És ha ráadásul a gyilkos a saját nagybátyja, aki megölte apját, annak háztartási alkalmazottait, majd a feleségét, végül önmagával is végzett? Hogyan lehet élni a bűn árnyékában? Olvass bele Helena Henschen regényébe!
Marilyn Miller, a népszerű sikerszerző ismét megdobogtatja a női olvasók szívét szenvedélyes, érzelmekben és fordulatokban gazdag történetével. Mutatunk belőle egy részletet!
Ő volt a harmincas évek Amerikájának legnagyobb rádiós sztárja, a fél ország a reggeli show-ját hallgatta. Ahhoz képest, hogy a világ legismertebb magyar rádiósa volt, - nem mellesleg filmes komikus, - itthon szinte senki sem ismeri Pintér Józsefet vagyis Joe Pennert, aki 80 éve halt meg szívrohamban.
A Kossuth-díjas színész, SZFE-osztályfőnök szerint ha két különböző identitású ember találkozik, meg fogják érteni egymást, hisz mindenkinek saját "csodálatos élménye" az értékválasztása, ízlése, orientációja. Beszélt önálló estjéről is.
A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2020-ban Harag Anita kapta meg az Évszakhoz képest hűvösebb című kötetért, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. Vasárnap, ebéd nálunk című tárcasorozatának ez a negyedik része, és egy éven át tart. (A korábbi részeket Itt, Itt és Itt olvashatjátok.)
Szendi Nóra Van ilyen. című kötetén dolgozik, a hatalmi játszmák, kapcsolati deficitek és függőségek regényén. Hogy ne loopolódjon be annyira, mint saját hősei, úgy döntött, körülnéz belakhatatlan történeteiken kívül. Egy barátságos aknamezőt talált: egy helyet, ami nem tökéletes, de élhető. Hétköznapi gyengeségek, megbocsátható mániák, félresikerü
"Ez a legelső könyvem" - írta az Oscar-díjra jelölt és többszörös Grammy-díjas színész szombaton az Instagramon. Az 52 éves hollywoodi sztár novemberre tervezi a könyv megjelenését, írja az Mti.
A tapasztalt műfordító, Sophie Aude ülteti át franciára Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét, amit 2019-ben az őszi Margó Fesztiválon mutattak be.
A tehetséges, kanadai színész-rendező Miriam Toews 2018-as, igaz történeten alapuló, megrázó regényét filmesíti meg, a szereposztás pedig már most ígéretes.
Szívszorító történetet osztott meg a horror királya, Stephen King. A 73 éves író az amerikai Cbs tévétársaság Sunday Morning című műsorában mesélt arról, hogy első nagy sikere, a Carrie megjelenése idején az édesanyja, Nellie Ruth Pillsbury King rákkal küzdött, a betegséget pedig nagy fájdalom is kísérte, és így kellett dolgozni mennie.
Idén június 21-re esik a nyári napforduló, így ma van az év leghosszabb nappala és legrövidebb éjszakája, elkezdődik a csillagászati nyár. Szent Iván vagy nyárközép éjszakáját június 24-én ünnepeljük, eredetileg ekkor volt a napforduló, viszont a tropikus időszámítás és a naptárreformok miatt a két alkalom szétvált egymástól. A napforduló világsze
Felméri Cecília lélektani krimije, a Spirál nyerte el a legjobb film díját a közép- és kelet európai alkotásokat felvonultató 12. Al Este fesztiválon Peruban a hétvégén – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.
A Los Angelesi Getty Research Center megkeresésére a magyar égboltot az Artpool Művészetkutató Központ közvetíti a világ felé a budapesti Szabolcs utcából, a Szépművészeti Múzeum/Középeurópai Művészettörténeti Kutatóintézet tetőterében levő projektszobájából.
A borítón a lelátón a meccset néző, alulról fotózott Orbán Viktor áll karba tett kézzel, összevont szemöldökkel, alatta száll a vörös füst. A borítón mutatott elérhetetlen és szigorú tábornok képe pár oldal után megváltozik: egy vidékről indult, idealista focista fejlődéstörténetét ismerhetjük meg, akinek a foci nemcsak szocializációs területe volt
Különleges Hamlet-előadást állítanak színpadra a Windsori Királyi Színházban. A címszerepet a 82 éves színészlegenda alakítja, de nem ez az egyetlen pont, ahol megvariálták a szereposztást.
Fordulópont címmel, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezik meg az idei Múzeumok éjszakáját, amely június 26-án szombaton országszerte több mint 300 intézményben összesen 1600 programmal várja a közönséget.
A Los Angelesi Getty Research Center megkeresésére a magyar égboltot az Artpool Művészetkutató Központ közvetíti a világ felé a budapesti Szabolcs utcából, a Szépművészeti Múzeum/Középeurópai Művészettörténeti Kutatóintézet tetőterében levő projektszobájából.
A magyar nyelv védelmének érdekében megkezdi munkáját a Digitális Kazinczy Műhely a Digitális Jólét Program, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Tokaj-Hegyalja Egyetem összefogásában.
Az Ismerős Arcok zenekar nyolc hónap kényszerpihenő után egy nagyszabású budapesti nyárindító koncerttel tér vissza június 25-én a budapesti Barba Negrában.
Habár nevelő szándékkal készült és a Belügyminisztérium támogatta anyagilag a stábot, így is szerettük Pityke őrmester kalandjait, amelyet 40 éve, 1981-ben vetített először a Magyar Televízió.
Június 26-án rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, amelyen országszerte 1600 programmal várják az érdeklődőket. A kulturális fiesztából a közmédia sem marad ki.
A megszokottnál kevesebb embert engedtek be, de így is szinte olyan volt a hangulat, mint a járvány előtt. Ráadásul igazi nyári kánikula várta a résztvevőket.
Az e heti könyvesblokkban igazi nyári olvasmányokat gyűjtöttünk össze. Utazás, szerelem, csalódás, kalandok és újrakezdések - öt könyvújdonságot mutatunk!
Menyhárt Jenő és az Európa Kiadó zenéje negyven éve a hazai zenei élet megkerülhetetlen szereplője, dalszövegei generációknak adtak kapaszkodót. A Margó Extrában Ott Anna kérdezte őt kedvenc könyveiről, a dalszövegek születéséről és arról, hogy használ-e ebookot.
A népszerű influenszer elmondta, hogy lehet pandémia idején is környezettudatos vegán ételhez jutni, milyen a környezettudatos hedonizmus, és beszélt arról is, milyen programokon lehet találkozni vele hamarosan Budapesten.
A járványhelyzet okozta ideiglenes lezárások időszakában kreatív megoldásokkal, technológiai innovációkkal jutottak el olvasóikhoz a hazai könyvtárak, amelyek több mint kilencven százaléka újranyitott 2021 májusában. Többek között erről mesélt Rózsa Dávid, aki tavaly március óta az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) főigazgatója. Nagyinterjúnkban s
Augusztus 12-15. között Zalába költözik a Margó: Margófeszt néven Szentgyörgyváron rendeznek nyári fesztivált. Június 24-én Budapesten, a Tompa utcai Palettában egy kis ízelítőt kaphatunk abból, mire lehet majd számítani augusztusban.