A kulturális alapellátás megszervezését tartja az egyik legfontosabb feladatának a kultúráért felelős államtitkár. Éppen ezért cél, hogy a kulturális egyenetlenségek ebben a kormányzati ciklusban eltűnjenek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hoppál Péter.
A kulturális örökségvédelemért felelős államtitkárság kezdeményezi, hogy jövőre Széchenyi-emlékévet hirdessen a kormány. Ezt Puskás Imre helyettes államtitkár mondta pénteken Nagycenken, a felújított Széchenyi-mauzóleum átadó ünnepségén.
Százharmincnégymillió forint kártérítést fizet a debreceni önkormányzat a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központból eltűnt két nagyértékű festmény tulajdonosának, miközben azonnali hatállyal megszüntették a képtár igazgatójának munkaviszonyát. Erről pénteken egyhangúlag döntött a város közgyűlése.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kiállítóterei szinte 100 százalékban légkondicionáltak, és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) kiállítótereinek nagyobb része klimatizált.
Csókolj meg babám címmel másfél éven belül harmadik stúdióalbumát jelentette meg a Balkan Fanatik. A hazai elektro-etno színtér népszerű képviselője új, sorrendben hetedik anyagán a magyar népdalokat reggae és a ska alapokkal vadította meg.
Hetvenkétezer diák jutott be valamelyik főiskolára, egyetemre, ez kicsit kevesebb, mint tavaly. A felvettek csaknem 70 százaléka állami ösztöndíjas képzésben tanulhat tovább; a legtöbben gazdasági- és műszaki szakokon.
A salzburgi Mozarteum Alapítvány (Stiftung Mozarteum) bemutatta azt a Mozart-kéziratot, amelyet a londoni Sotheby's aukciósház által rendezett árverésen vásárolt meg május végén.
Húsz év slágereivel búcsúzik a Heaven Street Seven augusztus 1-jén, szombaton. A Budapest Parkban utolsó alkalommal találkozhat a közönség a zenekarral, amely befejezi két évtizede tartó működését.
Eminemnek van a legnagyobb szókincse a zeneiparban: a nem egyszer modern William Shakespeareként aposztrofált amerikai rappert Jay Z, Tupac Shakur, Kanye West és Bob Dylan követi a sorban.
Kölcsönadja Németországnak Luther Márton kéziratos végrendeletét a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a reformáció 2017-ben tartandó 500. évfordulójának megünneplésére - közölte Fabiny Tamás evangélikus püspök az MTI-vel.
Az AP hírügynökség több mint egymillió percnyi történelmi eseményeket feldolgozó videót töltött fel a világ egyik legnagyobb videómegosztó oldalára. Egyebek mellett nézhetnek képeket az 1906-os San Francisco-i földrengésről, Pearl Harbor 1941-es bombázásáról, Marilyn Monroe-ról, vagy éppen a berlini fal ledöntéséről.
17 év után nevet vált a Zsidó Nyári Fesztivál. Idén augusztus 30. és szeptember 6. között Zsidó Kulturális Fesztivál néven Böjte József művészeti vezető irányításával szervezik meg a programokat.
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből származó, kétmillió euróra biztosított Kék falu című festmény is megtekinthető keddtől az október végéig látható Chagall-kiállításon a baranyai megyeszékhelyen.
Minden idők legsikeresebb kínai filmje lett a július közepén Kínában bemutatott élőszereplős, 3D-s animációs film, a Monster Hunt: 10 nap alatt 57,5 milliárd forintnak megfelelő jüan jegybevétellel - közölte a média, film és kiadóhivatalok felügyeletének állami hivatala.
A fejlődő világ problémáira reflektáló kreatív plakátpályázatot hirdet az Európai Unió Magyarországi Képviselete és az ARC a Fejlesztés Európai Éve alkalmából, a műveket szeptember 1-ig várják.
Huszonöt évvel az után, hogy elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, felújított változatban mutatták be újra Olaszországban Giuseppe Tornatore híres alkotását, a Cinema Paradisót.
Bezárhat az Örökmozgó Filmmúzeum, de artmozi maradhat a helyén. Ellentmondásos nyilatkozatokat jelentetett meg a témában a Teréz körúti intézményt bérlő Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, valamint a tulajdonos Budapest Film Zrt. Egy biztos, a jelenlegi bérleti szerződés július végén lejár.
Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező Jake Gyllenhaal és Naomi Watts főszereplésével készült Demolition című romantikus drámájával nyílik szeptemberben a 40. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be kedden a szervezők, ismertetve a filmmustra programját, amelynek Special Presentations szekciójában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is műsorra tűzik.