Azt sulykolta, hogy bármennyit változott is a világ, a gyermek fejlődéséhez ugyanarra van szükség: hogy mozogjon, szaladjon, fára másszon, kiabáljon, csiviteljen, unatkozzon, merengjen, álmodozzon.
Elárverezik Greta Garbo magánleveleit, melyekből kiderül, hogy a filmikon mennyire magányosan élt. Az írások címzettje egy osztrák színésznő és író, Salka Viertel, aki több Garbo-film forgatókönyvírója is volt.
Televíziós kötelezettségei miatt jövőre halasztja idén novemberre tervezett kelet-európai koncertjeit Lara Fabian. A belga-kanadai énekesnő november 5. helyett 2020. május 28-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Évente hárommillió ember keresi fel a Pradót. A művészet templomai sorozat új darabja sorban állás nélkül juttatja el nézőit Madrid múzeumának csodáihoz.
A Gemini Manben Will Smith bérgyilkost játszik, akit saját fiatalkori klónja kezd el üldözni, akinek ugyanolyan képességei vannak, mint neki. Eleinte nem bírnak egymással.
Sára Sándor szeptember 22-én hunyt el. A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.
Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte oda a 2018-as és Peter Handke osztrák írónak a 2019-es irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely Stockholmban jelentette be döntését.
Olga Tokarczuk népszerű kortárs lengyel szerző, Peter Handke osztrák író és fordító, számos kötete jelent meg magyarul is. A tavalyi botrány miatt kellett két díjat osztani.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia idén két irodalmi Nobel-díjról döntött. Olga Tokarczuk a lengyel „mágikus realizmus”, Peter Handke az osztrák „hazaellenes irodalom” képviselője.
A fiatalok érdeklődését is felkeltő, az élményeken keresztüli ismeretszerzést támogató új állandó kiállítás nyílt meg VÍZeum névvel csütörtökön az esztergomi Duna Múzeumban.
Fehér Boldizsár vehette át Vak majom című regényéért a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál megnyitóján a Várkert Bazárban.
„Nagyszabású kompozíciók, ropogós tempók, improvizációk, lírai képek és némi kaján vadság” – a Bujdosó Trió október 11-én a Muzikumban mutatja be National Amnesia Institute című lemezét. A megújult zenekar ismét sok meglepetést tartogat az ínyenc zenebarátoknak. Bujdosó János 2011 telén alakított triójával a világzene és a dzsessz vidékén bolyong,
Günzer Tamás villányi borászata kapta Az Év Pincészete Magyarországon díjat. A címmel egy olyan bortermelő társaság teljesítményét ismerik el, ami a szőlőtermesztés, a borkészítés és értékesítés, valamint a borturizmus terén is kiemelkedő – mondta az InfoRádiónak Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke.
Sára Sándorra, az egykori Duna Televízió alapító elnökére, filmrendezőre, operatőrre emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki híradójában.
Második alkalommal adták át a cirkuszművészek kiemelkedő teljesítményét elismerő BigTopLabel-díjakat az Európai Parlamentben. Idén három újabb cirkusz nyerte el az európai minősítést, most először egy magyar társulat is: az ifj. Richter József vezette Magyar Nemzeti Cirkusz.
A munkája szokatlan, a módszerei rendhagyóak, a halottakat is szóra bírja. Dr. Daniel Harrow törvényszéki patológus előtt nincs titok, hacsak nem az, ami a múltjában lappang. A Harrow című amerikai-ausztrál sorozat – dupla részekkel – péntek esténként 21.00-tól látható az AXN-en. (ismétlés: szombat 11.00)
Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte oda a 2018-as és Peter Handke osztrák írónak a 2019-es irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Egy nagy tárlat megrendezése félmilliárd forintba is belekerülhet, emiatt a százezernél is több látogatót vonzó attrakciók dacára sem marad pénz a múzeumok kasszájában - írja a Világgazdaság pénteki számában.
A Svéd Akadémia Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte oda a 2018-as és Peter Handke osztrák írónak a 2019-es irodalmi Nobel-díjat. Csütörtökön Stockholmban jelentették be a döntést.
Az ország egyik legnépszerűbb múzeumában, Szentendrén láthatók a híres Madonnás szobrai, neves faliképei, és még egy tapintható tárlatot is berendeztek a látogatóknak.
Számos tisztelője, pályatársa jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától.
Negyven esztendeje készült a fantasztikus filmek történetének klasszikus, sokat idézett és utánzott darabja. A Nyolcadik utas: a Halál mérföldkő a műfaj történetében, az újabb és újabb részeivel, illetve oldalhajtásaival pedig valóságos univerzummá bővült. A film október 15-én és 20-án a Mozi+ csatornán (kedd, 23.25, vasárnap 02.45), valamint a Moz
A magyar Weimarnak is nevezték, majd a huszadik század derekán elmegyógyintézetet csináltak belőle. Harminc évig állt üresen és pusztult a tatai Esterházy-kastély. Most végre felújítják.
Óriási felháborodást keltett több balkáni országban, hogy a Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnök nagy hívének tartott osztrák írót, Peter Handkét jutalmazták az irodalmi Nobel-díjjal. Az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak hozzátartozóit tömörítő Srebrenica Anyái nevű szervezet hivatalos levélben tiltakozott a döntés ellen. A boszniai muz
- A nemrégiben elhunyt rendező-operatőr, a Duna TV volt elnöke emlékére Sára Sándor filmművészeti díjat alapít Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
A nemrégiben elhunyt rendező-operatőr, a Duna TV volt elnöke emlékére Sára Sándor filmművészeti díjat alapít Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.