Öt nap alatt nyolc előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet május 11. és 15. között rendeznek meg a budapesti Thália Színházban.
Minden idők kilencedik legnagyobb, 143,6 millió dolláros nyitóhétvégi bevételét produkálta a hét végén az észak-amerikai mozikban a Halálos iramban 7, Paul Walker utolsó filmje, amelynek forgatása idején a sztár életét vesztette.
Manapság nehéz ezt elhinni, de a Star Wars-klasszikusok eddig nem voltak elérhetőek digitális formátumban. Péntektől azonban a teljes kollekció megvásárolható a nagy digitális áruházakban HD minőségben.
Arányi Lajos orvos torokgyíkban elhunyt kisfiának 150 éves múmiája kerül a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár felajánlásában.
Nagyzenekarral április 16-án Pécsen, a Pannon Filharmonikusok Zarathustra című koncertjén hallható először nyilvánosan a Bogányi Gergely zongoraművész által megálmodott, új fejlesztésű hangversenyzongora.
Két és fél óra rock'n'roll, legalább 25 szám, régiek és újak vegyesen, egy kicsit önirónikus születésnapi vidám buli - mondta Hobo (Földes László) szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a 70 éves előadóművész és zenekara május 2-i Budapest parkbeli koncertje állt a középpontban.
Amatőr fényképész vagyok, aki szereti elkapni a pillanatot" - mondta el az idén 85 éves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a pénteken kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) az ő fotókiállításával nyílik meg.
Május utolsó hetében négy napon át ad otthont Veszprém a kortárs táncművészeti fesztiválnak, a hagyományos produkciók mellett interaktív, beavató előadásokkal a kínálatban - közölte a rendezvény szervezője.
Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével május 9-én mutatja be a budapesti Thália Színház legújabb produkcióját, a Ketten egyedül című darabot Goda Krisztina rendezésében.