És micsoda tánc volt, idézi Majkát Vida Kamilla első verseskötetének mottójában, amire rögtön rátolja a dropot, Gyurcsány Ferencet, aki nem tudja megígérni, hogy minden rendben lesz, majd a két mottót egy Esterházy-idézettel zárja. Épp csak kinyitottam a Konstruktív bizalmatlansági indítvány (Kbi) című verseskötetet, és már elveszítettem minden kap
A csaknem egyórás tanácskozás után Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai.
Mint megírtuk, Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden Törőcsik Mari helyére.
A Bookline áprilisi toplistája arról árulkodik, hogy nyitottunk új ismeretek és olvasmányok felé, hiszen ebben a hónapban a toplistán szereplő könyvek fele új résztvevő. Az olvasóközönség szívesen bővítette ismereteit a történelem és természettudományos ismeretek terén, de továbbra is népszerűek a gyerekkönyvek. A lista első helyén, mint azt már la
Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál június 10-13. között a korábbiakhoz hasonlóan színes és izgalmas irodalmi és zenei programokkal, de ezúttal új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Bookline támogatásával várja mindazokat, akik kíváncsiak a legfrissebb megjelenésekre, egyedi zenei-irodalmi koprodukciókra vag
106 évesen elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező, aki pályafutása kezdetén még együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.
Jean-Claude Mourlevat olyan szerző, aki mindig mindenben a maga útját járja, akárcsak a szereplői, akik szintén öntörvényű figurák és gyakran kilógnak az átlag mesehősök sorából. Idén tavasszal a francia író nyerte el a tekintélyes Astrid Lindgren-emlékdíjat, a zsűri indoklása szerint egyebek között azért, mert briliáns megújítója a mesehagyományok
Új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Bookline támogatásával várja mindazokat, akik kíváncsiak a legfrissebb megjelenésekre, egyedi zenei-irodalmi koprodukciókra vagy a rég nem látott írókra.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk, a helyszín pedig ezúttal Rio. Mutatunk egy részletet könyvből!
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk, a helyszín pedig ezúttal Rio. Mutatunk egy részletet könyvből!
Szendrey Júlia irodalmi pályafutásáról, Arany János gondolatairól és Ady Endre publicisztikáiról tudhatunk meg többet ezekeből a frissen megjelent kötetekből.
Tavaly ősz végén a járványhelyzet miatt már pont nem láthattuk Závada Péter A széplélek című térdrámájából készült előadást, most viszont két napig lehetőségünk lesz online megnézni. Május 13-án premier a Stúdió K Színházban.
Végignéztük, milyenek a legnagyobb hazai fesztiválok kilátásai egy hónappal a szezon kezdete előtt. A tavalyinál biztosan jobb lesz a helyzet, de a 2019-estől még messze vagyunk.
Megjelent E. Csorba Csilla Új vizeken című kötete, amely az Ady Endre pályáját is végigkísérő magyar portréfotós, Székely Aladár munkájának állít emléket.
Képein egy francia festő a Tintin-képregények főszereplőjét képzelte újra Edward Hopper világában. Az örökösöknek ez nem tetszett, perre mentek. A francia bíróság a héten hozott ítéletet.
A héten újranyitott a BarabásiLab: Rejtett mintázatok című tárlat a Ludwig Múzeumban. Ezzel egyidejűleg Barabási Albert-László és munkatársai aukcióra bocsátottak egy olyan képet, amely a digitális műkincspiac tranzakcióit jeleníti meg.
Az Országjárás alprogramban jelenleg csaknem 700 előadást szerveznek, azzal a céllal, hogy színvonalas színházi produkciókat juttassanak el a legkisebb falvaktól egészen a nagyvárosokig.
A nyertesek lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen találkozhassanak a zenekar tagjaival, kézbe vehessék a mesterhangszereket vagy online rajzoktatáson vegyenek részt.
Filmbemutató és fotós tárlatvezetés is szerepel legújabb programajánlónkban, amelyben helyet kapott egy online konferencia, valamint egy kerekasztal-beszélgetés is, amely a kritika nemét vizsgálja majd.
A zenekar mellett olyan élsportolók tűnnek fel benne, mint Kozma Dominik, Kovács Saci, Kazi Tamás, Szilágyi Liliána, Márton Anita, Szabó Gabi vagy Baji Balázs.
Aktuális problémát feszeget a Carbonfools legújabb Szobadiszkó című dalukban. A zenekar tagjai úgy vélik az elmúlt időszak nem csak testileg, de lelkileg is nagyon megviselte az embereket. Ahogyan ők fogalmaznak, az emberek az egyik pillanatban tele vannak energiával, és nem érdekeli őket a vírus dolog, fél órával később pedig magukba zuhanva sóhaj
A filmrendező közel két évtized után jelentkezett újra mozifilmmel. Ezúttal sem hagyta el jól ismert, szeretettel vegyes iróniája és az abszurd iránti érzéke.