postakocsi-túra indul a Múzeumok Éjszakáján (Infostart)
A hétvégi Múzeumok Éjszakája alkalmából a Magyar Posta a Bélyegmúzeum és az Emberi Erőforrások minisztériuma szokatlan túrára indít négy postakocsit, amelyik egy-egy óriási képeslappal 115 múzeumhoz látogat el. A gigantikus képeslapokra minden állomáson felragasztja az adott múzeum vezetője az intézményének kizárólag erre az alkalomra készített egyedi bélyegét. A küldeményt végül a…
jún. 18
12:33
Világsztárok tömege Madonna új klipjében (Metropol)
Katy Perry, Nicki Minaj, Miley Cyrus, Rita Ora és Beyoncé is feltűnik Madonna szerdán megjelent Bitch I’m Madonna című videoklipjében.
jún. 18
14:57
Bemutatták az elveszettnek hitt Ady-kéziratot (Infostart)
A Májusi zápor után című Ady Endre-vers elveszettnek hitt eredeti kéziratát mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) csütörtökön.
jún. 18
14:57
Elveszettnek hitt Ady-kéziratot mutattak be (Metropol)
A Májusi zápor után című Ady Endre-vers elveszettnek hitt eredeti kéziratát mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban csütörtökön.
jún. 18
16:27
"A világ egyik leghíresebb filmes helyszíne" (Infostart)
A júliusban megrendezendő Odessza Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Filmakadémia (EFA) európai filmkultúra kincsei státusszal díjazza Szergej Eisenstein kilencven éve forgatott filmjének, a Patyomkin páncélosnak odesszai helyszínét, a Patyomkin-lépcsőt.
jún. 18
17:03
Tablettel az „okosmúzeumban” (Metropol)
Az ország első múzeumi helymeghatározáson alapuló tárlatvezető rendszere debütál a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.
jún. 18
18:15
Megnyílt a Hungarikum utca Budapesten (Metropol)
A Vámház körúti csarnok alagsori szintjén a legkiválóbb magyar élelmiszereket, termékeket mutatják be.
jún. 18
23:03
Honlap indult Pest megye műemlékeinek bemutatására (Infostart)
Pest megye műemlékeit, jelentősebb felújításaikat tárja az internetező közönség elé az a most indult honlap, amelynek célja a megye épített örökségének népszerűsítése.
jún. 18
23:21
Várják a jelentkezőket a Veszprémi Utcazene Fesztiválra (Infostart)
Június 26-ig várják a jelentkező zenekarokat és előadókat a Veszprémi Utcazene Fesztiválra. A legjobbak július végén négy napon át versenghetnek a legjobb utcazenész címért.

Keresés