A veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé sorolta át Bécs történelmi városközpontját az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) jelenleg Krakkóban ülésező világörökségi bizottsága, amely a honlapján számolt be döntéséről.
Hatalmas vihart kavart 1985-ben Margaret Atwood feminista antiutópiája. Öt évre rá filmet forgattak a regényből. Most pedig itt a év nagy durranásának ígérkező tévésorozat, ami péntek esténként az HBO-n látható.
Magyarországot a világ elsősorban kultúrateremtő és kultúraközvetítő erőként tartja számon – fejtette ki Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a KKM és a Balassi Intézet közös szervezésében megvalósult, A kulturális diplomácia 1
Böjte Csaba ferences rendi és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, valamint Hölvényi György európai parlamenti képviselő nemrég az Irakban élő keresztényeknél járt. Erről és az ott élő keresztények kilátásairól Siklósi Beatrix forgatott dokumentumfilmet Övék a mennyek országa címmel. A film operatőrével, Marossy Gézával beszélgettünk.
Pénteken kezdődik Sárváron a tizennyolcadik fúvószenei várfesztivál, és hetedik alkalommal tartják meg a nemzetközi fúvószenekari versenyt, amely Magyarország legrangosabb ilyen megméretése. A fesztivált először 1989-ben tartották meg Pernecker János ötlete alapján, 2008-tól pedig Szélesi Attila karnagy és Máhr Tivadar elnök kezdeményezésére kiegé