Új állandó kiállítást rendezett Réber László hagyatékából a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. A 2001-ben meghalt legendás grafikus, karikaturista, illusztrátor műveit bemutató gyűjteményt technikai, szellemi, hangulati eredetiségéért Az év kiállítása címmel tüntette ki az idén a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület.
Az Unió kulturális minisztereinek legutóbbi éves megbeszélésén az egyik kiemelt téma a digitalizálás volt – emlékezetetett az államtitkár a Nemzeti Múzeumban tartott workshopon.
A The Sign zenekar eddigi legérzelemdúsabb szerzeményéhez készült videóból az is kiderül, hogy a jegyzetfüzetbe firkált sorokból hogyan áll össze a kész mű.
Magyarország legnagyobb rockzenekarában a legfiatalabb tag 6, a legidősebb pedig 69 éves volt a nem mindennapi kecskeméti koncerten. Elképesztően látványos klipek készültek a közös zenélésükről.
A New York Times szerzője úgy gondolja, a világ egyik leghíresebb festménye biztonsági kockázattá vált a múzeumban, ezért jobb lenne máshol elhelyezni.
Stephen King (72) jól tette, hogy megírta a Ragyogás folytatását? Tulajdonképpen, csak ezt kell eldöntenie azoknak a rajongóknak, illetve tisztelőknek, akikben maholnap felmerül, hogy az Álomdoktort meg kéne nézni. Aki nem ismeri a Ragyogás címmel 1977-ben – nálunk 1986-ban – kiadott alapművet, illetve annak 1980-as mozi avagy 1997-es mini-sorozat
A népszerű Zenemánia sorozat bevezetés a zene világába, kötetlen, beszélgetős hangversenyek formájában. Ebben az évadban a zene sokszínűsége a fő téma, s ezen belül ez a találkozás az egyik legvonzóbb műfaj, a szólóhangszer(ek) és a zenekar párbeszédére épülő versenymű rejtelmeibe kínál bepillantást.
Nevének és küldetésének megismerése céljából Úton van a Cziffra-központ címmel országos, tizenhárom állomásos roadshow-n mutatkozik be a Cziffra Művészeti Központ.
Mundruczó Kornél rendezi a Straight Up Films és a Phoenix Pictures megbízásából készülő, az Elefántemberről szóló filmet. A történet Joseph Merrick, az elefántember, illetve egy fiatal lány szerelmi történetét dolgozza fel, aki a Fawsley Hall Estate intézetében vigyázott a férfira annak utolsó heteiben – írja a Deadline.
A hatvanas-hetvenes években különösen pezsgő kulturális élet formálódott az egykori Jugoszláviában a Bosch+Bosch csoportosulás nyomán. A Ludwig Múzeum kiállítása a kollektíva működéséről kínál átfogó képet.
A különleges hangú énekes most egy érzelmes szerzeménnyel ejti rabul hallgatói szívét, és persze fülét. Ezzel a szerzeménnyel szeretne vigaszt nyújtani mindenkinek, aki járt már hasonló cipőben.
„Minden erőmmel azon leszek, hogy ez a program folytatódjék, a jövő évben is meg tudjuk hirdetni” – fogalmazott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Baj az, ha a világ szuperhősfilmeket néz? Martin Scorsese legendás filmrendező szerint igen. De pontosan mi velük a baj, és mi a helyzet Magyarországon?
Bekerült a legjobb 25 cég közé a Szerethető Munkahelyek listáján, míg Az Év Felelős Foglalkoztatója Díjat egymás után harmadszor kapta meg 2019-ben a Zsidai Csoport.
Féreglyukon át utaznak, mesterséges intelligenciát szeretnek, és robotokkal veszik fel a harcot a filmek hősei. Vagy mindez már meglepően közelebb van a valósághoz?
Felavatták Kertész Imre (1929-2016) irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben, pénteken Budapesten.
Négy egymástól nagyon is különböző apa életét mutatja be az új, hazai gyártású sorozat, a Mintaapák. A sorozat argentin széria alapján készült, figyelembe véve a magyar sajátosságokat, a hazai közönség ízlésére formálva. A sorozat epizódjai hétfőtől minden hétköznap este 19.20-tól peregnek a Tv2-n.
Felavatták tegnap Kertész Imre (1929–2016) irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a fővárosi Fiumei úti sírkertben.
Tálas András hadapród őrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt – írja a Wikipédia.
Volt némi kétkedés bennem, eljut-e a mai, a multimédián felnőtt generációhoz egy kétszereplős, bábbal életre keltett, 140 éves mese, a Tom Sawyer kalandjai, de pozitívan kellett csalódnom.
A Varjúdombi mesék című művéből készült az egyik legnépszerűbb estimese-sorozat. Ő volt Dargay Attila és Imre István mellett az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilm egyik forgatókönyvírója is.
Nyáron a fesztiválok, tavasszal és ősszel a koncerttermek kínálnak vonzó produkciókat a dzsessz kedvelőinek. Az év hátralévő heteiben is kiemelkedő előadók fellépései között válogathatunk.
Negyvenedik születésnapját ünnepli jövőre a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A 2020-ban április 3-án kezdődő és április 19-ig tartó fesztiválon mutatják be Kurtág György új, nagy sikerű operáját, A játszma végét is, de a komolyzene, régizene, jazz, tánc, színház területéről is világsztárok érkeznek a magyar fővárosba.
Megunta a hegedülést és a világ egyik legmagasabban jegyzett lantművésze lett az amerikai Paul O’Dette, aki a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál vendégeként lépett fel a Zeneakadémián.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a hétvégén átadták a 15. Média Építészeti Díjait. A szakmai zsűri és a közönség is ugyanazt a megvalósult tervet találta a legjobbnak.
Tízezernél is több trópusi, szubtrópusi növényt telepítenek a Fővárosi Állat- és Növénykert új létesítményébe, a Biodómba. Ide költöznek elefántok, orrszarvúk, lehet itt törpecsimpánzt és trópusi medvét is látni, a madarak szabadon röpködnek majd a kupolákban, az akváriumokban több ezer hal él majd és a Magyarországon eddig még nem látható tengeri
Azeroth békés birodalma összeütközésbe kerül a hódító orkokkal. Amikor megnyílik az átjáró a két világ között, az egyik népre pusztulás vár. Két hős összecsapása fogja eldönteni a szemben álló felek sorsát. A Warcraft: A kezdetek című fantáziafilm vasárnap este a Mozi+ csatornán látható 21.00-tól. (Ismétlés: november 14, csütörtök, 18.25, illetve n
Egy Tours-i Szent Mártonhoz hasonló szentet láthatatlanná tehetnek a rá épülő hagyományok, népszokások vagy a globális felejtés. Korunkban sem holt, sem eleven szenteknek nincs könnyű dolguk.