2021. május 12. szerda

máj. 12
19:09
Újragondolt (Demokrata)
McCartney: McCartney III. Imagined, Universal, 2021
máj. 12
19:11
Egyedi életút (Demokrata)
Szüts Miklós: „A Földön élni ünnepély”, Magvető, Tények és Tanúk, 2020
máj. 12
19:13
Magyaros ízek (Demokrata)
Mikó étterem, Kolozsvár, Mikó – jelenlegi nevén Clinicilor – utca 23.
máj. 12
19:27
„Hadd lássuk a kezeket” - Zenészek és fesztiválszervezők buzdítanak az oltásra és mesélnek az elmúlt évükről (SzMo)
A kisfilm a YouTube-on debütál, a készítők remélik, hogy a sztárok és példaképek tovább tudják növelni az oltási kedvet a fiatalok körében is.

2021. május 13. csütörtök

máj. 13
5:45
„Hogy látva lássanak” (Demokrata)
Megjelent E. Csorba Csilla Új vizeken című kötete, amely az Ady Endre pályáját is végigkísérő magyar portréfotós, Székely Aladár munkájának állít emléket.
máj. 13
5:47
„Szenvedélyesen szeretem az életet” (Demokrata)
Az előítéleteink a másik meg nem ismeréséből fakadnak – mondta Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekarvezetője a Demokratának.
máj. 13
7:45
Jótékonysági könyvaukció az autistákért (Könyves Magazin)
Júniusban kétnapos online jótékonysági könyvaukciót szervez az Autistic Art Alapítvány, a bevételből autista lakóotthonokat támogatnak majd.
máj. 13
8:57
Pert vesztettek a Tintin-örökösök (Könyves Magazin)
Képein egy francia festő a Tintin-képregények főszereplőjét képzelte újra Edward Hopper világában. Az örökösöknek ez nem tetszett, perre mentek. A francia bíróság a héten hozott ítéletet.
máj. 13
9:15
Mészöly Miklós "kiábrándítóan sötét" regényt írt, visszadobták (Könyves Magazin)
Mészöly Miklós "kiábrándítóan sötét" regényt írt, visszadobták
máj. 13
11:03
Barabási a New York Timesban írta meg, hogyan lett digitális műalkotás egy hálózati képből (Könyves Magazin)
A héten újranyitott a BarabásiLab: Rejtett mintázatok című tárlat a Ludwig Múzeumban. Ezzel egyidejűleg Barabási Albert-László és munkatársai aukcióra bocsátottak egy olyan képet, amely a digitális műkincspiac tranzakcióit jeleníti meg.
máj. 13
11:51
A Pendragon legendát dolgozza fel a Budapest Bábszínház (Könyves Magazin)
A Pendragon legendát dolgozza fel a Budapest Bábszínház
máj. 13
12:39
Salinger, fotóikonok és Ms. Columbo (Könyves Magazin)
Filmbemutató és fotós tárlatvezetés is szerepel legújabb programajánlónkban, amelyben helyet kapott egy online konferencia, valamint egy kerekasztal-beszélgetés is, amely a kritika nemét vizsgálja majd.
máj. 13
12:39
A Punnany Massif legújabb videoklipjében debütáltak a magyar olimpiai ruhák (SzMo)
A zenekar mellett olyan élsportolók tűnnek fel benne, mint Kozma Dominik, Kovács Saci, Kazi Tamás, Szilágyi Liliána, Márton Anita, Szabó Gabi vagy Baji Balázs.
máj. 13
14:12
Esti kivilágításban a legkülönlegesebb az év magyar hídja (Infostart)
Tíz éve készült, messze van Budapesttől, a Tiszán ível át.
máj. 13
14:54
Szobadiszkóba menekültek a valóság elől a Carbonfools tagjai (Blikk)
Aktuális problémát feszeget a Carbonfools legújabb Szobadiszkó című dalukban. A zenekar tagjai úgy vélik az elmúlt időszak nem csak testileg, de lelkileg is nagyon megviselte az embereket. Ahogyan ők fogalmaznak, az emberek az egyik pillanatban tele vannak energiával, és nem érdekeli őket a vírus dolog, fél órával később pedig magukba zuhanva sóhaj
máj. 13
14:57
Moldvai csángómagyar pap lesz a csíksomlyói szónok (Demokrata)
A zarándoklaton való részvétel konkrét feltételeit még nem tették közzé a hatóságok.
máj. 13
15:39
Időnként kacagtató módon szomorú történet – beszélgetés Gothár Péterrel Hét kis véletlen című filmjéről (SzMo)
A filmrendező közel két évtized után jelentkezett újra mozifilmmel. Ezúttal sem hagyta el jól ismert, szeretettel vegyes iróniája és az abszurd iránti érzéke.
máj. 13
15:42
Egyre több minden kiderül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjáról (Infostart)
A záró szentmisét szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.
máj. 13
17:09
Vasárnaptól ismét kötelező a katolikus híveknek a szentmise (Demokrata)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia visszavonta a korábbi általános felmentést.
máj. 13
17:21
Robert Pattinson 35 éves - Most megmutatjuk, miért jó színész (SzMo)
Május 13-án ünnepli születésnapját a következő Batman, akiről a Twilight-folyam után nehezen hittük el, hogy erős tehetség. Most itt az alkalom.
máj. 13
17:21
A Hősök terén tart majd szentmisét Ferenc pápa (Demokrata)
Szentmisék, lelkiségi, kulturális és családi programok szerepelnek az 52. NEK eseményei között.
máj. 13
18:09
Nácik, fűzők és self branding - Coco Chanel 20. százada (Könyves Magazin)
Milyen szerepet játszott Coco Chanel a 20. század történetében? Mit tudott ő, amit más nem, és miért lehet izgalmas még ma is élete, karrierje, öröksége. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetett szerkesztőségi podcastünk legújabb adásában Szeder Kata és Valuska László a nemrégiben megjelent Chanel-portrécikkünkhöz kapcsolódva.
máj. 13
20:51
Hamarosan nyit Európa legkisebb mozija, rögtön meg is rendezik az „Ideje moziba menni” országos fesztivált (SzMo)
A Cirko-Gejzir mozi története során még sosem volt ilyen sokáig zárva, de hamarosan díjnyertes és közönségkedvenc filmekkel várja a mozira kiéhezett nézőket.

2021. május 14. péntek

máj. 14
7:57
Május végén térnek vissza a Jóbarátok (Könyves Magazin)
2021 minden jel szerint a nagy folytatások éve lesz (az újratöltött Szex és New Yorkról itt írtunk), ezt mutatja az is, mekkora felhajtás övezi a Jóbarátok Reunion bemutatását. Most már azt is tudjuk, mikor lesz a nagy újratalálkozás: az Hbo Max bejelentése szerint május 27-én lesz a különleges rész premierje.
máj. 14
8:39
Mit szólna gyerekkori önmagunk, ha látná, milyen felnőttek lettünk? (Könyves Magazin)
Székely Szabolcs verseskötete, A beszélgetés története a felnőttkor dilemmáiról, meghasonlásairól mesél, és közben leszámol jó néhány illúzióval is. Olvass bele!
máj. 14
8:45
Eladó a szélmalom-ház, amely egykor Arthur Miller lakhelye volt (Könyves Magazin)
Potom 11,5 millió dollárért (~3,5 milliárd forintért) árulják azt az amagansetti szélmalom-házat, amelyben egykor Arthur Miller és Marilyn Monroe lakott.
máj. 14
8:47
Milyen titkokat rejtenek Leonardo da Vinci jegyzetfüzetei? (Könyves Magazin)
Mintegy 13000 oldalnyi jegyzet és vázlat maradt fenn Leonardo da Vincitől, a Mona Lisa és Az utolsó vacsora alkotójától. Fantasztikus rajzoknak, terveknek, gondolatoknak lehetünk a tanúi, ha belemélyedünk ezekbe. Az Open Culture összeszedte, hol lehet megnézni a feljegyzéseket az online térben.
máj. 14
9:21
Ilyen volt Julia Child, mielőtt a főzés világhírű nagykövetévé vált volna (Könyves Magazin)
Egy házasság portréja címmel jelent meg a New Yorkerben az az összeállítás, amely a híres szakács, író, televíziós személyiség, Julia Child fotóit mutatja be. A képeket a férj, Paul Child készítette, javarészt akkor, amikor Franciaországban éltek.
máj. 14
10:18
Gyászol a magyar komolyzenei élet (Infostart)
Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző 86 éves volt.
máj. 14
10:18
Meghalt Balassa Sándor, a nemzet művésze (Blikk)
Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus – közölte az MTI-vel pénteken az MMA.
máj. 14
10:42
Elhunyt Spencer Silver, a post-it cetli feltalálója (Infostart)
A kémikus 80 éves volt, otthonában érte a halál.
máj. 14
10:57
Elhunyt a nemzet művésze (Demokrata)
A hosszú betegség után elhunyt zeneszerző a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet egyik alapítója volt.
máj. 14
11:00
Elhunyt Balassa Sándor (Infostart)
Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus.
máj. 14
12:09
Az Ányék és csont szerelmi háromszöge világokat teremt és rombol le egyszerre (Könyves Magazin)
Leigh Bardugo az elmúlt kilenc évben elbűvölő fantáziabirodalmat teremtett, amely a 19. századi cári Oroszország varázslatos világán alapul. Ez az egzotikus közeg, kiegészülve a magával ragadó meseszövéssel és a young adult-hangvétellel, adja az Árnyék és csont (Shadow and Bone) sikerének titkát. Csoda, hogy a mozgóképes adaptálása ilyen sokáig vár
máj. 14
12:30
Hosszú betegség után meghalt a Nemzet Művésze (Blikk)
Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus - közölte az MTI-vel pénteken az MMA.
máj. 14
12:51
Ingyenes digitális könyvtárakat hoztak létre Rómában a közlekedési csomópontoknál (Könyves Magazin)
Ingyenesen használható digitális könyvtárakkal árasztották el Rómát. A közösségi közlekedés csomópontjain az utasok mostantól ekönyveket, hangoskönyveket és zenéket is letölthetnek.
máj. 14
12:54
Ez a három lehet "Európa filmje" – ingyenesen megnézhetők, de sietni kell vele (Infostart)
Vasárnap éjfélig ingyenesen meg lehet nézni interneten a Lux európai filmdíjra jelölt három alkotást. Az elismerést olyan filmeknek ítélik oda, amelyek fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet.
máj. 14
14:27
A természet megszerettetéséhez nyújt segítséget Máté Bence munkássága (Demokrata)
Máté Bence világhírű természetfotós több mint száz felvételéből a KÉSZ Csoport rendezett szabadtéri kiállítást.
máj. 14
14:33
Könyv készül az öreg Cyláról (Könyves Magazin)
Papp Gergely könyvet ír Kajdi Csaba Cyláról – mindezt instagram-sztoriban jelentették be. A könyv várhatóan ősszel kerül a boltokba.
máj. 14
15:42
Sorakoznak a magyar filmek a mozik nyitására (Infostart)
Idén a Nemzeti Filmintézet támogatásával tíz mozifilm gyártása valósulhat meg.
máj. 14
16:51
Megújul a szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria (Demokrata)
Megújul a Benczúr-kúria a Nógrád megyei Szécsényhez tartozó Benczúrfalván.
máj. 14
17:27
10000 Mészöly-kötetet ajándékoz a diákoknak a Libri (Könyves Magazin)
Ingyen megkapják Mészöly Miklós Nem felelt meg neki címmel összeállított novelláskötetét azok a diákok, aki a Libri Könyvesboltokban bemutatják a diákigazolványukat.
máj. 14
18:03
A Disney titok – Tanulj a vállalatvezetés nagymesterétől! (Könyves Magazin)
Walt Disney a a huszadik század egyik legnagyobb újítója és kreatív gondolkodója volt. Az első színes rajzfilm készítőjének, Disneyland megálmodójának roppant alkotóereje, minden akadályt leküzdő kitartása és sikerei még napjainkban is példaértékűek, a cégvezetési stratégiájáról nem is beszélve. Ennek titkaiba enged bepillantás Pat Williams könyve,

2021. május 15. szombat

máj. 15
10:06
Klippremier: Wolf Kati és Tandi Flóra új dalában a család fontosságáról énekelnek (Blikk)
Tandi Flora új dallal jelentkezik, amelyet Wolf Kati közreműködésével készített. A “Játszókert” ma, a Család Nemzetközi Napján debütál. Nézze meg a vadonatúj klipet:
máj. 15
10:18
Gyászol az Operaház (Blikk)
Elhunyt Haramza László operaénekes - adta hírül a Magyar Állami Operaház a hivatalos Facebook oldalán.
máj. 15
13:12
Megnyílt a balatoni vitorlásszezon (Infostart)
A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.
máj. 15
13:33
„Igazi ünnep a közművelődési és kulturális intézmények újbóli megnyitása” (Demokrata)
A koronavírus-járvány enyhülésével újra megnyithatnak a magyarországi közművelődési és kulturális intézmények.
máj. 15
14:33
Egyre kegyetlenebb terroristavezérré válik az egykor ártatlan szolgálólány (SzMo)
Túl a negyedik évad felén sajnos kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje egyre unalmasabb. Meg is mondjuk, miért. Spoileres kritika!
máj. 15
15:12
Már májusban nyit a Fonó nagyterme (Infostart)
Indulnak az élő koncertek a Fonó Budai Zeneházban. Májusban a Cimbaliband, a Chalaban, a Balázs Elemér Group és a Branka trió is játszik ültetett közönség előtt, a járványügyi szabályoknak megfelelően.
máj. 15
15:30
Tom Jones, Jazz+Az, LGT-dalok - íme a VeszprémFest programkínálata (Infostart)
Augusztus 17. és 21. között tartják.

Keresés