Jacek Dukaj legújabb magyarul megjelent könyve egy olyan poszt-apokaliptikus jövőbe kalauzol el, amit a géptestből géptestbe szabadon vándorló digitalizált tudatok és mesterséges intelligenciák uralnak. A gyorsan kialakuló, eltérő ideológiák mentén szerveződő Mi frakciók kapcsolatát sem feltétlenül a békés együttélés jellemzi – míg egyesek a biológ
A fociláz kezdetektől jelen volt a négy Esterházy testvér életében. Egyöntetűen vallják, hogy Péter volt közülük a legtehetségesebb, de profiként Márton vitte a legtöbbre a Ferencváros, a Honvéd és az Aek Athén játékosaként. A Könyves Magazinnak utóbbi elmesélte, milyenek voltak a korai és a felnőttkori közös futballozások, és hogy Ep hogyan viselk
Kovács András Péter, alias KAP önértékelése a helyén van, ami nagy szerencse, hiszen így sértődés nélkül védheti ki a rázúduló poénlabdákat! Ugyanis miközben az egész ország a foci Eb lázában ég, Horti Gábor sportriporter kíméletlen őszinteséggel bombázza és figurázza ki az ország kedvenc stand-up válogatottjának műsorait. Bödőcs Tibor, Dombóvári I
Új helyszínen, a nagymarosi Duna-parton rendezik meg június 24. és 27. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amelyen színházi előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal várják a látogatókat.
Mi volt az első nagy olvasmányélménye, milyen szerepet játszottak életében a mesék, és milyen olvasónak tartja magát? Ezek a kérdések is szóba kerültek a Margó Extrában, ahol ezúttal Trokán Nóra volt Ott Anna vendége. Pontokba szedtük a legérdekesebb megállapításokat.
Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában kedden elhunyt Winand Gábor zenész, énekes, tanár és zeneszerző – tudatta Facebook-oldalán a Budapest Jazz Club. A hírt az MTI-nek a zenésztársa, Balázs Elemér is megerősítette.
„A ma megszavazott náci törvénnyel a Ner betiltotta a középiskolások számára a Kitömött barbárt” – írta Péterfy Gergely tegnap délután Facebook-oldalán, miután a parlament megszavazta a homofób módosításokkal teleírt pedofiltörvényt.
Izgalmas projektet valósítottak meg Japánban: keresztezték a könyvtárat a szállodával, és így létrejött a világ első könyvhotelje, ahová bárki el tud vonulni olvasni.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Netflix és az Mrc Films új, modernebb adaptációt készít Jane Austen utolsó, sokak szerint a legjobb regényéből, a Meggyőző érvekből. A feldolgozás főszereplője Dakota Johnson lesz. Most megérkeztek az első jelenetfotók is, mutatjuk!
Egy magyar vizsgafilmet, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét is beválogatták a 74. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába - közölték szerdán a szervezők.
Mikor vált szenvedélyes olvasóvá? Melyek azok a szerzők, akiket annyira megszeretett, hogy több könyvüket is elovasta? Mik vannak most az éjjeliszekrényén? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a Margó Extrában, ahol Pelsőczy Réka volt Ott Anna vendége. Pontokba szedtük a legérdekesebb megállapításokat.
A Dalok a Kamrából Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, aktualitását pedig az adja, hogy olyan témákat dolgoz fel mind zeneileg, mind pedig vizuálisan, amelyek a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkhoz kötődnek.
Fontos számukra a kapcsolódás a természettel és a mindenséggel, erre keresve se találhatnánk szebb alkalmat, mint amilyen az Everness Nomád nyitó együttléte.
Esterházy Péter mindenevő ínyenc (táplálkozási kéjenc) volt, egy kíváncsi nyelv minden sznobéria nélkül. Omnivora. „Mert ugyan én dunántúli és katolikus vagyok, és mást eszik a Dunántúl és mást az Alföld, mást a pápista és mást a protestáns, mást és máshogy, de én mindent eszem.” A Könyves Magazin, a Magvető Kiadó támogatásával május végén egyszer
A Magyar Könyvkiadók és Könyterjesztők Egyesülésének (Mkke) elnöksége állásfoglalást tett közzé a homoszexualitást és a pedofíliát összemosó pedofiltörvény miatt. Közleményükben azt írják, Thomas Mann, William Shakespeare, Babits Mihály, Weöres Sándor vagy Faludy György művei is a tilalom alá eshetnek az iskolákban, ha megtiltják a szexuális tartal
Donald Trump volt amerikai elnök azt állítja, a két legrangosabb kiadótól kapott ajánlatot könyve megjelentetésére. Az öt nagy kiadó közül azonban egy sem tervezi kiadni elnöki memoárját.
2022 első negyedévében Budapesten, egészen pontosan a Belváros szívében, a Dorottya utcában hazai Madame Tussauds nyílik – írta a Telex. Ez lesz a világ első Madame Tussauds franchise-helyszíne. Ötven „handmade” bábu készül Budapestnek. Könyvek hírek mellé.
2021-ben is keressük a legjobb első prózakötet szerzőjét! Célunk, hogy megmutassuk a legerősebb pályakezdőket. Június 30-ig lehet nevezni a műveket. Mutatjuk a részleteket!
Ahogy az agyunk, úgy a könyvtárak is a tudás őrzői. Ez adta az ötletet ahhoz egy brooklyni építész stúdiónak, hogy megálmodjanak egy emberi agyhoz hasonló, nagyszabású könyvtárat.
Izgalmas adatokat közölt a Ksh arról, hogy miként alakult a tavalyi évben a könyvkiadás, valamint hogy az olvasási szokások hogyan változtak a pandémia hatására. Összefoglalójukban azt írják, a világ népességének harmada többet olvasott 2020-ban, mint egy évvel korábban és hangoskönyvet is többen hallgattak. Magyarországon az elmúlt tíz évet figyel
Nyáry Krisztián Facebook-posztban foglalta össze a hétfőn elfogadott, homofób módosításokkal teleírt pedofiltörvénnyel kapcsolatos főbb problémákat, illetve azt, hogy ez milyen hatással lehet az irodalomoktatásra.
Ezúttal a 2006-os eseményeket felidéző, Elk*rtuk című nagyjátékfilm kulisszái mögé engednek betekintést az alkotók rövid interjúk keretein belül; a felvételen megszólal Keith English rendező és Josep M. Civit operatőr is.
Szupertitkos műveletről, az angolok ausztráliai atomkísérleteiről szól a Buffalo művelet című sorozat. A világ csak megkésve szerzett tudomást a kísérletekről, melynek során Nagy-Britannia atomhatalommá vált a kísérletekben részt vett katonák pedig sugárfertőzötté, kárpótlást sosem kaptak.
Szerelmesek, akik elkeseredésükben vízbe ölték magukat, és egy peches asszony, aki halottnak hitt ura testvérének szült gyereket. Meseszép magyar helyszínek, amelyekhez rengeteg vér tapad.
Declan Donnellan, angol színház- és filmrendező az Szfe diákjainak ajánlja a Színész és célpont című könyvét. Mi pedig mindenki másnak is, akit érdekel, hogy hogyan és miért mesélünk történeteket az idők kezdete óta.
Általánosan elismert igazság... Nagy eséllyel minden Austen-olvasó folytatni tudja a megkezdett mondatot. A 200 éve élt szerző művei és szereplői az irodalmi kánon és a popkultúra részei, állandó hivatkozási alapok - de vajon tényleg ismerjük őket? A Könyvesen hiszünk abban, hogy Austen művei messze túlmutatnak a romantikus skatulyán, amelybe elősz
A magyar gyerekirodalom képviselői, több mint kétszáz író, költő, illusztrátor, kiadó közös nyilatkozatban tiltakozik a kedden elfogadott pedofilellenes törvény azon korlátozásai ellen, amelyben a szexuális kisebbségek ábrázolását is tiltják, írja a Telex.