2021. július 22. csütörtök

júl. 22
9:12
Lótusznapok a szegedi egyetemi füvészkertben (Demokrata)
A programok szombaton és vasárnap is közös jógázással indulnak.
júl. 22
9:24
Az Amazon minisorozatot készít Gaiman regényéből (Könyves Magazin)
Az Amazon minisorozatot készít Gaiman regényéből
júl. 22
11:06
Premier: új klipjével bongor megütötte a Jackpotot! (SzMo)
Szatírikus videóklippel jelentkezik bongor, a rapID tehetségkutató győztese. A színész-rapper év elején megjelent “Körök” című albumáról ezúttal egy angol nyelvű dalt álmodott a “filmvászonra". A Jackpot című szerzeményre készült sztorikavalkád egy igazi Macska-jaj utóérzet magyar módra!
júl. 22
12:39
Felfedezés: megvan Szeged középkori városmagja (Infostart)
Épp egy belvárosi műemlék-rekonstrukción dolgoztak régészek, amikor sok száz éves leletekbe botlottak.
júl. 22
14:30
Kásler Miklós: a Hunyadi-dinasztia maradandót alkotott (Demokrata)
A Hunyadiak felmutatták mindazt, ami az Árpádokat naggyá tette – mondta a miniszter.
júl. 22
14:36
Rockopera Szent Lászlóról (Demokrata)
Szent László születésének 975. évfordulóján nagy uralkodónk előtt tisztelgett új darabjával a Nemzeti Lovas Színház.
júl. 22
16:06
Egy képregény segíthet eligazodni a bevándorlás útvesztőiben (Könyves Magazin)
Lehet-e érvekkel, a politikai szlogenek világán kívül beszélni a bevándorlásról? Nagyon leegyszerűsítve ez a tétje Bryan Caplan és Zach Weinersmith új könyvének, ami ráadásul nem egy politikai vagy közgazdaságtani szakkönyv, hanem egy képregény, rengeteg adattal, egymásnak ütköztetett érvekkel és sok humorral.
júl. 22
16:06
Láttad A kígyót? – ez az év pszichopatás krimisorozata (SzMo)
Az egyik legjobb Netflix-miniszéria mellett sokan elmentünk, ideje bepótolni. Kritika.
júl. 22
17:24
Bemutatták a Virtuózok V4+ nemzetközi zsűrijének tagjait (Demokrata)
A szuperzsűri szerepét Plácido Domingo operaénekes tölti be.
júl. 22
18:24
Pazar látvány (Demokrata)
Fekete Özvegy – amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm, 2021
júl. 22
18:30
Emberi hang (Demokrata)
Rag ’n’ Bone Man: Life by Misadventure, Sony Music, 2021
júl. 22
18:32
A szabadság szépsége (Demokrata)
Éles Bulcsú Látott és elképzelt című kiállítása, Gaál Imre Galéria, Bp. XX., Kossuth Lajos utca 39., megtekinthető augusztus 7-ig

2021. július 23. péntek

júl. 23
0:03
Új dallal állt elő ez a zenekar, reszketnek az influenszerek (Blikk)
Már-már sértő, ahogy az influenszereket veszi szájára az Audioshake zenekar és benne az ex-tévés és rádiós, Bella Levente.
júl. 23
0:07
Ideje jegyet váltaniuk a rajongóknak: Budapesten koncertezik a világhírű metál banda (Blikk)
Magyarországon koncertezik a Bullet For My Valentine walesi formáció.
júl. 23
6:18
Ámulatba ejtő magyar filmfelvételek tértek haza - láthatja is őket a közönség (Infostart)
A lyoni Lumière Intézetből érkező, 125 éves filmet július 28-tól a közönség is láthatja a Ludwid Múzeumban.
júl. 23
8:06
Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát (Könyves Magazin)
Berg Judit ifjúsági krimije lett ebben a hónapban a kiemelt könyv a Szívünk rajta programban. Berg Judit évek óta az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai gyerekkönyvírónk, mi pedig most összeszedtünk róla öt érdekességet, amelyeket eddig talán nem tudtatok róla. Nyitókép: Valuska Gábor
júl. 23
8:08
Négy könyv, amelyben túlélők meséltek Auschwitzról (Könyves Magazin)
Az irodalom nagyon fontos szerepet játszik a holokauszt emlékének megőrzésében. A túlélők visszaemlékezései lehetővé teszik, hogy az utókor is tisztában legyen az elkövetett bűnök és kegyetlenségek mértékével, és hogy megismerje azokat az embereket – nőket, férfiakat, gyerekeket, szülőket, nagyszülőket –, akik a népirtás áldozataivá váltak. Auschwi
júl. 23
9:00
Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet (Könyves Magazin)
"Sokáig úgy képzeltem, az orvosi diploma volna számomra a leghasznosabb háttértudás az íráshoz." Olvass bele Vámos Miklós új könyvébe!
júl. 23
9:02
Látványos és kiadós új előzetest kapott a Dűne (Könyves Magazin)
Október 14-én kerül (elvileg) a hazai mozikba  Denis Villeneuve elképesztően látványosnak ígérkező Dűnéje, amit részben Magyarországon forgattak.
júl. 23
11:00
Minden idők legnagyobb lótuszvirágzása jöhet Vácrátóton (Infostart)
A Nemzeti Botanikus Kert szakemberei tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítették a gyökértörzseket.
júl. 23
11:24
Magyar Párizs III. (Demokrata)
Olyan világhírű magyar szobrászművészek alkotásaival találkozhatunk, akik Magyarországon születtek, de művészetük Franciaországban teljesedett ki.
júl. 23
13:00
2550 éves feliratra bukkantak Szaúd-Arábiában (Infostart)
A felirat ékírásos, és alatta is van egy hosszabb szöveg, amelyet viszont még meg kellene fejteni.
júl. 23
13:54
Újra működik a különleges Londoni Királyi Színház (Infostart)
Andrew Lloyd Webber oroszlánrészt vállalt a teátrum megújításában.
júl. 23
13:54
Végre kiszabadultunk - felszabadult dalok kánikulához (SzMo)
Házibulik, karanténból kiszabadult örömódák, táncolás a várnegyedben, na meg persze Balaton. A hazai nyári újdonságokból szemezgettünk.
júl. 23
14:06
Hazatértek az első filmfelvételek, amik 125 éve Magyarországon készültek (Könyves Magazin)
A francia Lumière testvérek megbízottjai 1896 májusában érkeztek Budapestre, és elkészítették az első filmfelvételeket a városról, alig öt hónappal a világ első nyilvános filmvetítése után, írja a 24.hu. Mindez azért aktuális, mert nemrég hazatértek ezeknek az első felvételeknek a kameranegatívjai.
júl. 23
14:36
Hetvenéves lenne a tragikus körülmények között elhunyt Robin Williams – Ezeket hagyta ránk a nagy nevettető (Blikk)
A színészlegenda hét évvel ezelőtt vetett véget életének.
júl. 23
15:24
Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról (Könyves Magazin)
Szerdán volt 40 éve, hogy a Magyar Nemzet 1981. július 21-én az új könyvek között felsorolta A Gyűrűk Urát - ekkor jelent meg először magyarul Tolkien klasszikusa. Ennek apropóján ebben a cikkünkben az Arcanum segítségével szemezgettünk abból, hogyan írtak Tolkienről a kádári Magyarországon. A Gyűrűk Urát eredetileg Réz Ádám kezdte fordítani, viszo
júl. 23
16:30
Tolkien egy nyelvi ötlettel Atlantiszhoz kötötte A Gyűrűk Ura világát (Könyves Magazin)
Tud még bármiben aktuális lenni ma J. R. R. Tolkien munkássága? Egyáltalán jó író volt Tolkien? És mi köze az ő elképzelt világának a mi történelmi valóságunkhoz? A kérdések apropója, hogy idén decemberben lesz húsz éve, hogy bemutatták Peter Jackson első Tolkien-filmjét, A Gyűrű Szövetségét, és ezért a filmet levetítették a cannes-i filmfesztiválo
júl. 23
18:30
Woody Harrelson 60 - Sztorik és filmek Hollywood legkúlabb „őrültjétől” (SzMo)
Tudja a nyugodt élet titkát, és ő az, aki soha nem fog kihullani Hollywoodból.

2021. július 24. szombat

júl. 24
8:00
Adás közben kapott végzetes szívrohamot a magyar tévébemondó (Blikk)
1981 májusának végén Varga József tévébemondó beszélt a stúdióban. Nyugodtnak tűnt és kimértnek. Ahogy szokott. Az a mély, bársonyos hang valahogy megnyugtatta a nézőt. Elég volt becsukni az embernek a szemét, miközben ő beszélt és pillanatok alatt elszállt minden gond, minden stressz. De azon a napon mintha lassabban formálta volna a mondatokat.
júl. 24
12:30
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás a CineFesten (Infostart)
A benevezett filmek közül az előzsűri 23 ország, 38 alkotását válogatta be a versenyprogramba.
júl. 24
17:00
Első zenekaros szólókoncertjére készül Prommer Patrik, a Belmondo dobosa (SzMo)
Korábban Bródy Jánossal, Takáts Eszterrel és a Kaukázussal is játszott, ez viszont teljesen a saját projektje.
júl. 24
19:54
Az orosz Csernobil-filmnek jót tenne néhány CIA-ügynök - Csernobil 1986 kritika (SzMo)
Hosszú, vontatott, és még a KGB-be beépülő amerikai titkosügynökök sincsenek benne.

2021. július 25. vasárnap

júl. 25
17:03
Szent Anna-napi palóc búcsú (Demokrata)
.

2021. július 26. hétfő

júl. 26
8:06
Tudta? Ez a fiatal magyar színésznő volt a világhírű író titkos szeretője: a halálos ágyánál is csak ő lehetett ott (Blikk)
1856-ban ezen a napon született a világhírű drámaíró George Bernard Shaw, akinek idős korában egy magyar színésznő volt a titkos szeretője. Amikor a legendás író 94 éves korában a haláltusáját vívta, csak a 36 éves magyar színésznőt, Hidvéghy Valériát engedte be az ágyához.
júl. 26
8:06
Ezeket a gyerekkrimiket vidd magaddal a nyaralásra! (Könyves Magazin)
Ebben a hónapban Berg Judit kamaszkrimije lett a hónap könyve, ez pedig jó alkalmat adott arra, hogy kiválogassunk három nyomozós könyvet a Szívünk rajta matricás kötetei közül.
júl. 26
8:42
Be akarják záratni a Pen klubot Fehéroroszországban (Könyves Magazin)
Múlt héten a fehérorosz igazságügyi minisztérium úgy döntött, bezáratja a belorusz Pen klubot, amelynek tagja a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics is.
júl. 26
8:44
Könyvesblokk: Három romantikus könyv, ami tökéletes lehet a nyaralásra (Könyves Magazin)
Új hét, új Könyvesblokk! Ezúttal három friss romantikus, utazós könyvet ajánlunk nektek.
júl. 26
10:54
André Ferenc nyerte a PesText díját (Könyves Magazin)
Megszületett az eredmény a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, „Buborék” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán. A zsűri döntése alapján a szakmai díjat André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte. A tizenegy döntős mű elsőként a Szifonline irodalmi portálon olvasható. Július 26-tól augusztus 20-ig szavazni is lehet, hogy melyik nyerje
júl. 26
11:00
Finy Petra: Kék fal (Könyves Magazin)
Július 23-án elkezdődött Tokióban az olimpia, nézők nélkül. Sportrajongóként az Olimpiában azt szeretjük, hogy fantasztikus hőstörténetek és óriási drámák íródnak a legkülönbözőbb versenyszámokban. Éppen ezért irodalmi játékra hívtuk a kortárs írókat, arra kértük őket, hogy írjanak olyan történeteket, amelyeket az olimpia egy-egy napja, versenyszám
júl. 26
11:06
Ki tarthatna jogos igényt az Egy Gyűrűre, ha bevezetnék Középföldén a Polgári Törvénykönyvet? (Könyves Magazin)
Olykor a fantáziavilágok hősei is megbontlanak polgárjogi értelemben, sőt, az is előfordul, hogy bűncselekményt követnek el. De milyen következménye lenne a tetteiknek a mi valóságunkban? Ez derül ki Az ébredő jogerő című kötetből. Olvass bele!
júl. 26
15:36
Nem épült meg a kisszínpad, sörpadokon állva csináltak óriási hangulatot a fellépők a Bajai Alterfeszten (SzMo)
Gimpel Tomi és Zselenszky Tamás hangosítás nélkül voltak kénytelenek játszani, de a közönség annyira lelkesen vette a lapot, hogy végül az egyik legjobb koncertélményük lett belőle.

2021. július 27. kedd

júl. 27
8:00
Vannak pillanatok, amelyek beleégnek a generációk lelkébe: 1986-ban ezen a napon történt egy ilyen Magyarországon (Blikk)
Vannak pillanatok, amelyek beleégnek a generációk lelkébe. Ilyen volt az a bizonyos Queen-koncert is immár 35 éve, 1986. július 27-én Budapesten.
júl. 27
8:24
Több mint hatvan millió forintért keltek el Sylvia Plath tarot kártyái (Könyves Magazin)
207 000 dollárért, azaz több mint 63 millió forintért vették meg Sylvia Plath tarot kártyáit egy árverésen.
júl. 27
8:48
Dexter 8 év után álnéven tér vissza, de a bűntudat és a gyilkolási vágy a régi (Könyves Magazin)
Jeff Lindsay legendás Dexter-könyvsorozatának adaptációa csalódott nézőket hagyott maga után, de nyolc év után új részekkel érkezik a kilencedik évad: Dexter New Blood. A Showtime tavaly októberben jelentette be a folytatást, most pedig láthatjuk az új évad előzetesét is.
júl. 27
9:30
Stephen King meghódítja a podcastek világát is (Könyves Magazin)
Új területet hódít meg Stephen King – egyik története podcast-sorozatként fog megelevenedni. A Strawberry spring (Indián tél) című horror novellájából az Audio Up Media, az iHeartMedia és Lee Metzger író, rendező összefogásával készül adaptáció.
júl. 27
11:00
Kazuo Ishiguro és Rachel Cusk is esélyes a 2021-es Booker-díjra (Könyves Magazin)
Kihirdették az egyik legjelentősebb irodalmi díj, a Booker hosszú lsitáját. Mások mellett Kazuo Ishiguro, Rachel Cusk és Richard Powers is megnyerheti idén az 50 ezer fontos fődíjat.
júl. 27
11:24
Elvis Presley A prófétát olvasta és jegyzetelte, most eladó a példánya (Könyves Magazin)
Elvis Presley egyik kedvenc olvasmányát, a jegyzeteivel ellátott A próféta című prózaköltemény-gyűjteményt 19 500 fontért (8,3 millió forint) árulja a londoni Peter Harrington könyvritkaság bolt. A könyvet testőrének és közeli barátjának ajándékozta Elvis Presley.
júl. 27
13:51
Háromszázhetven filmet vetítenek a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (Demokrata)
A fesztivál programjai között szerepelnek szakmai események, kiállítások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fényfestés és családi programok is.
júl. 27
16:00
Werkvideó: így készült az Így vagy tökéletes című film (SzMo)
A könnyed és kedves romantikus vígjáték augusztus 19-től lesz látható a mozikban.

Keresés