Néhány egészen ritka darab megtalálása felér egy lottó ötössel, sokan ezért mindent bevetnek, hogy átlássanak egy-egy pakli csomagolásán. De hogy lesz ebből pénz? Magyar szakértőket kérdeztünk.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a Loupe Színházi Társulás közreműködik, szeptember 17-én lesz a Trafóban.
A Ma este megbukunk című komédiával kezdi szeptemberben új évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A teátrum időrendben immár 128. éves repertoárja 13 új bemutatót ígér. Az évad első társulati ülésén 17 éves hagyományt folytatva szavalta el Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című versét Kiss Jenő színművész, a színház örökös tagj
Augusztus 30. és szeptember 7. között Fertődön, az Esterházy-kastélyban várja a régizene szerelmeseit a II. Haydneum Eszterháza Fesztivál. A történelmi atmoszféra mellett a nagy műgonddal szerkesztett program, valamint hazai és nemzetközi művészek garantálják a zenei élményeket.
Martyna Bunda szimbólumoktól hemzsegő regényében a középkortól eljutunk a máig, miközben szereplői végig a misztikus és a megismerhető világ korlátaival hadakoznak.