2021. március 5. péntek

márc. 5
6:54
Még Sztálin komédiába illő halálát is elhazudták a kommunisták (hirado.hu)
A diktátor végeredményben a saját paranoid rendszere áldozatává vált.
márc. 5
8:54
Kazuo Ishiguro szerint a mesterséges intelligencia újfajta irodalmat hozhat el (Könyves Magazin)
A Nobel-díjas írónak nemrég jelent meg angolul új regénye, a Klara and the Sun, amelynek narrátora egy robot. Egy interjúban azt mondta a mesterséges intelligenciáról, hogy az akár meg is újíthatja majd az irodalmat.
márc. 5
8:56
Elkezdték felvásárolni az emberek Dr. Seuss könyveit Amerikában (Könyves Magazin)
Felpörgött a Dr. Seuss-könyvek eladása Amerikában, miután az író szerzői hagyatékát kezelő cég bejelentette, hogy leállnak hat Dr. Seuss-könyv publikálásával.
márc. 5
8:58
Colson Whitehead ezeket tanácsolja az írni vágyóknak (Könyves Magazin)
Ha van valaki, akinek érdemes lehet megfogadni a tanácsát az írás terén, akkor az Colson Whitehead, aki mind A föld alatti vasút, mind a A Nickel-fiúk című regényéért Pulitzer-díjat kapott. A napokban az író adott egy hosszabb interjút, amelyben az életéről és folyamatban lévő munkájáról is izgalmas részleteket árult el, ezen kívül pedig az íráshoz
márc. 5
9:00
Oravecz Imre azután kezdett el naplót írni, hogy kicsúszott a lába alól a talaj (Könyves Magazin)
A Kedves John. Levelek Kaliforniába egyszerre önéletrajzi vallomás és a rendszerváltozás korrajza. Oravecz Imre irodalmi levelekben, személyes naplójegyzetekben írta meg, milyen volt Amerika után itthon boldogulni a 90-es években. Olvassatok bele!
márc. 5
9:48
Hogy merik kétségbe vonni a magyar orvosprofesszorok tisztességét? (Demokrata)
Interjút adott az Origónak Lukács Sándor színművész, a beszélgetésben a baloldali politikusok nyilatkozatai is szóba kerültek.
márc. 5
11:06
Lee és Andrew Child: Jack Reacher a közös családi tulajdonunkká vált (Könyves Magazin)
A 65 éves Lee Child úgy érezte, ideje visszavonulni a krimiírástól, legnépszerűbb sorozatát, a Jack Reacher-krimiket azonban nem akarta veszni hagyni, így azok folytatását a fivérére, Andrew-ra bízta, aki szintén thrillerekben utazik. A testvérek eleinte még közösen dolgoznak a Jack Reacher-sztorik folytatásán, később pedig Lee Child teljesen átadj
márc. 5
11:18
Virág helyett – virtuális kiállítás nőkről (nem csak) nőknek (Demokrata)
Különleges ajándékkal készül nőnapra a Magyar Nemzeti Múzeum.
márc. 5
11:42
Csorba Lóci: Hiábavalónak érzed magad, ha olyan szakmád van, amit nem végezhetsz (SzMo)
A Lóci játszik frontembere az elmúlt egy év nehézségei mellett a zenekar új daláról is mesélt, amit a Hello Wooddal közös projektjük ihletett.
márc. 5
13:00
Berlinalé: mindkét magyar versenyfilm díjat kapott (Infostart)
Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával.
márc. 5
13:18
Nagy Dénes nyerte el a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díjat a Berlinálén (SzMo)
Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat kapta meg Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításáért.
márc. 5
13:24
A Dal 2021 – Charlie és Király Linda a színpadon (hirado.hu)
Szombaton 19.35-kor kezdődik A Dal 2021 második és egyben utolsó elődöntője.
márc. 5
13:30
Magyar siker: két film is Ezüst Medvét kapott a Berlinalén (hirado.hu)
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításáért.
márc. 5
14:18
Hatalmas magyar siker a Berlinale pitchfórumán (Infostart)
Díjat nyert Enyedi Ildikó Balaton Brigád című kémthrillerének sorozatterve a Berlinale pitchfórumán. Az alkotók egyúttal meghívást kaptak a Séries Mania című szakmai fesztiválra, amelyet augusztus 30-a és szeptember 1-je között a franciaországi Lille-ben rendeznek meg. A 80-as években játszódó, nyolcrészesre tervezett sorozat producere az InfoRádió
márc. 5
14:24
Orvos-Tóth Noémi: A trauma a lélek földrengése (Könyves Magazin)
Az elmúlt időszak sokunknak a kényszerű lelassulásról szólt. Orvos-Tóth Noémivel majd egy évvel ezelőtt, a Slow Art Day kapcsán a slow life mozgalomról, a jelenlegi helyzettel való együttélésről, a járvány okozta közösségi trauma feldolgozásáról, a szülői felelősségről és a kulturális tartalmak jelentőségéről beszélgettünk.
márc. 5
14:54
Ez Greta Gerwig tíz kedvenc könyve (Könyves Magazin)
Greta Gerwig, akit többek közt a Frances Ha révén ismerhetünk, az utóbbi években két nagyon jó filmet is rendezett: 2017-ben a Lady Bird, 2019-ben a Kiszasszonyok aratott nagy sikereket. Mindkét alkotást több jelentős díjra is jelölték, Gerwig pedig beírta magát a legfontosabb kortárs rendezők közé. Most egy interjúban elárulta, mik a kedvenc könyv
márc. 5
15:24
A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével díjazták a Természetes fényt a Berlinálén (Könyves Magazin)
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale): Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című fil
márc. 5
15:24
Elhunyt Kernács Gabriella művészettörténész, televíziós szerkesztő (SzMo)
A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja 77 éves volt.

2021. március 6. szombat

márc. 6
0:06
Elemi ösztön: a Xx. század filmes aktusa (Blikk)
Szexjelenetek korábban is voltak a krimikben, de az erotikus thriller, mint műfaj az Elemi ösztöntől eredeztethető. A kilencvenes évek kultikus botrányfilmje 22.50-től látható a Super Tv2-n.
márc. 6
0:06
Visszatért Banksy, a híres graffitiművész (hirado.hu)
Közzétett egy videót a graffitiművész Banksy arról, ahogy az éj leple alatt elkészíti a readingi fegyház falát díszítő képet.
márc. 6
0:18
A Concerto Budapest vasárnap online rendezi meg Mozart napját (Metropol)
A Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével vasárnap online rendezi meg Mozart napját ingyenesen közvetített koncertekkel és exkluzív körkapcsolásokkal.
márc. 6
0:24
Felcsendülnek a Pannon Filharmonikusok (Metropol)
Szergej Prokofjev, John Adams és Aaron Copland műveiből adnak online koncertet a pécsi Pannon Filharmonikusok (PFZ) muzsikusai Howard Williams vezényletével szombaton a baranyai megyeszékhelyről.
márc. 6
6:00
A Dal 2021 – Ők lépnek ma színpadra a második elődöntőben (hirado.hu)
Ma este lesz A Dal 2021 második elődöntője. A Duna nézői tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban. A dalokat, mint az első elődöntőben, akusztikus változatban fogják előadni a versenyzők.
márc. 6
6:06
Legyen a zene mindenkié: Kodály, aki kórusokba szervezett egy országot (hirado.hu)
„Elfussunk? Nincs hová! Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk" – e szavakkal, Zrínyit idézve erősített a helytállást Kodály Zoltán, aki lassanként átformálta, megváltoztatta maga körül az országot: a emberek, kórusokba szerveződve, elkezdtek újra énekelni.
márc. 6
8:18
John Travolta lányát egészen Budapestig sodorja filmszerepe (Infostart)
A húszéves Ella szülei nyomdokaiba lép.
márc. 6
8:54
Romhányi József, „a rímhányó” száz éve született (Demokrata)
Igazán híressé és méltán népszerűvé az animációs filmek tették.
márc. 6
11:12
Száz év magány kezdődött a halálával: ma lenne 94 éves Gabriel García Márquez (Blikk)
Iskolás éveink alatt mindannyian megismerkedtünk jó pár íróval és költővel: magoltuk az életrajzukat, olvastuk a leghíresebb műveiket vagy éppen próbáltuk fejből elszavalni a verseiket. Az irodalom órákon betekintést kaphattunk egy-egy nagy alkotó gondolkodásmódjába és lelkivilágába, általa megismerhettük egy adott kor szellemiségét és történelmi j
márc. 6
15:00
Szokatlan körülmények, rendhagyó filmek – Ki nyer majd?, Oscar-esélyek 2021 (SzMo)
Még nem hirdették meg a jelölteket, de mi már most megtippeljük, kik izgulhatnak kiemelten a gálán. Például Anthony Hopkins újrázhat, és magyar vonatkozás is lehet....
márc. 6
15:54
Film készül a mártírhalált halt gróf Esterházy János életéből (hirado.hu)
Január 6-án megkezdődött az Esterházy János-emlékév a gróf születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulója alkalmából.

2021. március 7. vasárnap

márc. 7
0:24
Hogyan hatott a koronavírus a kapcsolatainkra? Most kiderül! (Metropol)
Hevesi Krisztína szexuálpszichológus segítségével megérthetjük, hogyan változnak kapcsolataink a járvány alatt.
márc. 7
7:06
Testről és lélekről (Demokrata)
A böjt nem csupán önsanyargatás, hanem az Istenhez vezető út egyik eszköze. Hogy mit jelentett egykor, és mit jelent ma a böjt, annak jártunk utána.
márc. 7
10:48
Fliegauf Bence új filmje százarcú lény a magyar nyelv gyönyörű börtönében (Infostart)
Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjének színésze, Kizlinger Lilla Ezüst Medvét nyert a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon: a film kapcsán a rendező elmondta, első filmje, mellyel a berlini fesztivál Forum szekciójában mutatkozhatott be, épp a Rengeteg előzményfilmje.
márc. 7
11:48
Online nőnapi koncert a Hagyományok Házában (Demokrata)
Az esten három női prímás (Páll Éva, Kuczera Barbara és Salamon Beáta) áll össze.
márc. 7
12:00
Neves előadók koncertjeivel folytatódik a Cziffra-emlékév (hirado.hu)
Miklósa Erika, Balázs János és Horváth István ad koncertet hétfőn.
márc. 7
13:00
Licitcsúcsok: minden idők legsikeresebb dedikált aukciója (Demokrata)
Egy József Attila-kézirat körüli hercehurcával zárult az antikvarium.hu online árverése.
márc. 7
13:06
Szerelmi háromszög a brit gyarmatbirodalom széthullásának árnyékában: Szingapúr nem enged (Blikk)
Kelet Gibraltárjaként is emlegették Szingapúrt, az angol korona ékkövét. 1942-ben azután hét nap alatt minden összeomlott a japán hadsereg csapásai alatt. A Szingapúr nem enged című sorozat egy család mindennapjain keresztül mutatja be az angol gyarmati társadalom felbomlását. A széria vasárnap este 21.00-kor kezdődik az Epic Dramán. (ismétlés: ked
márc. 7
14:00
Fogaras (Demokrata)
Egykori erdélyi megye, területe ezerkilencszáz négyzetkilométer volt, az átlagos megyenagyságnak durván a fele, lakóinak száma 1891-ben nyolcvannyolcezer lélek, köztük négyezer magyar.
márc. 7
15:54
Ha el akarna néha jönni hozzám... (Könyves Magazin)
Ha el akarna néha jönni hozzám...
márc. 7
16:54
Kvíz: magyar költők múzsái, felismered őket? (SzMo)
Nevüket és fotójukat is mutatjuk. Lássuk, hányat sikerül eltalálnod!
márc. 7
17:30
Az esküvőszezon járvány idején is dübörög (Metropol)
Az esküvői kiállítás most is megtekinthető, csak online formában, regisztrációt követően.
márc. 7
20:12
Májusban nyitna, és az egész nyarat végigjátszaná a Centrál Színház (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt – a többi teátrumhoz hasonlóan – hónapok óta csak online tud előadásokat bemutatni a Centrál Színház, amelynek a bevételei jelentősen elmaradnak a korábbiaktól. A teátrum vezetője a májusi újranyitásban reménykedik.

2021. március 8. hétfő

márc. 8
0:18
Minden, amit Jim Morrisonról tudni akartál (Metropol)
A Doors legendájáról beszélget Beck Zolival, a 30Y frontemberével Hegyi György.
márc. 8
0:24
Ők a példamutató nők, akik sikert sikerre halmoznak saját területükön (Metropol)
Fókuszban a technológiai környezetben dolgozó nők és szerepük.
márc. 8
7:48
Speciális technológiával azonosítják a magyar királyok csontjait (Infostart)
Nemcsak Árpád-házi uralkodók, hanem Anjou-királyok Székesfehérváron őrzött maradványait is vizsgálják a Magyarságkutató Intézet munkatársai.
márc. 8
8:12
Újra elérhető az 5mondatok (Könyves Magazin)
Év elején valaki lenyúlta Simon Márton és Tóth Réka Ágnes insta-oldalát, ahol felváltva posztoltak verseket. Az 5mondatok most újra olvasható!
márc. 8
9:00
Octavia E. Butlerről nevezték el a Mars-leszállóhelyet (Könyves Magazin)
A sci-fi egyik úttörőjének tartott Octavia E. Butlerről nevezték el azt a helyet, ahol a Perseverance leszállt a Marson.
márc. 8
10:06
100 éve született a zseniális Rímhányó (Könyves Magazin)
Száz éve született Romhányi József, akit elsősorban verses humoráról ismer mindenki. Nyelvi leleményben tobzódó szövegei ikonikus rajzilmek révén váltak szállóigévé, de fordított musicaleket is, versei pedig a mai napig nagyon népszerűek.
márc. 8
10:36
Koronavírus: március 15-én oltásügyi különkiadással robbant a South Park (Blikk)
Csak egy pici szurinak indul… de lehet, hogy egy hatalmas oltás lesz a vége? Újabb egyórás különkiadással jelentkezik a South Park!
márc. 8
11:30
Női szerzők könyvcímeit festették a Glücklich Vilma lépcső fokaira (Könyves Magazin)
A Budavári Önkormányzat a nemzetközi nőnap alkalmából női szerzők könyvcímeit festette fel a Glücklich Vilma lépcsőre, ami egy szuper kezdeményezés. Az írónőzés már nem annyira.
márc. 8
11:48
Öngyilkos gondolatai voltak Meghan Markle-nak (Könyves Magazin)
Az Atlanti-óceán két oldalán ritkán előz meg olyan mértékű felfokozott érdeklődés egy interjút, mint az Meghan Markle és Harry herceg esetében történt. Sussex hercege és hercegnője 2020 márciusában mondtak le királyi feladataikról, és jelenleg Kaliforniában élnek. Harry és Meghan távozását a királyi családból egy év után kellett volna felülvizsgáln

Keresés