2020. február 26. szerda

febr. 26
0:03
Veszélyes jelenet: telibe zúzták az operatőrt a Ragadozó madarak forgatásán – Videón a csúnya baleset (Blikk)
A magyar mozikban is bemutatott, Margot Robbie főszereplésével készült, Ragadozó madarak című filmben igazán kitettek magukért a stáb tagjai, egyikük ráadásul – kis túlzással – még az életét is kockáztatta a film kedvéért.
febr. 26
0:07
Kerülik a veszélyt: a koronavírus miatt nem lép fel az egyik legsikeresebb együttes (Blikk)
A BTS megfogadta a kormány tanácsát és nem lépnek fel következő koncertjükön a koronavírus potenciális veszélyei miatt.
febr. 26
0:09
Major Kamill kiállítása nyílt meg a Műcsarnokban (Hírstart)
Mintegy harminc 1972 és 2019 között keletkezett munkájával találkozhat a közönség.
febr. 26
0:11
Pucér fiúk olvasnak: formabontó előadásban meztelenítik le magukat a hazai színészek (Blikk)
Ismert férfi színészek, ahogy még nem láthattuk őket: az újonnan induló, rendhagyó irodalmi esten a kivillanó testrészek mellett a lelkük darabjait is felfedik olyan ismert hazai színészek, mint Simon Kornél, Barna Zsombor és Mohai Tamás, ezzel buja játékosságot kölcsönözve az irodalomnak. Míg a meztelen férfierő kontrasztjában hazai kortárs írónők
febr. 26
0:15
Őze Áron: több generáció köszönheti a lelkét Csukás Istvánnak (Blikk)
Több generáció köszönheti a lelkét Csukás Istvánnak - emlékezett a hétfőn elhunyt alkotóra Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
febr. 26
0:19
Ő az univerzum leggyorsabb tüskése (Blikk)
A népszerű videójáték alapján készült Sonic, a sündisznó című élő szereplőkkel kombinált animációs film azt meséli el, hogy az univerzum leggyorsabb tüskéshátúja miként talál otthonra és barátra a Föld nevű bolygón. Hogy azután együtt vegyék fel a harcot a világuralomra törő Dr. Robotnyik ellen.
febr. 26
4:51
Idegen ecsettel ékeskedők (Adó)
Kieselbach Tamás: A jól prosperáló hazai műtárgypiac generálja a hamisítványokat– Nyilvántartásokra, katalógusokra és állami támogatásra van szükség
febr. 26
5:45
Őt választották a nemzet színészévé (Startlap)
Jordán Tamást a február elsején elhunyt Andorai Péter helyére választották meg a nemzet színészei csaknem egyórás tanácskozás után.
febr. 26
5:47
Ultimátumot intézett a kormány Karácsonyhoz (Startlap)
Gulyás Gergely kedden bejelentette: ha nem Bán Teodóra lesz a Szabad Tér Színház következő igazgatója, hanem a szakmai bizottság ajánlása ellenére Benkő Nóra, akkor nem ad pénzt a kormány a fővárosi színházakra.
febr. 26
5:49
Így néz ki mot Sugár Berci - Bery már a múlté (Startlap)
Ritka az olyan ember, különösen a híresség, aki őszintén és szépítgetés nélkül tud szembenézni múltjával. Sugár Bertalan az Ébredj velem! című slágerrel lett híres az ezredfordulón, popénekes alteregója, Bery azonban a múlté.
febr. 26
6:03
Nyirő József azért küzdött, hogy Erdély el ne vesszen (autopro)
A balliberálisok érvek helyett politikai indíttatású minősítésekkel próbálják hitelteleníteni a székely írót és így közvetve a Nemzeti alaptantervet.
febr. 26
6:09
A fény szerelmese – Büszke rá, hogy felmenői is Erzsébetváros adófizetői voltak (168 Óra Online)
.
febr. 26
7:09
Kilúgozzák az agyunkat, ha hagyjuk (autopro)
Jack London A vadon szava című regényének filmes adaptációja A vadon hívó szava címen került a mozikba Chris Sanders rendezésében. A végeredmény: átírás, hollywoodi agymosás.
febr. 26
7:33
Hamvazószerda van: vége a farsangi időszaknak, kezdődik a nagyböjt (Hírstart)
A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.A böjt a Szentírásban soha sem öncélú, hanem mindig a bűnbánat, a gyász, az Istenhez forduló kérés vagy pedig a nemzeti tragédiákra emlékezés kísérőjeként jelenik
febr. 26
7:39
Kiderült, hogy mikor folytatódik Harley Quinn animációs sorozata (Hírstart)
A második évad egyik szinkronhangja a Pókember-rajongóknak is ismerős lehet.
febr. 26
7:51
Koronavírus: Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma Kínában (Adó)
A jelenleg kezelés alatt álló betegek száma Kína-szerte 46 ezer alá csökkent, közülük 8752 páciens állapota súlyos - San Franciscóban vészhelyzetet hirdettek a fertőzések veszélye miatt
febr. 26
7:57
Rengeteg pénzt adtak a Rubik-kockából kirakott Mona Lisáért (Hírstart)
Jóval a becsült ár fölött, 480 200 euróért kelt el a 330 darab Rubik-kockából kirakott Mona Lisa, melyet Invader utcaművész készített. A párizsi Artcurial vasárnapi Városi Művészet című árverésén előzetesen 150 ezer eurót vártak a 2005-ben készült alkotásért. A francia Invader, vagyis polgári nevén Franck Slama 2004-ben állította először a Rubik-ko
febr. 26
8:03
Szerdán kezdődik a nagyböjt időszaka – Negyven nap múlva húsvét (Hírstart)
Idén február 26-ra esik hamvazószerda, a farsang és a húsvét közötti választónap, amely a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete. A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A vallásos gyakorlat középpontjában
febr. 26
8:45
Az All Time Low lesz a 5 Seconds of Summer vendége a Parkban (Hírstart)
2020. június 4-én első alkalommal ad koncertet a Budapesten az ausztrál pop-rock csapat, a 5 Seconds of Summer. A Park nagyszínpadán a Baltimore-i dallamos emo-pop formációval, az All Time Low-val osztoznak majd.
febr. 26
9:15
Az év eleje óta több mint 6300 határsértőt fogtak el (Adó)
Bakondi György közölte: az utóbbi néhány hétben megugrott a határon átjutni próbálkozók száma
febr. 26
9:21
Az év eleje óta több mint 6300 határsértőt fogtak el (Hírstart)
Bakondi György közölte: az utóbbi néhány hétben megugrott a határon átjutni próbálkozók száma
febr. 26
9:23
Mégsem kerül a Disney+ kínálatába a Kszi, Simon sorozata (Hírstart)
A Kszi, Simon televíziós spin-off sorozata az eredeti tervekkel ellenben nem a Disney+-on fog debütálni, hanem egy másik TV-hálózaton, a Hulu-n.     A Kszi, Victor éppen júniusban, a pride hónapban debütál, amelyben nyomon követhetjük egy új diák mindennapjait a Kszi, Simonból jól ismert Creekwood gimnáziumban. Sorozatbeli hősünknek meg kell ...
febr. 26
9:33
A SZIN lett 2019 legjobb nagyfesztiválja (Hírstart)
A Koncert.hu portál látogatói szavazták a fesztivált 2019 legjobb zenei nagyfesztiváljának Magyarországon.
febr. 26
9:39
„Engem a színpadról visznek majd a temetőbe” – Így érzi magát betegsége után az Omega legendás billentyűse (Hírstart)
Benkő Lászlónál 2017-ben diagnosztizáltak rákot, azóta kemoterápiával kezelték és műtötték is, ám miatta még egy Omega-koncert sem maradt el. A billentyűs többször is megjárta a legmélyebb pontokat, betegsége miatt legyengült, de nem adja fel, mert úgy érzi, neki a színpadon van a helye.
febr. 26
9:51
Mesehősök lepték el a Csabagyöngyét (Hírstart)
Csillagszemű Juhász, Vitéz János, Árgyélus királyfi és A kiskakas gyémánt félkrajcárja. Zalai Erika a magyar népmeséket és főszereplőit idézi meg a Csabagyöngyében megnyílt kiállításon. A mesehősök textilből, megmaradt tömőanyagokból és a gyapjúból készültek.
febr. 26
9:53
Március 25-én kiderül, kik kapják idén a Televíziós Újságírók Díját (Hírstart)
A gálán tizenkét kategóriában hirdetnek győztest.
febr. 26
9:54
Ők esélyesek az Aegon Irodalmi Díjra (24.hu)
Itt van a shortlist, öt kötettel.
febr. 26
9:56
Március 25-én kiderül, kik kapják idén a Televíziós Újságírók Díját (24.hu)
A gálán tizenkét kategóriában hirdetnek győztest.
febr. 26
10:06
Jordán Tamás: alapjáraton én nem is színész voltam (Infostart)
Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója az InfoRádiónak mondta el, mit gondol, érez most.
febr. 26
10:09
Ünnepi rendezvény Váci Mihály halálának 50. évfordulója, és a Költészet Napja alkalmából (Hírstart)
Nyíregyháza szülötte, Váci Mihály író-költő halálának 50. évfordulója, és a Költészet Napja alkalmából ünnepi rendezvényeket tartanak április 16-án Nyíregyházán. A napot Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, költő, érdemes és kiváló művész önálló estje zárja a Váci Mihály Kulturális Központban.
febr. 26
10:27
Lemondott a Disney vezérigazgatója (Adó)
Bob Iger, aki sokak szerint Hollywood legnagyobb hatalmú embere, 2005 óta vezette a médiacéget
febr. 26
10:33
Megismerheted John Bonham trükkjeit a Dobosok Farsangján (Hírstart)
Huszonötödik alkalommal rendezik meg szombaton Budapesten a Dobosok Farsangját, amelyen koncert, hangszerkiállítás és mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.
febr. 26
10:35
Lemondott a Disney vezérigazgatója (Hírstart)
Bob Iger, aki sokak szerint Hollywood legnagyobb hatalmú embere, 2005 óta vezette a médiacéget
febr. 26
10:39
Bemutatkozott a Star Wars: The High Republic korszak, 200 évvel ugrunk a múltba (Hírstart)
Megtörtént a Project Luminous projekt formális leleplezése, ami a Star Wars saga új fejezetét takarja - egészen konkrétan a The High Republic éráról van szó, amelyben játszódni fog egy sor friss projekt. A The High Republic érán belül számos platform képviseltetni fogja magát, így kapunk képregényeket, gyerekkönyveket, regé...
febr. 26
10:45
Ők lesznek az új Star Wars projekt főgonoszai (Hírstart)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Lucasfilmnél gőzerővel dolgoznak az új Star Wars megjelenéseken, amely teljesen új korszakot nyitna az univerzumban. Korábban hatalmas titkolózás övezte a Pro...
febr. 26
11:00
Bunkertúrák és fekete ételek márciusban - programajánló (24.hu)
Íme néhány tipp a tavasz első hónapjára, kulturális és gasztronómia eseményektől a szabadidős programokon át a titkolt kiállításokig.
febr. 26
11:02
A szórakoztatóipar is bukik a koronavírus miatt (24.hu)
Üres nézőterek, leállt forgatások – a koronavírus-járvány a divatvilágban és a szórakoztatóiparban is érezteti hatását.
febr. 26
11:09
Jordán Tamás: alapjáraton én nem is színész voltam (Hírstart)
Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója az InfoRádiónak mondta el, mit gondol, érez most.
febr. 26
11:39
Meghalt az első francia állampolgár a koronavírus miatt (Adó)
Ausztriában pedig feltételezhetően a fertőzés okozta egy olasz nő halálát - A pánikterjesztés leállítását kérte az olasz kormányfő
febr. 26
11:45
Meghalt az első francia állampolgár a koronavírus miatt (Hírstart)
Kínában kapta el a vírust, kedd este szállították súlyos állapotban kórházba Párizsban
febr. 26
11:51
Király Linda új számától azonnal romantikus hangulatba kerülsz (Hírstart)
A „Lángra gyúl” lehet a következő nagy durranás
febr. 26
12:03
Koronavírus - Nem zárható ki, hogy koronavírus okozta egy olasz nő halálát Ausztriában (Hírstart)
Koronavírus - Nem zárható ki, hogy koronavírus okozta egy olasz nő halálát Ausztriában
febr. 26
12:05
Több mint egymillióan látták a Leonardo-kiállítást a Louvre-ban (Hírstart)
A párizsi múzeum tájékoztatása szerint a 2019. október 24-én nyílt tárlatot 1 071 840-en tekintették meg, ami abszolút rekordot jelent a Louvre történetében. Az eddigi leglátogatottabb tárlat 2018-ban az Eugene Delacroix életműkiállítás volt, amely 540 ezer érdeklődött vonzott. „Csodálatos, hogy ötszáz évvel a halála után az olasz reneszánsz művész
febr. 26
12:09
Meghalt az első francia állampolgár a koronavírus miatt (Hírstart)
Ausztriában pedig feltételezhetően a fertőzés okozta egy olasz nő halálát
febr. 26
12:11
Leonardo da Vinci művei 1 millió embert vonzottak a Louvre-ba (Hírstart)
Több mint egymillió látogatója volt a Louvre hétfőn zárult Leonardo da Vinci kiállításának. A párizsi múzeum tájékoztatása szerint a 2019. október 24-én nyílt tárlatot 1 071 840-en tekintették meg, ami abszolút rekordot jelent a Louvre történetében. Az eddigi leglátogatottabb tárlat 2018-ban az Eugene Delacroix életműkiállítás volt, amely 540 ezer
febr. 26
12:13
Hazalátogat Alanis Morisette (Hírstart)
A hétszeres Grammy®-díj nyertes, multi-platina eladásokkal rendelkező énekesnő, Alanis Morissette 12 év után újra fellép Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában. A koncerten egyrészt a világkörüli turnéja, valamint a Jagged Little Pill album 25 éves évfordulójának ünneplésére kerül sor, másrészt remélhetőleg az egyelőre párszavas magya
febr. 26
12:15
Gulyás Gergely: Továbbra sem tudunk koronavírusos megbetegedésről Magyarországon (Adó)
A miniszter közölte, kicsi az esélye annak, hogy el tudjuk kerülni, hogy a járvány hazánkat is érintse - Kásler: A magyar eljárásrend kicsit szigorúbb és határozottabb az európainál - Honlapot és Facebook-oldalt is indítanak az emberek tájékoztatására
febr. 26
12:27
Gulyás Gergely: Továbbra sem tudunk koronavírusos megbetegedésről Magyarországon (Hírstart)
A miniszter közölte, kicsi az esélye annak, hogy el tudjuk kerülni, hogy a járvány hazánkat is érintse
febr. 26
12:33
A szakmai bizottság Bán Teodóra pályázatát tartja a legjobbnak (Adó)
A Fővárosi Önkormányzat éppen ezt a pályázatot nyilvánította érvénytelennek
febr. 26
12:39
Meztelen férfiakkal bizonyítják, hogy az irodalom szexi (24.hu)
Pucér fiúk olvasnak – nem is kell ennél jobban elmagyarázni a Mozsár Műhely új projektjét.

Keresés