2024. május 11. szombat

máj. 11
11:18
Harcsa Veronika gyermeke már az anyaméhben is jazzt hallgat (hirado.hu)
Biztos vagyok benne, ha Szakcsi Lakatos Béla velünk lenne még, borzasztóan örülne neki, hogy létezik egy rádiócsatorna, ami kiemelten a magyar jazz-zenével foglalkozik – hangsúlyozta az előadóművész.
máj. 11
12:06
Régészeti nap és a régészet éjszakája is várja a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban (hirado.hu)
A látogatókat középkori kalandjáték, régészhomokozó, interaktív antropológiai bemutató, innovatív régészeti eszközök bemutatója és állatcsontokból való jóslás is várja.
máj. 11
12:36
"Amikor egy szerepről gondolkodom és a színpadon állok, akkor az nem az én testemről szól" – Interjú Márkus Luca színésznővel (SzMo)
A Vígszínház tehetségével őszintén beszélgettünk halálról, színpadi vetkőzésről, szorongásról, elmondta, milyen votl Liam Neesonnal dolgozni, és milyen nagynevű magyar rendezőkkel fog együtt dolgozni a következő évadban.
máj. 11
13:48
Közös kollekciót dob piacra a Tisza cipő és Azahriah (Telex)
A limitált termékek csak két napig lesznek elérhetőek az Astorián található cipőboltban.
máj. 11
14:00
Bánhidi Lilla: Egy kávé belefér (Könyves Magazin)
Bánhidi Lilla a Sorsod Borsod című regényével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A töltőm ott maradt címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a harmadik rész.
máj. 11
14:18
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte el az Év emlékhelye-díjat (hirado.hu)
A bírálat során áttekintették valamennyi emlékhely egész éves programját, különös tekintettel az Emlékhelyek napjának megünneplésére.
máj. 11
15:30
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját (hirado.hu)
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat.
máj. 11
15:48
Stephen King 50 éve beleélte magát a menstruáló kamaszlány bosszújába (Könyves Magazin)
Stephen King az elmúlt ötven év egyik legmeghatározóbb írója, popkulturális alakja. Első regénye, a Carrie véres, de érzékeny történet egy kamaszlányról. Hallgasd meg podcastunkat, amiben kitárgyaljuk a pályaindító könyvet!
máj. 11
15:54
Olasz kvartett ad koncertet a bakonybéli bencés monostorban (hirado.hu)
Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven és Franz Schubert művei szólalnak meg az olasz Quartetto Eos koncertjén május 19-én a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban.
máj. 11
16:12
Farokméregetés, szó szerint – A Talpig férfiban nincs tabu, és Jeff Daniels még sosem volt ilyen imádnivalóan ütnivaló (SzMo)
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.

2024. május 12. vasárnap

máj. 12
0:12
Michel Houellebecq legváratlanabb húzása (Telex)
Globális ökoterror, bevándorlási válság, hanyatló Nyugat és persze a kiégett fehér középosztálybeli férfi. A Megsemmisülni című nagyregény sokáig olyan, mintha Houellebecq önmaga epigonja próbálna lenni, hogy aztán egy emlékezetes kanyarral univerzális következtetések felé vezesse el az olvasót. Kritika.
máj. 12
0:24
Autómodell börze - bárki kincsekre lelhet! (Metropol)
Olyan sokszínű a választék, hogy minden korosztály kincsekre bukkanhat, a kicsiktől kezdve a régi motorosokig.
máj. 12
0:36
Békási mozi esték: Miután annyi minden történt (Metropol)
Magyarul beszélő amerikai film, 93 perc, 2023. Anna Todd Miután című regénysorozata alapján.
máj. 12
0:42
Családi vasárnap - Szandra és az ovi (Metropol)
Meseolvasással és kreatív foglalkozással egybekötött szuper vasárnapi program az egész családnak.
máj. 12
6:48
Nembináris svájci énekes nyerte idén az Eurovíziós Dalfesztivált (Telex)
Nemo a The Code című számmal nyűgözte le a résztvevő országok zsűrijeit, és a közönségtől is elég szavazatot kapott, hogy magabiztosan győzzön. A helyszínen zajló palesztinpárti tüntetések ellenére balhé nem volt, de az izraelieket jól hallhatóan lehurrogták, mikor a pontjaikat osztották.
máj. 12
9:00
Hallgassa vissza – Hazaszótár: Multikulti (hirado.hu)
A Multikulti című fejezet a Vasárnapi újság május 12-i adásában hangzott el.
máj. 12
9:12
Svájc győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon, Ukrajna harmadik, Izrael ötödik lett (SzMo)
Nemo a The Code című dalával győzött. Magyarország idén sem delegált énekest az Eurovízióra.
máj. 12
9:30
A Manor Lordsban ott van a következő nagy stratégiai slágerjáték reménye (Telex)
Ez az utóbbi évek legígéretesebb és legjobban várt stratégiai játéka. A korai hozzáférést azonban a szó legszorosabb értelmében kell venni.
máj. 12
9:39
Igazi bombázó! 46 éves lett Kovács Patrícia, mutatjuk a legszexibb pillanatait: szívfájdítóan dögös válogatás (Blikk)
Tegnap ünnepelte születésnapját a magyar színházi és filmes közeg egyik legszexibb színésznője, Kovács Patrícia. A színésznőről szinte senki nem tudná megmondani, hogy már 46 éves, a magyarok a lábai előtt hevernek minden alakítása után.
máj. 12
9:45
Meghalt a rendezőlegenda, aki Martin Scorsese és Robert De Niro karrierjét is elindította (Blikk)
Az 1960-as Rémségek kicsiny boltja rendezője indította el korábban többek között Martin Scorsese, Robert De Niro és Jack Nicholson karrierjét is.
máj. 12
10:27
Állati filmválogatás: 3+1 alkotás a mindig cuki pingvinekről (Blikk)
Ahogy tavaly, idén is szomorú visszhangja volt az olvadó gleccserek okozta károknak. Számos császárpingvin-populáció fiókái megsínylették a letöredező jeget. A hír ráébreszthet bennünket, hogy hiába olyan édesek ezek a szárazföldön ennivalóan ügyetlenkedő madarak, az életük közel sem könnyű eltűnőben lévő életterük miatt.
máj. 12
11:21
"Egyszerűen nem tudtuk felvenni úgy, hogy ne röhögjék el" – Sosem hallott titkok az Üvegtigrisről, megszólalt a társrendező, Kapitány Iván (Blikk)
Kapitány Iván korábban sosem hallott részleteket mesélt el a magyar kultfilm forgatásáról. Így hozták össze Rudolf Péterrel az Üvegtigrist.
máj. 12
11:42
Buksó, Nem rossz könyvek, Ezt senki nem mondta – podcastok élőben a Tavaszi Margón (Könyves Magazin)
Ha szereted a könyvekről szóló podcastokat, akkor a Tavaszi Margón a helyed: öt élő felvételen is részt vehetsz. A témák az első könyvektől a gyereknevelésen át a budapesti nők irodalmi szerepéig terjednek.
máj. 12
12:18
Botrány az Eurovízión: Rögtön eltörte a trófeáját, majd az egyik ujját is a győztes (SzMo)
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.
máj. 12
12:48
Kékfestők és csipkevarrók pünkösdkor a Skanzenben (Demokrata)
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben címmel várja a családokat a szabadtéri múzeum.
máj. 12
13:12
Több száz kiállító a Szegedi Borfesztiválon (Demokrata)
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022-től kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat.
máj. 12
13:12
A világ kevésbé szar hely, amíg a Mosoly Zrt. üzemel (Telex)
Heti streamingajánlónkban nyugdíjazott bérgyilkosoké és gyilkososat játszó dúsgazdag fiataloké a főszerep. Még jó, hogy a Mosoly Zrt. munkatársai azon dolgoznak, hogy kevesebb ember válassza a halált.
máj. 12
13:21
Akár már idén láthatjuk a Rick és Morty anime-változatát: meg is érkezett az első előzetese (Blikk)
A legújabb előzetes nemcsak egy másik szemszögből enged bepillantást a várható műsorba, hanem megerősíti azt is, hogy a kedvelt széria anime-változata még idén megérkezik.
máj. 12
14:06
Mi köze az óvónők megőrülésének a házasságon kívüli gyermekekhez? Olvass bele Szécsi Noémi új könyvébe! (Könyves Magazin)
Legújabb nőtörténeti kötetében Szécsi Noémi azt járja körül, milyen lehetőségei voltak a nőknek a századforduló magyar társadalmában, ha a boldoguláshoz nem akartak/tudtak kizárólag a házasságra hagyatkozni. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
máj. 12
15:54
Lola otthagyta a köztévét (Telex)
Az énekesnő bő fél éve még csak a Petőfi TV-től állt fel, de szombaton, a SzerencseSzombat legutóbbi adásában könnyek között búcsúzott a nézőktől, mert az egész közmédiának hátat fordít.
máj. 12
17:30
Ezt senki nem mondta: Hallgasd meg a podcast első évadának összes epizódját! (Könyves Magazin)
Az Ezt senki nem mondta! című podcastban ismert emberek mesélnek szülővé válásuk örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás, önmegvalósítás kapcsolatáról. A nyolcadik epizóddal véget ért az első évad, most egy helyen megtalálod az összes adást.
máj. 12
18:36
Sikerült megfejtenie a Mona Lisa rejtélyét – állítja egy olasz geológus-művészettörténész (SzMo)
Megtalálta a tájat, ami előtt Leonardo megfestette a művészettörténet leghíresebb portréját.
máj. 12
21:06
A hűség fogalmát jelenítik meg a művészek a SopronFest egyik kiállításán (hirado.hu)
A hűség fogalmát jeleníti meg hét művész a SopronFest részeként vasárnap délután megnyitott A hűség városa című csoportos tárlaton a Liszt-központ Munkácsy termében.
máj. 12
21:06
Mi történik akkor, amikor egy rendíthetetlen ólomkatona száll szembe a nyilasokkal? (Telex)
Zoltán Gábor az Orgia ikerregényében elgondolkodtató módon mesél rettenetes bűnökről, elmaradó bűnhődésről és eltorzult emlékezetről.

2024. május 13. hétfő

máj. 13
0:03
Napokon belül nyit a Városháza pop-up park, koncertek, workshopok is jönnek (Infostart)
Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat.
máj. 13
0:24
Daloló könyvtár - Kezdődjön zenével és könyvek között az élet! (Metropol)
Ha gyermek szemére a dallamok inkább álmot hoznak, az sem gond, hiszen az is pozitívan hat a lélekre.
máj. 13
0:36
"Az állatok királya a kutya" - Márai Sándor az állatokról (Metropol)
Az előadásokon kivetített képek és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek befogadását.
máj. 13
0:48
Hang-Fonó népdalműhely (Metropol)
A Kárpát-medence magyar énekes hagyományai és a ritmus alapú hangjátékok által éljük át a közös éneklés és zenélés örömét.
máj. 13
0:54
Asszertív kommunikáció - pszichológiai előadás (Metropol)
Az előadás során megismerkedhetnek a 3 lépcsős modellel, amely segítséget nyújt abban, hogy miként kommunikáljunk asszertívan.
máj. 13
8:24
3 pszichológiai könyv, ha szeretnéd jobban érteni a gyerekedet (Könyves Magazin)
Gyereket nevelni hatalmas öröm, de folyamatos kihívás is egyben. Három új könyvet ajánlunk, melyek segíthetnek a nehezebb időszakokban.
máj. 13
8:48
Az örök gyarlóságok vígjátéka (Demokrata)
Az özvegy Karnyóné (s két szeleburdiak) Csokonai Vitéz Mihály komédiája, amely egy idősödő hölgy és a pénzére ácsingózó két fiatal udvarló háromszögére összpontosít.
máj. 13
9:24
Hallgassa vissza – Szarka Tamás Napi jegyzete (hirado.hu)
Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész, énekes, költő, a Ghymes együttes alapító tagja és a Szakcsi Rádió szakmai grémiumának tagja mondja el gondolatait.
máj. 13
10:12
Gyászol Hollywood: elhunyt a Cápa legendás sztárja (Metropol)
Ismertségét a Spielberg által rendezett Cápa film hozta el.
máj. 13
10:36
Így találkozott a könyvkereskedők királya Janus Pannoniusszal Firenzében – Olvass bele Ross King új könyvébe! (Könyves Magazin)
A 15. századi Firenzében a Könyvkereskedők utcájának jól ismert alakja volt a művelt és szakmáját szenvedéllyel űző könyvkereskedő, Vespasiano da Bisticci. Olvasd el, mit írt Janus Pannoniusról!
máj. 13
11:00
Kukorelly Endre két új könyvét is bemutatja a Tavaszi Margón (Könyves Magazin)
Képzőművészeti esszékkel és egy korábbi műveihez kapcsolódó regénnyel jelentkezett Kukorelly Endre.
máj. 13
11:42
Hogyan lesz egy repülőből iskolai könyvtár? (Könyves Magazin)
Előző életében géptörzs volt, most az olvasókör székhelye: egy brit iskola egy kiselejtezett repülőben rendezte be új könyvtárát.
máj. 13
11:48
Nem akarok veletek beszélgetni, nem érdemlitek meg – Moldován András kiakadt az egyik ajánlaton a Cápák közöttben (SzMo)
A két vállalkozó prezentációja nagyon jól indult, a cápák mosolyogva hallgatták őket. Aztán jött egy váratlan fordulat.
máj. 13
11:54
Bujtor & Balaton (Demokrata)
Május 23-án Bujtor István emlékesttel nyitják meg a nyári vitorlás szezont a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
máj. 13
12:12
Ezek a filmek a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei (hirado.hu)
Az ünnepélyes díjátadót június 15-én a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett Magyar Mozgókép Fesztiválon tartják.
máj. 13
12:48
Jó hír a rajongóknak: jöhet A sógun 2. évada (Könyves Magazin)
A jelek legalábbis erre utalnak, de a hírt egyelőre nem erősítette meg A sógunt gyártó Fx.

Keresés