Társasverseny, díjátadó, saját fejlesztésű játékok tesztje, rengeteg kipróbálható társas és a szomszéd csarnokból jedik – az első magyar Board Game Expón jártunk a Hungexpón.
Húsz éve nagy reményekkel csatlakoztunk az EU-hoz, ma keserédes a visszatekintés. Nemcsak a Fidesz folyamatos brüsszelezése miatt, hanem azért is, mert az ideáramló töméntelen EU-s támogatással sem sikerült megérkeznünk Nyugat-Európába.
175 éve, 1849. május 21-én foglalta vissza a magyar honvédsereg Budát a császáriaktól. A jeles évforduló egyben a Magyar Honvédelem Napja is. Ennek kapcsán adott interjút a hirado.hu-nak Hermann Róbert, Széchényi-díjas történzész.
A Farkasokkal táncoló sztárját az egyik legmagasabb elismeréssel jutalmazta a francia kulturális miniszter. A 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Kevin Costner új westernje is látható.
A népszerű televíziós riporter és műsorvezető első könyve Engedd el! címmel jelent meg. Péterfi Judit a Tavaszi Margó vendége lesz, előtte podcastben beszélgettünk a kötetről, megküzdésekről és önismeretről.
A legnagyobb magyar filmekről nem is sejtjük, hogy valójában remakek. Pedig ilyen az 1968-as Egri csillagok is, amelynek bő 100 éve forgatott némafilmváltozatából életre kelthető apró szilánkok kerültek elő a Vicuskát alakító színésznő hagyatékából.
Hosszú hétvégére indulnál vagy álmaid nyaralását készíted elő? Tengerparti strandolást, esetleg aktív kikapcsolódást keresel? Ezek a kötetek abban segítenek, hogy az utazásod a lehető legtartalmasabb legyen!
A New York-i Egyetemen tanító Rushdie azt mondja, furcsának tartja, hogy a progresszív hallgatók jelenleg "egy fasiszta terrorista csoportot támogatnak".
Saját elhatározásából költözött el kamaszként otthonról Mező Misi. A Magna Cum Laude frontembere a Jézus és... legutóbbi adásában kamaszkoráról, felnövésének történetéről beszélt.
A Kristály Színtérben rendezik a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált május 23. és 25. között. Ez szokás szerint azt is jelenti, hogy a szerkesztőségünk szinte kiköltözik a Margitszigetre. A következő napokban egyenként eláruljuk, kinek milyen programok keltették fel az érdeklődését. Az ötödik és egyben utolsó ajánlót Horányi Hanna Zelma állít
A gyártó szerint véletlen egybeesésről van szó, Scarlett Johansson azonban azt mondja, korábban meg is keresték, hogy legyen a ChatGpt egyik hangja. Könyvek hírek mellé.
Néhány filmtörténészt leszámítva a legtöbben valószínűleg azt sem tudtuk, hogy a Várkonyi-féle Egri csillagok már a második feldolgozása volt Gárdonyi regényének. Hát még, hogy hagyatékban bujkálnak a némafilm részletei.
Az In Memoriam alapkérdése az, hogy hogyan élhető túl a háború, mi marad az emberi érzésekből és mi menthető meg a távolba vesző békebeli világ kincseiből. Mutatunk egy részletet az Európa gondozásában megjelent könyvből.
A ma 69 éves Emmy-díjas színészt még az ügynökei is le akarták beszélni arról, hogy szerepet vállaljon a Dumb és Dumberben, Jim Carrey azonban mindent másképp látott.
Az első sorokat kapunyitástól birtokba vették a lelkes Azahriah-rajongók, de ez nem is csoda, hiszen ebben a félévben csak a SopronFesten vállalt fellépést.
Benkő Nóra igazgató szavait – aki betegség miatt maradt távol – a színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján Peremartoni Krisztina művészeti vezető olvasta fel.
Az 1923-as produkciót nem sokkal Gárdonyi Géza halála után kezdték el forgatni. A Vicuskát alakító színésznő a filmvégeket kapta meg az operatőrtől, ezeket sikerült most életre kelteni a Nemzeti Filmintézetben.
A világ a lábaik előtt hever. Meghódították a cannes-i vörös szőnyeget a magyar szépségek, akik lenyűgözően elegáns és mégis szexi szerelésben pózoltak a nemzetközi sztárok között. Palvin Barbara csillogó fekete csipkeruhája, Trokán Nóra sötétkék, elegánsan vadító költeménye, vagy épp Jázmin Viktória letisztult, klasszikus kis feketéje tökéletes vá
A Tavaszi Margón mutatják be a pion x krizso zenei formáció népi líra című lemezét. Az alkotók az ígérik, a koncerten számos meglepetés várható. Most pedig nálunk nézhetitek meg az Unikornisos című, oriza közreműködésével felvett dalukhoz készült klipet.
A folklorizmus világát igyekeznek megismerni és megérteni a mindenkori kultúra teremtés szándékával – erről beszélt az Inforádió Aréna című műsorában Sándor Ildikó néprajzkutató, a Hagyományok Háza Közművelődési és tudományos szakcsoportjának vezetője. A műsorban szó esett a verbunkos tánctípusról, ami egy kulturális örökségi elem, a legényközösség
A hardcore megérkezett a populáris zenei térbe, de a műfaj eddig is rengeteget adott a mainstreamnek. A hardcore népszerűségéhez kellett az is, hogy ma már alap, ha egy előadó politikai véleményt formál.
A kínai történelmi propagandafilm kiszorította a helyi mozikból az amerikai szuperprodukciókat, nézni őket hazafias kötelesség lett abban az elképesztő méretű mozihálózatban, amit az ország az utóbbi öt évben kiépített magának. Hszi Csin-ping látogatásakor a magyar és a kínai filmipar aláírt egy együttműködési megállapodást. Hogy miről, az nem derü
Nemrég jelent meg a Stellar Blade nevű játék, ami hónapok óta heves vitákat vált ki a főszereplő Eve szándékosan szexi idomai miatt. Emiatt kicsit elsikkadt a tény, hogy a Stellar Blade amúgy meglepően jó.